A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) munkavállalói oldala - szeptember 4-én kelt levelében - rendkívüli HÉF ülés összehívását kezdeményezte. A munkahelyi ebéd térítési díjának egyeztetése nélküli emelése ügyében a szakszervezetek és a munkaadó közötti tárgyalást szeptember 15-én tartották, szakszervezetünk képviseletében Mészáros Géza elnök, Szincsák Gyula alelnök és dr. Ujfaludi Zoltán főtitkár jelent meg. Az ülésen noha szükséges lett volna az egyezség, az most nem jött létre, a tárgyalások hamarosan folytatódnak...
A rendkívüli ülésen a honvédelmi minisztert dr. Vadai Ágnes államtitkár, parlamenti ülésre való távozása után pedig dr. Füredi Károly szakállamtitkár képviselte. A HÉF soros elnöke Sipos Géza BEOSZ elnök, a munkaadói oldal ügyvivője Horváth János ezredes, a HM személyzeti főosztályvezető-helyettese, míg a munkavállalói oldalé Mészáros Géza Hosz elnök volt.
Szakszervezetünk elnöke, Mészáros Géza külön hangsúlyozta: a munkahelyi ebéd térítési díjának emeléséről szóló HM rendelet módosításakor nem a kétoldalú (HÉF) megállapodásnak és a jogalkotásról (Hjt.) szóló törvénynek megfelelően járt el a tárca, emiatt vált szükségessé a rendkívüli ülés. Úgy gondoljuk, hogy az emelés méltánytalanul magas, ezért olyan kompromisszumos megoldást kell találnunk, amely mindkét fél, de legfőképp az érintettek számára elfogadható.
Dr. Vadai Ágnes államtitkár miután köszöntötte a rendkívüli ülés résztvevőit, a parlamenti ülésszakra távozott. Ezt követően dr. Füredi Károly szakállamtitkár képviselte az ülésen a honvédelmi minisztert. A szakállamtitkár kiemelte: a felvetett problémára egyenes és egyértelmü választ kívánok adni. Noha nagyon régóta dolgozom az államigazgatásban, mégsem találkoztam olyan levéllel, amelyet a honvédelmi miniszter kapott a szakszervezetektől. Egy másodpercig nem vitatom annak jogosságát és hangnemét, de kötelesség azt is elmondani, hogy miért is történt a térítési díj emelése.
A HM szakállamtitkára miután a különböző energiahordozó árainak emelkedésére hivatkozott, elmondta: a KSH adatok az interneten hozzáférhetők voltak, és nem értem, miért kellett volna erről tárgyalni, de ha igen, vállalom, hogy hibáztam. Aki a HM-nél dolgozik, az részesüljön tisztességes ellátásban. Noha nominálisan senkivel nem tudok vitatkozni, a 2001-es adathoz képest ez a mostani ár 275%-kal több. A jelenlegi adatokkal számolva azt is tudni kell, hogy a költségelemek teljesen mások vidéken és a fővárosban.
Azért is emelt a tárca, mert a minősített időszak kapacitását veszélyeztetni nem lehet. Nem vitatom, hogy akinek többet kell fizetni, annak az illetménye csökken, ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy van egy mérték, ami alá már nem mehet a tárca - tette hozzá dr. Füredi Károly.
Ezt követően a Hosz elnöke megkérdezte, hogy az ilyen mértékü emelés esetlegesen egy privatizációt készít-e elő? A HM szakállamtitkára válaszában elmondta, hogy nem általános jellegü privatizációról van szó, de a HM I-ben az étkezést valóban hamarosan kiszervezik.
Nemcsak azt nehezményezzük, hogyan és milyen formában emelte a tárca az étkezési díjakat, hanem azt is, hogy mindez befolyásolja az idei kereset-tárgyalások eredményességét és a miniszterrel kötött együttmüködési megállapodást is - hangoztatta a Hodosz vezető titkára, Breuer László.
