2023. 06. 10. szombat
Gréta, Margit
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tagtoborzás: Ötvennyolc új Hosz-tag!

Hosz  |  2008. 05. 15., 12:54

Ismét mintegy száz szerződéses legénységi állományú katona, köztük tizenhárom hölgy kezdte meg önkéntes szolgálatát a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisán (MH KKB). A Honvédszakszervezet, valamint a Honvéd Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár kihasználva az alkalmat, - május 15-én - tagtoborzó eseményen mutatkozott be a fiataloknak. Az MH KKB parancsnok-helyettese, Szalay Zoltán ezredes által megnyitott rendezvényen Takács István területi ügyvivő, Kun Ferenc képviseleti titkár és Jáger Tibor szolgáltatás -és tagszervező látta el a legfontosabb információkkal a katonákat...  

Az MH KKB életében rendszeres feladat a szerződéses katonák alapkiképzésének megszervezése, végrehajtása. A bevonuláés helyszínén, Szentendrén megtudtuk, hogy a szerződéses katonai szolgálat első három hónapja a bázis Mecséri János Kiképző Osztály által tervezett program szerint telik el, majd a katonák bevonulhatnak a választott alakulatukhoz: a fővárosba, Tatára, Debrecenbe, vagy éppen Hódmezővásárhelyre.

Az egészségügyi vizsgálat, a szerződés megkötése, a beöltözés után a fiatal szerződésesek már megkapták mindazon tájékoztatásokat, amelyek a beilleszkedést segítik elő. Ezt követően pedig mintegy három hónap alatt az alapvető kiképzési ágak elméleti és gyakorlati ismereteit sajátítják el, s ezek birtokában már felelősen folytathatják katonai szolgálatukat.

Szalay Zoltán ezredes, az MH KKB parancsnok-helyettese miután saját példáján is bemutatta, miért is érdemes a Honvédszakszervezet és a Honvéd Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár (HNYP) tagjának lenni, köszöntötte a két szervezet megjelent tisztségviselőit. Elsőként Fürst Róbert, a HNYP nyugat-magyarországi régióvezetője beszélt a pénztári tagság megannyi előnyéről, a választható portfólióról, az előtakarékosságról és az eredményekről, majd a reprezentatív katona-szakszervezet, a Hosz bemutatkozása következett.  

Hogyan tartozik össze a Hosz és a HNYP müködése - tette fel a kérdést előadása elején Jáger Tibor. Szakszervezetünk szolgálatás -és tagszervezője - a kérdést megválaszolva, egyebek mellett - beszélt a tagsági viszony létesítéséről, a Hosz és az Egység 2002 Kft. szolgáltatásairól (pénzügyi és banki szolgáltatások és kedvezmények, üdültetés, mobiltelefonok, lakáslízing), valamint a Katonákért Alapítvány müködéséről is.  

A

A toborzó esemény eredményes volt, a fórum után 58 szerződéses katona vált a Honvédszakszervezet tagjává. Az esemény további részleteiről az Egység júniusi számában olvashatnak majd - a szerk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.

  Háború Művészete magazin

Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára Kanadába látogatott, hogy egyeztessen többek között partnerével, Peter Hammerschmidt-tel, a kanadai Nemzetvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős államtitkárával.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.