Az eredeti szándék az volt, hogy férfi résztvevő nélkül tartanak katonanői értekezletet a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárnál. A helyi katonanői bizottság által szervezett eseményre néhány ,,kiváltságos\", így a vendéglátó dandár parancsnoka, Huszti András dandártábornok, szakszervezetünk alelnöke, Szincsák Gyula és a nyugat-magyarországi területi ügyvivő, Nagy Károly mellett e sorok írója és persze a fotóriporter is bejutott. A július elsején - mintegy száz egyenruhás katonanő közreműködésével - megrendezett konferencián felszólaló Szűcs Andrea szekcióelnökünk szerint teljesült a dandárparancsnok kérése: mindenki bátran elmondhatta tapasztalatait és javaslatait...
A katonanői értekezletet Csabjánszkyné Márkodi Csilla zászlós nyitotta meg, majd Huszti András dandártábornok parancsnoki köszöntője hangzott el. A dandárparancsnok azt kérte, hogy kendőzetlenül mondja el mindenki véleményét, hiszen - mint mondta - ez a fórum alkalmas lehet arra, hogy bátran elmondhassa minden katonanő saját tapasztalatait, illetve javaslatait.
Ezt követően Szücs Andrea főtörzsőrmester, a Hosz katonanői szekciójának elnöke adott aktuális tájékoztatót. Szekcióelnökünk miután bemutatta a katonanői ügyekkel foglalkozó szekció – szakszervezetünk életén belüli – rövid történetét, a jelenlegi tennivalókkal, a szekció új vezetésével, programjaival, elképzeléseivel és céljaival ismertette meg a Magyar Honvédség szinte minden alakulatától érkezett hölgyeket.
Ezt követően dr.Gyarmati Edit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, Hatósági és Jogi Iroda vezetője tájékoztatott, illetve adott praktikus tanácsokat a katonanőknek. A gyermekvállalással kapcsolatban elmondta: a munkáltatói önkénynek gátat kell szabni, amikor azt kérdezik nem egy állásinterjún, hogy mikorra tervezi a férjhez menetelt, illetve a gyermekvállalást. A diszkrimináció sok esetben megakadályozza, illetve jelentősen megnehezíti a nők elhelyezkedését.
Miután a mindennapos használatban lévő okmányokkal is foglalkozott, megjegyezte, hogy a jogosítványnak nemcsak az előlapját, a hátoldalát is érdemes megnézni, hiszen csak ekkor derül ki, hogy érvényes-e.
Az előadók között Hujber Katalin szerződéses főtörzsőrmester missziós tapasztalatairól számolt be. A szakszervezeti berkekben is ismerős tiszthelyettes
első missziós szolgálatát – négy hónapot – intenzív ápolóként töltötte Kabulban, a másodikat pedig már az EUFOR kontingensében, Boszniában teljesítette.
Az egészségügyi szakbeosztásban töltött missziós tapasztalatairól az Egység újság augusztusi számában részletes riportot közlünk - a szerk.
Az anyák sokkal több időt töltenek el felkészüléssel egy misszió előtt, mint az apák. Gyerekek, számlák, főzés, elválás a szeretteinktől, hozzátartozók felkészítése mind-mind ránk, nőkre hárul. Kint hamar kialakulnak a lelki kapcsolatok, amelyek aztán könnyen testi kapcsolattá válhatnak, de ehhez is két ember kell, és mindig a nő az, aki dönt - mondta Hujber Katalin.
A főtörzsőrmester fotógalériát is bemutatott, ezzel is reprezentálva a missziós szolgálat viszontagságait.
Ezt követően Szerencse Renáta százados, a Magyar Honvédség Katonanői Bizottság elnökségi tagja, az MH ÖHP hadmüveleti tisztje aktuális tájékoztatót tartott a NATO Katonanői Bizottsága legutóbbi brüsszeli üléséről.
- A nemek közötti egyensúly megteremtésére van szükség, amikor a katonanőkről, az őket foglalkoztató ügyekről beszélünk - ezért is lenne fontos a kommunikáció erősítése, még hatékonyabbá tétele.
A katonai vezetőkkel meg kell értetni azokat az előnyöket, amelyek a férfiak és nők együttes alkalmazásából származnak. Amennyiben csak tapasztalatokat gyüjtünk, az is segítet a problémák megoldásában - mondta a százados.
Ezt követően, a fórumot elindítva provokatív kérdéseket tett fel a besorolásról, a beosztásról, a missziós felkészítésről, a nem egyenlő bánásmódról, az előítéletekről, az összezárt közösségek jellemzőiről, valamint az ideiglenes párkapcsolatokról is.
Dr. Mészáros Melinda, szakszervezetünk jogi ügyvivője informális tájékoztatót tartott az aktuális jogszabály-változásokról, illetve azokról az ügyekről, amelyek a katonaállományt érintik. A jogásznő beszélt az Országgyülés által június 30-án elfogadott adójogszabályi változásokról, majd a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályokról ejtett szót, ezt követően pedig a szabadság kiadásának és kivételének szabályairól, az egészségügyi- és az illetmény nélküli szabadságról, a gyesről, a gyedről és a passzív táppénzes ellátásról, illetve az ezekkel kapcsolatos módosításokról is informálta a megjelenteket.
Ezt követően olyan bírósági ügyeket említett - név és hivatkozás nélkül, - amelyeknél igen nehéz volt eldönteni, hogy nőként vagy katonaként kellett volna viselkedni az embernek.
Ezt követően a kérdések, felvetések és hozzászólások napirend volt soron. Ballainé Krikker Zsuzsanna ezredes, a Magyar Honvédség katonanői bizottságának elnöke által levezetett fórumot - immár valamennyi ,,kiváltságos" férfi kolléga és elöljáró nélkül tartották meg. Részletek mindezidáig nem szivárogtak ki...
Persze arra azért Tatán is lehetőség volt, hogy szakszervezeti tisztségviselőink az aktuális történésekről, így a június 22-i demonstrációnk után kialakult helyzetről, az állomány számára elért vívmányokról eszmét cseréljenek a dandár parancsnokával.
A konferencián résztvevő hölgyek, az esemény záróakkordjaként – a tatai katonanői bizottsága kérésére – kérdőívet is kitöltöttek, majd együtt fogyasztották el az ebédet.