2023. 12. 06. szerda
Miklós
: 381 Ft   : 353 Ft Benzin: 615 Ft/l   Dízel: 645 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Cegléden már otthon vagyunk...

Hosz  |  2008. 07. 18., 10:55

Immár egy hónapja véget ért a tanév, tombol a nyár, így szakszervezetünk ismét megszólította a tagtársakat és a családtagokat: idén is a ceglédi strandfürdő Aqua centrum-csúszdaparkjába hívtuk a pihenni, kikapcsolódni, szórakozni vágyó szakszervezetiseket. Az ország szinte minden szegletéből, így többek között Budapestről, Debrecenből, Szentesről, de még a Dunántúlról is: Székesfehérvárról, sőt még Tatáról is érkeztek katonacsaládok. A július 19-i szakszervezeti eseményen mintegy hétszázan szórakoztunk együtt... 

Már kora délelőtt honvédségi buszok sokasága gördült be a ceglédi Aquapark parkolójába, majd az Egység 2002 Kft. munkatársai beléptették tagtársainkat és családtagjaikat, és az elhelyezkedés után máris kezdődhetett a kikapcsolódás, a kicsiknek pedig az önfeledt pancsolás.

Makóné Lőrincz Katalin szakaszvezető (képünkön balra) az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetésbiztosító Ezred csoportvezetőjeként érkezett.

- Négy busszal, mintegy 150 fővel érkeztünk. A szervezés során nem volt nehéz megszólítani a katonákat  és a családtagokat, hiszen már tavaly is sok kellemes élményt szereztek a kollégák. Sok múlik a reklámon, a beharangozó híreken, a szórakoztató müsorokon. Azt hiszem idén ezek mind sikeresek voltak. Az ilyen rendezvényeknek tagtoborzó hatása is van, Székesfehérváron azt hallottam több civiltől is, hogy ilyen, a tagjai érdekében ennyi mindent áldozni kész szakszervezetről még nem is tudtak.

A szórakozás részeként, immár tradícionálisan zenei programmal kápráztatták el a megjelenteket, a mintegy hétszáz szakszervezeti tagot és családtagját. Komjáti Norbert előadómüvész kitünő szervező munkájának köszönhetően minden korosztály meg lett szólítva, hiszen már kora délelőtt az Icipiciri együttes jóvoltából színvonalas gyerekmüsorral szórakoztatták a legkisebbeket.

Ezt követően Détár Enikő (képünkön jobbra) müsora következett. Miután a müvésznő férje, Rékasi Károly megfelelő hangulatba hozta a nagyérdemüt, Enci még Zoltánt, a ,,hosszú puskájú" férfit is színpadra hívta, majd - a kollégák nagy-nagy örömére - meg is táncoltatta. A müvésznő után a Megasztár címü müsorban felntünt Nagy Edmond énekelt világslágereket.

A Besenyei Csaba és kollégái által főzött finom ebédhez Puka Károly és cigányzenekara húzta a nótát, Pándi Piroska pedig közismert népdalokat énekelt.

A Honvédszakszervezet idei legnagyobb rendezvényének sikeres lebonyolításában nyújtott segítségéért köszönetet mondunk a ceglédi Aquaparknak, a Honvédelmi Minisztériumnak, az MH Támogató Dandár parancsnokának, a pusztavacsi MH VEK parancsnokának és munkatársainak, valamint a Honvéd Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárnak és természetesen a fellépő müvészeknek.

A szórakoztató müsorfolyam végén Marót Viki és a Nova kultúrzenekar szolgáltatott talp alá valót. 

Kora este a családi nap rövid esszenciájáról - a honlapunknak - nyilatkozó Sárkány Ferenc, az Egység 2002 Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a Honvédszakszervezet tagsága bármikor is érkezik, már ,,otthon van, Cegléden".

A családi nap további részleteiről az Egység augusztusi számában olvashatnak majd - a szerk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  JETfly Magazin

"Nehéz szerénynek maradni!", állítja a Tiger Meet-ek jelmondata. A fotókat nézve, van benne igazság! Sehol máshol nem láthatunk ennyi, látványosan megfestett katonai repülőgépet - de a csodaszép merev- és forgószárnyasok nem kiállításra jöttek. Dolgoztak, kőkeményen, s velük együtt a hajózók és a műszakiak is.

  Háború Művészete magazin

Kormányközi megállapodás keretein belül, Szlovénia hat Leonardo AW139M típusú, közepes, többcélú helikopter beszerzéséről döntött, a szerződést 2023. november 28-án írták alá a felek.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.