2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 388 Ft   : 368 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az európai bérek fejlesztéséért demonstráltunk

Hosz  |  2008. 04. 05., 22:39

Harminckilenc ország ötvenöt szakszervezetének mintegy 35 ezer demonstrálója követelte az európai bérek felzárkóztatását, a több és erősebb szakszervezeti jogosultságot, a keresetek vásárlóerejének javítását, a kollektív szerződések szerepének erősítését. Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) által a szlovén fővárosban, április 5-én megrendezett megmozduláson a LIGA konföderáció színeiben megjelent félszáz demonstrálót Alper László elnökségi tag, a Rába Munkavállalók Szakszervezetének elnöke vezette. A Honvédszakszervezetet Jakubik András, Nagy Károly és Takács István területi ügyvivők, valamint Czövek János és Tóvári Róbert haderőnemi titkárok képviselték… 

Április 5-én igazi, színes európai fővárossá vált Ljubljana. Kontinensünk egyik legkisebb fővárosában az EU pénzügyminisztereinek kétnapos tanácskozását kihasználva, az európai bérek felzárkóztatásért szervezett összeurópai demonstrációt az ETUC. Miután valamennyi résztvevő nemzet szakszervezeti tömörülései felsorakoztak, követeléseiket megjelenítették, zászlóikat lobogtatták, síppal, dobbal hívták fel magukra a helybéliek és a vezető politikusok figyelmét, néhány perccel 14h után megindult a színes rengeteg. A John Monks ETUC főtitkár vezette szakszervezetek – egyebek mellett – a jó munkáért igazságos béreket  követelve vonultak a ljubljanai Kongresszusi térre.

A megannyi ország és szakszervezet lobogói között ott volt a LIGA hatalmas zászlója is. A lobogót – ez alkalommal – két volt katona, dr. Földi Sándor katonaorvos és Kiss Zoltán, a nyugat-magyarországi regionális iroda érdekvédelmi tanácsadója vitte büszkén.

A következőkben néhány magyar demonstráló véleményét olvashatják:

- Az általunk képviselt kollégák a gépiparban tevékenykednek és európai teljesítményü és színvonalú termelő munkát végeznek, ugyanakkor a béreink még mindig ,,hazaiak”. Számunkra az európai bérek felzárkóztatásáért folytatott küzdelem csak pozitív eredménnyel zárulhat - mondta a LIGA küldöttségét vezető Alper László elnökségi tag.

Jobbra John Monks, az ETUC főtitkára, balra e sorok írójaA szakszervezeti vezetők által tartott sajtóbeszélgetésen a honlapunknak nyilatkozó ETUC főtitkár elmondta, hogy a szlovén miniszterelnökkel való találkozó során mindketten megállapították, hogy a legtöbb európai országban szükséges a bérek fejlesztése. John Monks szerint Európa nem a menedzsereké, a vállalkozóké, hanem a földrészt lakó embereké. A szakszervezeti vezető egyébként sikeresnek tartja a mintegy 40 ország 55 szakszervezete részvételével megtartott ,,EURO DEMO”-t, hiszen – mint mondta – a közel 35 ezer demonstráló kellő erőt jelenthet a további küzdelmekhez. Az ETUC valamennyi Európai Uniós országban követeli a jobb reálbérpozíciók elérését és az országok erősebb szerepvállalását a szegénység elleni harcban. Elvárás, hogy a nők keresetének meghatározásakor, ne legyen hátrányos megkülönböztetés.

A demonstráció végén Kerpen Gábor LIGA alelnökkel való négyszemközti konzultációt követően, Pataki Péter MSZOSZ elnök a minimálbérek felzárkóztatása – a német szakszervezet 7,5 Eurót követel óránként – mellett a munkahelyek biztonságára is felhívta a figyelmet, majd arról is szólt, hogy a közszolgálatban és a versenyszférában dolgozóknak közös érdeke, hogy tisztességesen élhessenek meg a munkájukból. Elhangzott, hogy az európai szolidaritást kell vállalni, hiszen elfogadhatatlan, hogy a közterhek viselésében csak a munkavállalók vegyenek részt.

A demonstráción könnyüzene szórakoztatta a szlovén főváros Kongresszusi terére kilátogatókat.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 28., 09:00
30 éves a magyar katonai felsővezető-képzés! A jubileumi év tiszteletére rendezett ünnepségre Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja meghív minden nyugállományú kollégát, aki az elmúlt 30 évben elvégezte a katonai felsővezető-képzést – köznapi nevén a vezérkari tanfolyamot.
2023. 09. 27., 12:32
2023.09.26-án Czövek János elnök és Bazsik István alelnök tartott tájékoztatót Kaposváron a HOSZ alapszervezeténél...
2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők

  JETfly Magazin

2023. szeptember 26-án újabb sajtó-, illetve spotternyilvános eseményre várták az érdeklődőket az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál: a Tiger Meet gyakorlatra kitelepülő Gripen flotta 30-as oldalszámú tagja új dekorációt kapott, melyet a keddi napon mutattak be a Kecskeméti Repülőbázison.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.