Ezt követően Szincsák Gyula, szakszervezetünk alelnöke fogalmazta meg az oldal álláspontját: hamarosan ellehetetlenedik az ebédfőzés. Olyan mértéket érhet el a térítési díj, ami azt jelentheti, hogy a konyhák müködése gazdaságtalanná válhat, környékük elnéptelenedhet. Ez az emelés azt sugallja számunkra, hogy mindez megelőző lépés, és rövid távon újra hozzá kell nyúlni a térítési díjhoz, hiszen most csak rezsiköltséget emelt a szaktárca, az alapanyagok mértéke nem változott.
Fontos tudni, hogy az étkezés juttatási elem, így élték meg, élik meg a katonák is. Sajnálatos, hogy az állomány a kasszánál értesült az emelésről, hiába vette elő az ötszázasát, az nem volt elegendő. Tudjuk, hogy az étkezdék bevételi kényszer előtt állnak, csak akkor tudnak fejleszteni, modernizálni, ha megfelelő bevételük származik az étkeztetésből, mégis a Hosz és a munkavállalói oldal egésze olyan juttatási elemnek tekinti az étkeztetést, amelynek térítési díjemelése méltánytalan, hiszen az érezhető keresetcsökkenést okozott, így annak kompenzálását javasoljuk a munkaadónak. Az állomány munkája, szolgálati elfoglaltságai, kötelmei egyébként azt teszik praktikussá, hogy az utalványt használja, amennyiben a laktanyában tartózkodik, úgy pedig a térítéses ebédet választja.
Ezt követően Füredi Károly egyértelmüvé tette, hogy gyorsított jogalkotási folyamat eredménye volt a mostani térítési díjemelés. Joggal kényszerültünk rá, hogy szeptember 1-jével bevezessük és hatályba léptessük a rendeletet - mondta a szakállamtitkár. A szakállamtitkár óva intett a korai következtetésektől, amikor arra figyelmeztetett, hogy mindkét oldal várja meg az év végét, mennyire csökken az étkeztetést igénybe vevők köre.
- Sok újdonsággal nem fogunk tudni szolgálni, de a honvédelmi miniszternél mindent el fogok követni, hogy a megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesüljenek. Megvizsgáljuk a kompenzáció lehetőségét is. Nincs felhatalmazásom, hogy ígéreteket tegyek, de javaslatokat befogadok és teszek is a miniszter felé - füzte hozzá a szakállamtitkár.
Ezt követően Mészáros Géza megfogalmazta a munkavállalói oldal kompromisszumos javaslatát:
- Örömmel hallottam az államtitkártól, hogy a KSH adataira kell hivatkozni, kérem, hogy tegyék ezt meg az illetményemelésről szóló tárgyalásokon is. Azt kérjük, hogy a 605Ft belső szerkezetét változtassuk meg, illetve, hogy vezessük be a melegétkezési utalványt és annak felső határát 12.000Ft legyen. Ennek megtárgyalására hamarosan össze kell ülnie a két oldalnak és azt gondolom, hogy a határidőt is meg kell állapítanunk.
Viszontválaszában a szakállamtitkár elmondta, hogy egyelőre elképzelhetetlenek tartja a 12.000 Ft-os melegétkezési utalványt, annak megtárgyalására - szerinte - a költségvetés elfogadása után és az adójogszabályok ismeretében kell majd visszatérni.
A plenáris ülés - a szakszervezetek kérésére - 5 perc szünet után folytatódott - ekkor Mészáros Géza, a munkavállalói oldal ügyvivője kijelentette: a rendelet tartalmával, annak előkészítésével és bevezetésével az oldal nem ért egyet, annak módosítása szükségeltetik. A benyújtott 2009-es költségvetés ismeretében, illetve annak elfogadása után 1 héttel újra tárgyalni kell a kompenzáció módjáról.
Füredi szakállamtitkár - a munkavállalói oldal kompromisszumos ajánlatára - még egyszer aláhúzta, hogy nem áll módjában a HM-nek, hogy módosítsa a rendeletet, csak a belső szerkezet módosítását tudja elképzelni. A 605Ft-os térítési díj visszavonására nem tudott ígéretet tenni, a minisztert viszont tájékoztatni fogja, erre - a plenáris ülés végén - ígéretet is tett a szakállamtitkár.
Folytatás szeptember 17-én, szerdán, a HÉF soros ülésén...