2024. 10. 04. péntek
Ferenc
: 402 Ft   : 364 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A Hosz elnökségének közleménye

Hosz  |  2010. 03. 25., 11:11

A Hosz alapszervezeteinek és önálló csoportjainak március 24-én megrendezett fórumán az alapszervezetek, és az önálló csoportok vezetői - a következő kongresszusig - támogatásukról biztosították elnökségünket és szakszervezetünk jelenlegi vezetőit. Az alapszervezetek véleménye alapján a Honvédszakszervezetnek az elkövetkezendő időszakban továbbra is törekednie kell a belső működés átláthatóságának és nyíltságának erősítésére, valamint a konszolidált átmenet biztosítására. A résztvevők összegzett véleménye alapján az elnökség a következő kongresszust – tekintettel az addig elvégzendő feladatokra – legkésőbb 2010. novemberében tartja célszerűnek összehívni. Addig is maradéktalanul biztosítjuk tagságunk, a hivatásos és szerződéses katonák érdekeinek védelmét és képviseletét. A közlemény folytatódik...

A korábban  megfogalmazott döntések értelmében tovább folytatjuk a katonák érdekeit markánsan képviselő szakszervezeti szövetség, az FRDÉSZ megerősítését.

Fenntartva a felfüggesztésre vonatkozó korábbi választmányi döntést, a Hosz 2010. március 31. után sem fizet tagdíjat a Liga Szakszervezeteknek.

A Liga Szakszervezetekhez füződő tagsági viszonyunk kérdéskörére a Liga és az FRDÉSZ között fennálló bírósági eljárás eredménye ismeretében térünk vissza.

 

Budapest, 2010. március 24.

                                                           A Hosz elnöksége

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 07. 25., 13:35
A Magyar Közlöny 2024. évi 69. számában 2024. június 28-án kihirdetésre került a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (Hjkr.)
2024. 08. 29., 11:05
Tisztelt Tisztségviselők, Tagjaink! A hagyományoknak megfelelően 2024. szeptember14-én (09.00 – 19.00) a Fővárosi Állat- és Növénykertben kerül megrendezésre a HÉSZ családi napja. Az állatkert előírásai alapján a babajegy megvásárlása kötelező 2 éves korig, melyet szintén a HÉSZ-nél lehet igényelni. Az előzetes jegyrendelést a határozatokkal és a honlapon is megtalálható megrendelőlappal együtt a HÉSZ Központi Irodája részére (1581 Budapest, Pf. 65., E-mail: iroda@hsz.hu, Fax: 061/450-0347, HM: 261-77) kell eljuttatni legkésőbb 2024. szeptember 12-ig. A beléptetés a szokásos módon tisztségviselőink segítségével fog történni, a jegyeket előzetesen a HÉSZ központi irodájától, vagy a helyszínen lehet átvenni. A Fővárosi Állatkert főbejáratánál 2024. szeptember 14-én (szombaton) 09.00-13.00 között a HÉSZ központi iroda munkatársai - a főbejárat mellett - beléptető helyet fognak üzemeltetni, ahol vezető tisztségviselőink fogadják az érdeklődőket és itt lehet átvenni az előzetesen megrendelt belépőket is a fizetési (átutalás, határozat) igazolások ellenében. Megközelítés, parkolás: Tömegközlekedéssel: 1-es számú Millenniumi Földalattival történő utazás estén a Széchenyi Fürdő megállónál kell leszállni, majd néhány perces sétával lehet megközelíteni az Állatkert főbejáratát. Személygépkocsi esetén: Az Állatkert előtti útszakaszon a parkolás díj ellenében történik. Email: iroda@hsz.hu (másolatban lippai.csaba@hsz.hu) HM tel: 02 22/61-73 HM fax: 02 22/ 61-77 telefon: 06-1-450-0346 Lippai Csaba: 06-70-39-22-775
2024. 07. 05., 08:25
Megszületett a kétoldalú megállapodás a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet Között A hivatalos aláírási ceremóniára július 1-én 14:30-kor került sor a Honvédelmi Minisztérium Manfred Wörner termében.
2024. 07. 26., 09:48
2024.07.23-án Bazsik István elnök és Jakubik András érdekvédelmi ügyvivő tartott tájékoztatót Tatán
2024. 07. 15., 10:35
Az elmúlt napok ránk törő forrósága tette igazán népszerűvé a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet központi rendezvényét a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén, immáron tizennyolcadik alkalommal.

  JETfly Magazin

Negyedik alkalommal ad otthont hazánk a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ szakmai útmutatásával az évenkénti helikopterharcászati oktatóképző gyakorlatnak Pápán, a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtéren.

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.