2023. 09. 30. szombat
Jeromos
: 391 Ft   : 369 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Újabb időhúzás a szakközépiskolai tanulmányi idő szolgálati időbe történő beszámítása ügyében

Hosz  |  2007. 10. 19., 14:31

A 2008. évi bértárgyalásokra történő felkészülés, a LIGA által november 21-re meghirdetett országos sztrájkhoz történő csatlakozás, a Hszt.-Hjt. módosítás, valamint a szakközépiskolai évek beszámításával és az FRDÉSZ székház működésével kapcsolatos kérdések szerepeltek az FRDÉSZ elnökségi ülésének napirendjén. Az október 19-i szakszervezeti rendezvényt Kónya Péter elnök vezette, a Honvédszakszervezetet Mészáros Géza elnök és dr.Heiling Ottó alelnök képviselte…  

Az előző FRDÉSZ elnökségi ülés emlékeztetőjének elfogadása után a 2008. évi bértárgyalásokra történő felkészülésről egyeztettek. Kónya Péter elmondta, hogy az ügy kapcsán folyamatosan kezdeményezte a SZÉF ülést összehívását, emellett zajlanak az egyeztetések az OKÉT keretein belül is.

 

 

 

 

 

Ki kell használni az érdekegyeztetés csatornáit, hivatalosan – a SZÉF és miniszteriális érdekegyeztető fórumokon – kell megkérni mindig az illetményekre vonatkozó alapadatokat – hangsúlyozta dr. Heiling Ottó, a Hosz alelnöke.

 

 

 

 

 

 

Elkeserítő a helyzet, sokáig azt hittem, hogy nincs 80 ezer forintos illetménynél kevesebb, de az elmúlt időszakban megtapasztaltam, hogy van: több kollégánk is 70 ezer forint alatt keres! Folyamatosan csökken a bértömeg, - a honvédek kivételével - a teljes rendvédelmi szférában a Kormány megszegte a sztrájkbizottsággal kötött megállapodást. Ki kell mondani nincs értelme a bértárgyalásoknak, nincs munkabéke – mondta dr. Ese Ferenc, az FBVSZOSZ főtitkára.

A napirendi téma tárgyalása végén az FRDÉSZ elnöke elmondta, hogy az illetményekre vontakozó, a KSH-tól kért adatkérést követően rendkívüli SZÉF ülést kezdeményez a munkavállalói oldal.

Ezt követően Kónya Péter ismertette az IRM vezetőjének a szakközépiskolai tanulmányi idő szolgálati időbe történő beszámítására vonatkozó levelét. Miután a dokumentum egyértelmüen elodázza a döntést, az FRDÉSZ elnöke azt javasolta, hogy dr. Takács Albertnek és dr. Lomniczi Zoltánnak is tiltakozó levelet kell fogalmazni, valamint sajtóközleményt kell kiadni az ügy kapcsán.     

A LIGA által november 21-re meghirdetett országos figyelmeztető sztrájkon történő FRDÉSZ-részvételről tárgyalva Kónya Péter elmondta: az egészségbiztosító-rendszer privatizálása nem tesz jót a magyar lakosságnak, a szolidaritás-alapú ellátó rendszer szétverését a szakszervezeteknek meg kell akadályozni. Akik tudnak sztrájkoljanak, akiknek nincs sztrájkjoguk, de érintettek a nyugdíjrendszer átalakításában, azok pedig demonstráljanak majd.

Ezt követően minden FRDÉSZ tagszervezet vezető tisztségviselője elmondta, hogy milyen módon lesz szolidáris a tiltakozáson résztvevőkkel. A Hosz alelnöke, dr. Heiling Ottó alelnök azt fogalmazta meg, hogy a katonák-reprezentatív szakszervezete a közelgő kongresszus döntése alapján - valószínüsíthetően ,,választmányi erővel” – képviselteti majd magát a november 21-i eseményen.

Mindenki központilag fogja koordinálni a demonstráción résztvevő csapatát – foglalta össze a napirendi témáról, illetve a szervezéssel kapcsolatban kibontakozott vitát az FRDÉSZ elnöke.

Az egyebekben elhangzott, hogy az FRDÉSZ székházban történt csőtörés miatt csak a hibaelhárítást követően lehet beköltözni. Ezt követően az FRDÉSZ és az EGYSÉG 2002 Kft. közötti vállalkozói szerződésről történő egyeztetés során a tagszervezetek vezetői abban állapodtak meg, hogy október 31-ig megtalálják a közös megoldást mind a székház, mind a szövetség Alapszabály-módosítása ügyében.   

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 28., 09:00
30 éves a magyar katonai felsővezető-képzés! A jubileumi év tiszteletére rendezett ünnepségre Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja meghív minden nyugállományú kollégát, aki az elmúlt 30 évben elvégezte a katonai felsővezető-képzést – köznapi nevén a vezérkari tanfolyamot.
2023. 09. 27., 12:32
2023.09.26-án Czövek János elnök és Bazsik István alelnök tartott tájékoztatót Kaposváron a HOSZ alapszervezeténél...
2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők

  JETfly Magazin

2023. szeptember 27-én jelentették be, hogy a cseh kormány jóváhagyta 24 db, ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgép megvásárlását, mellyel leváltják 14 gépes JAS 39C/D Gripen flottájukat.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.