2023. 09. 22. péntek
Móric
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Szakértői egyeztetésen történt

Hosz  |  2006. 09. 08., 11:53

Szakértői egyeztetés volt szeptember 7-én a 3/2002.-es HM rendelet módosításának tárgyában. A HM KPSZH-nál lebonyolított tárgyaláson a Honvédszakszervezetet Heiling Ottó alelnök, dr. Oláh Gábor szociális és személyügyi ügyvivő, valamint Oláh József haderőnemi titkár képviselte..

Az egyeztetés tárgya egyfelől a jogalkalmazási gyakorlatban előforduló anomáliák megszüntetésére irányult, így például a R. 26. § (3) bekezdés módosítására, amely a Hosz szerint egyértelmübbé tenné a készenléti szolgálatban lévők túlszolgálatának ellentételezését. Másfelől kezdeményeztük egyes illetményjellegü juttatások kiterjesztését (35%-os kategóriába sorolni egyes katonai szervezeteket, oktatói pótlék folyósítása, repülési pótlék folyósításának aktuális problémái).

A HM KPSZH főigazgatójának álláspontja szerint a rendelet módosítása szükségtelen, hiszen az alkalmazási anomáliák nem a jogszabályok hibás voltából, hanem éppen azok helytelen értelmezéséből erednek. Ezért kérte, hogy konkrétumokkal szolgáljunk, és azonnal intézkedni fog az elmaradt juttatások folyósítására. A rendelet módosításának egyébként is csak a Hjt. vonatkozó fejezetének átdolgozása után lenne értelme, amelyről tovább folytatjuk a tárgyalásokat a HM illetékes főosztályával. A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy bármiféle plusz illetményelem bevezetésére csak akkor lát esélyt, ha valahonnan máshonnan von el pénzt a tárca, mert ilyen célra semmilyen plusz forrás nem áll rendelkezésre. Az oktatói pótlék folyósításának lehetőségét azonban nem zárta ki, de csak alapos vizsgálat után, legkorábban 2007-től. A főigazgató arra kérte a Hosz képviselőit, hogy folytassuk az egyeztetést a HÉF rendszerében és 2 hónap múlva, a szervezeti változásokra vonatkozó végleges döntés, valamint a költségvetési számok véglegesítése után térjünk vissza a nevezett kérdésekre.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.