2023. 06. 04.
Bulcsú
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Horgászverseny az Aktivitás kupáért

Hosz  |  2008. 05. 19., 18:12

Kellemes kora nyári idő köszöntötte szombat reggel a HOSZ hódmezővásárhelyi alapszervezete és a László István Sporthorgász Egyesület közös szervezésében lebonyolított I. HOSZ Aktivitás Horgászkupa résztvevőit...

Rövid köszöntő után mindenki izgatottan várta a sorsolást, hiszen ahogyan az a későbbiek folyamán kiderült, sok múlott a jó horgászhelyen.

08. 55-kor felhangzott a jel és megkezdődött az intenzív etetés, majd 5 perccel később a csalik végtelen tárházát felvonultatva elkezdődött a versengés.

Sajnos a folyamatos szél és a hullámzó víz hamar sejtetni engedte, hogy a várva-várt zsákmány el fog maradni. Az idő múlásával azonban itt-ott már görbültek a botok és lassan ugyan, de gyültek a kárászok, dévérek és a méretes pontyok a haltartókban. A verseny végén a horgászok zöme megfelelő elfoglaltságot tudott biztosítani a mérlegelőknek, hiszen akadt 8 kilógramm fölötti összfogás is.

A versenyt záró kellemes hangulatú ebédet megelőzte az eredmények összesítése, amely alapján a következő végeredmény született:

„A” szektor 1. helyezett:                      Gaál Miklós (88-as Szolnok)

„A” szektor 2. helyezett:                      Látos József (László István SHE Hódmezővásárhely)

„A” szektor 3. helyezett:                      Manzák Attila (HOSZ Hódmezővásárhely)

„B” szektor 1. helyezett:                       Nagy János (88-as Szolnok)

„B” szektor 2. helyezett:                       Nagy Gábor (HK 0529 Budapest)

„B” szektor 3. helyezett:                       Gábor Sándor (HOSZ Hódmezővásárhely)

„C” szektor 1. helyezett:                      Szaulik György (HK 0529 Budapest)

„C” szektor 2. helyezett:                      Schveicer János (88-as Szolnok)

„C” szektor 3. helyezett:                      Szőke Árpád (Küsz-Ködők Kaposvár)

Csapatverseny:1. helyezett :88-asok (Szolnok Gaál Miklós, Nagy János, Schveicer János)

                    2. helyezett : HK 0529 (Budapest Varga Attila, Nagy Gábor, Szaulik György)

3. helyezett: HOSZ HMVHELY (Hódmezővásárhely, Valach Norbert, Gábor Sándor, Manzák Attila)

Legnagyobb hal különdíja: Schveicer János (88-as Szolnok) 2900 gramm

A verseny szervezői nevében külön köszönetemet fejezem ki minden résztvevőnek, különös tekintettel azokra a csapatokra, akik a több száz kilométeres távolság ellenére is itt voltak.

Remélem, hogy mind velük, mind pedig jó néhány új csapattal is találkozhatuk 2009-ben. Addig is jó fogást és görbüljön a bot.

                                                                                        Gábor Sándor, szervező

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.