2023. 09. 21. csütörtök
Máté, Mirella
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Katonamotorosok

Hosz  |  2007. 09. 20., 10:16

Megtartották a harmadik katona motoros találkozót, szeptember 14-16-án, Kecskeméten, az egykori helvéciai űttörőtábor területén. Az immár hagyományosnak nevezhető eseményen 45 motorkerékpár és mitegy hatvan fő vett részt.  Az igen jó hangulatú találkozón a korábbi tradícióknak megfelelően, közreműködött a rendőrmotorosok négytagú képviselete is, Hencz László rendőr alezredes, az egyesület elnökének vezetésével...

A péntek délutáni  táborépítés, ismerkedés és összekovácsolás után, a csapat szombat délelőtt egy kb. 110 km-es rövid túrán vett részt Kecskemét-Soltvadkert-Kecel-Kiskőrös-Izsák-Kecskemét útvonalon. A gurulás során látogatást tett a csapat a keceli haditechnikai parkban, ezt követően pedig az izsáki pálinka múzeumot vették górcső alá. A túrát követően bejelentették, hogy  a Katona Motorosok Sportegyesülete szeptember 12-én, Budapesten megtartotta alakuló közgyülését, ahol elkészítette alapszabályát, ezt követően elfogadta, majd megválasztotta tisztségviselőit, nevezetesen a három fős elnökséget és a három fős felügyelő bizottságot.

Az egyesület alapító tagjai a következők: Bánsági László Elnök, Lázár Dezső Alelnök, Dobai István Elnökségi tag,-Titkár, Deák András Feb.Elnök, Ignáth Zsolt Feb. Tag , Szrenka Antal Feb. Tag, Baranyi Zsolt, Kilián Nándor, Lévai István Attila, Tóth Attila, Varga Lajos, Zsámboki Tibor Rendes tagok.

Remélhetőleg az egyesület a közeljövőben bejegyzésre kerül, majd az alapító atyák, várják pártoló tagjaik jelentkezését, akik az alapszabályban foglaltak szerint, kettő év pártolói tagság után, kettő rendes tag írásbeli ajánlásával válnak az egyesület rendes tagjaivá.

További információkhoz juthatnak az egyesülettel kapcsolatban az érdeklődők, a www.katonamotorosok.freeweb.hu-weblapon, ami jelenleg is folyamatos szerkesztés alatt áll.

Várjuk a jelentkezőket az egyesület soraiba, és kívánunk az alapítók nevében minden katona motorosnak széles utat, balesetmentes vezetést!

Dobai István  nyá. törzszászlós

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.