A Hosz a MH 175. évfordulója alkalmából rendezte meg gyermeknapi rendezvényét a Sobri Jóska Kalandparkban
2023. 05. 30., 13:24
A tavasz ugyan a vártnál gyengébbre sikerült, ám a csapat vezetői úgy érzik: az eredeti célkitűzés – az 1-4 hely egyike – még elérhető. A Budapest Honvéd együttese látogatásunk idején a tartalékokkal, vagyis az NB III-as csapattal játszott edzőmérkőzést. A lendület, a koncentráció egy pillanatig sem lankadhatott, ugyanis azonnal felharsant Supka Attila figyelmeztető szava. A csapat egyébként a nemzetközi porondra készül, hiszen kupagyőzelem esetén automatikus résztvevője a második számú kontinentális sorozatnak, illetve a Debrecen bajnoki címe is megnyithatja az utat a kispesti alakulat előtt.
Fotó: Kiséri-Nagy Ferenc