2023. 12. 11. hétfő
Árpád
: 381 Ft   : 354 Ft Benzin: 615 Ft/l   Dízel: 645 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Javaslatok a szerződéses katonák tollából

Hosz  |  2010. 07. 28., 11:45

A szerződéses szekció vezetősége a július 28-i munkaértekezlet keretében a szerződéses katonai pályával összefüggésbe hozható problémákat tárgyalták újra. Szijártó Zsolt, Bíri Viktor és az új szekcióelnökségből Csontos László közreműködésével Szincsák Gyula, mint ügyvezető elnök, illetve a szekciók munkáját koordináló alelnök segítette a már korábban is az előző vezetésnek megküldött javaslatok újraértékelését...

A korábbi, minden problémás területet érintő és arra javaslatot is tartalmazó beadvány óta az újabb Hjt. módosítás miatt volt indokolt az egyes területek helyzetértékelése, Véleményünket szeretnénk az új honvédelmi vezetés felé is megküldeni. Úgy gondoljuk, hogy vannak olyan megoldandó és sarkallatos kérdések, melyek már hosszú éve fennállnak, ilyen pl. a lakáshelyzet, az előmenetel redundanciái, vagy a szerződéses katonák pályaképe, ugyanakkor új elemként mindenképpen tárgyalni kell a szerződéshosszabbítási díj kiterjesztéséről a 12 évnél régebben szolgáló katonák részére, mert ellentmondásosnak véljük a jelenlegi rendszert. Persze a hivatásos állományba való kerülés lehetőségéről, annak mikéntjéről és garanciáiról is egyeztetni szükséges.

A megjelentek eszmecserét folytattak még az újonnan felálló humán szolgálatok fontosságáról, a szerződéses katonák visszailleszkedési lehetőségeiről, az ehhez kapcsolódó képzési lehetőségekről, valamint az ősszel megrendezésre kerülő Szerződéses Katonák Országos Konferenciájáról (SZKOK) is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023-11-09 14:57:20
A LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetségének álláspontja a minimálbér-tárgyalásokkal összefüggésben

  JETfly Magazin

Olvasóink már jól ismerik a sok-sok éve működő JETfly Webáruházat, melyben repüléshez kapcsolódó relikviákat, illetve ruházati termékeket rendelhetnek meg. A kínálat folyamatosan bővül, mutatjuk a legfrissebb ajánlatokat, melyek a közelgő ünnepek kapcsán is szép ajándékok lehetnek!

  Háború Művészete magazin

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum (SZIKM), valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) – közösségi régészeti program keretén belül – egy második világháborús német harckocsi megsemmisülési helyszínét azonosította a Fejér vármegyei Baracska község térségében.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.