2023. 09. 22. péntek
Móric
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tiszthelyettesek avatása Szentendrén

Hosz  |  2010. 07. 10., 21:27

Ünnepélyes keretek között került sor a tiszthelyettesek avatására és eskütételére július 10-én, Szentendrén, a Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolában. A 98 fő nappali tagozaton végzett hallgató híradó, repülésbiztosító, szerelő, hadtáp és parancsnoki ágazatokon szerzett képesítést. Az ünnepségen dr. Heiling Ottó alelnök képviselte szakszervezetünket...

A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere 2001 augusztusában hozta létre a Magyar Honvédség egyetlen tiszthelyettes képző intézményét, mely napjainkban is igen népszerü az érettségivel rendelkező fiatalok körében. A tavalyi év során hatszoros volt a túljelentkezés, közel 600 fő jelentkezett a 100 helyre. Az iskola, figyelembe véve a Magyar Honvédség érdekeit, biztosítja a szerződéses tiszthelyettesi pályára jelentkezők, valamint a már pályán lévők alap-, át- és továbbképzését, illetve nyelvi képzését, továbbá a MagyarHonvédség tiszthelyettesi és zászlósi állományának utánpótlását, katonai pályán történő előmenetelét.Idén, a Himnusz, a történelmi zászlók bevonulása, majd az eskütétel – az esküt Boros József őrmester mondta – után Dr. Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere köszöntötte az ünnepélyre felsorakozott állományt.

- A világon élni csak hősként érdemes - ezzel kezdte ünnepi beszédét a honvédelmi miniszter, majd így folytatta: Számtalan hőssel találkoztam az elmúlt hónapban, akik ugyanazt az egyenruhát viselték, mint Önök.

Az árvíznél emberéletet és anyagi javakatmentettek, a levegőből homokzsákkal zárták  el az átszakadt gátat. Afganisztánban életveszélyes körülmények között, az ellenség napi támadásainak kitett útvonalakon utánpótlást szállítanak, gyermekeket gyógyítanak, katonákat képeznek ki hazájuk védelmére.

Dr. Hende Csaba ünnepi beszédében kiemelte azt is, hogy a katonai hivatás társadalmi rangja ismét magas lesz. A honvéd karrierjét kiszámítható életpálya modell alapján tervezheti, egzisztenciális biztonságban és kiszámítható, teljesítményalapú előmeneteli rendszerben. A katonák méltó szolgálati körülmények között fogják végezni munkájukat.

A honvédelmi miniszter beszéde, valamint a Szózat elhangzása után átadásra került a Kéri Kálmán vezérezredesről elnevezett tőr is, melyet minden évben egyetlen kiválóan végzett hallgató kaphat meg tanulmányai elismeréséül. Ez a díszoldalfegyver néhai Kéri Kálmán vezérezredes emlékét, valamint a katonai hagyományok tiszteletét jeleníti meg. 2010-ben Vona József őrmester vehette át a tőrt.

A frissen avatott tiszthelyettesek egy hét szabadság után kezdik meg munkájukat szolgálati helyükön.

Az esküt előmondó Boros József őrmester és a dísztőrt kiérdemlő Vona József őrmester is a Honvédszakszervezet tagjai közé tartoznak. Az eseményt követő állófogadáson dr. Heiling Ottó alelnök találkozott dr. Hende Csaba honvédelmi miniszterrel is. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.