2023. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Felmentik a katonai felsővezetést

Hosz  |  2010. 06. 01., 15:43

Szakmai és morális válságra hivatkozva felmenti a Honvédelmi Minisztérium új vezetése a Magyar Honvédség vezérkari főnökét és a katonai titkosszolgálatok (KFH, valamint a KBH) főigazgatóit – közölte az MTI. Tömböl László vezérkari főnök helyét információk szerint Benkő Tibor altábornagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoka veheti át a jövőben, Kovácsics Ferenc altábornagytól, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) főigazgatójától pedig Domján László dandártábornok, az ÖHP eddigi törzsfőnökhelyettese veheti át hivatalát. Madarász Károly altábornagy, a KFH főigazgató utóda még nem ismert. Információink szerint távoznia kell a vezetők helyetteseinek is: Hazuga Károly altábornagyot, a vezérkari főnök helyettesét június elsejei hatállyal váltották le, ahogyan Hamar Ferenc vezérőrnagynak, a KBH-főigazgató általános helyettesének is távoznia kell posztjáról. Az MTI információi szerint dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter június 5-i hatállyal kezdeményezi a köztársasági elnöknél Tömböl vezérezredes felmentését.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.