2023. 12. 03.
Ferenc, Olívia
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 615 Ft/l   Dízel: 645 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tájékoztatás a szakközépiskolai évek beszámításával kapcsolatos peres eljárásokról

Hosz  |  2007. 05. 31., 11:29

Az elmúlt időszakban tovább folytatódtak az ez irányú peres eljárások. A katonák vonatkozásában (eltérően a rendőrség állományába tartozó kollégáink pereitől!) első fokon a perek – közigazgatási/társadalombiztosítási perként – a Fővárosi Munkaügyi Bíróság kizárólagos illetékességébe tartoznak. Ennek következtében az elmúlt héten az egyfokú eljárás keretében (nincs fellebbezés!) jogerős ítélet született, melyben a felperes kollégánk keresetét elutasították.  Ezt követően felülvizsgálati kérelem benyújtására van lehetőség, melynek elbírálására a Legfelsőbb Bíróság illetékes.

Álláspontunk szerint, figyelembe véve a lefolytatott szakmai konzultációkon kialakult véleményeket és az eddigi bírósági gyakorlatot, úgy ítéljük meg, hogy az ipari, mezőgazdasági, valamint élelmiszeripari ágazatban szakmunkásképzést is folytató szakközépiskolákban 1977. január 1-je és 1990. március 15-e között tanulmányaikat folytatók számíthatnak esetlegesen pozitív elbírálásra, főként abban az esetben, amennyiben az ösztöndíj-folyósítást, valamint a társadalombiztosítási járulék befizetését is igazolni tudják (pl. az adott oktatási intézmény, vagy a gyakorlati képzést folytató vállalat általi igazolás alapján).

Kérjük tagjainkat, hogy a perek bizonytalan kimenete miatt, egyenlőre várjanak a szolgálati idő megállapítási kérelmek benyújtásával, tekintettel arra, hogy katonák vonatkozásában még nincs Legfelsőbb Bírósági döntés, a honvédelmi tárca hivatalos álláspontja pedig ezen időszakok esetleges hivatalból történő elismerése vonatkozásában nem ismert. A szolgálati idő megállapítására vonatkozó kérelem benyújtására nincs jogszabályi korlátozás, így az bármely időpontban, akár ismételten is megtehető. Ez vonatkozik természetesen azokra a kollégáinkra is, akik benyújtották kérelmüket, de az elutasító határozat kézhezvételét követően nem éltek fellebbezési illetve peres eljárás kezdeményezési jogukkal!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.

  Háború Művészete magazin

Az F-16-osok nem rendelkeznek beépített beszállólétrával, ami problémát jelenthet a jövőbeni műveletek során olyan helyszíneken, ahol korlátozott a földi támogatás. Mutatjuk az innovációs ötleteket!
Széchenyi 2020 europai szociális alap.