2023. 09. 22. péntek
Móric
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Összefogás éjszakája Kecskeméten

Hosz  |  2010. 11. 08., 14:22

Janicsek András alezredes, Jakab Zsolt főtörzsőrmester, Lovas Zoltán szakaszvezető. Hogy mi bennük a közös? Mind katonák voltak Kecskeméten. Igen, csak voltak, hiszen az elmúlt időszakban több tragédia is történt Kecskeméten, és sajnos hárman áldozatok lettek. A katonatársak elvesztése felett érzett fájdalom, és a hátramaradott családtagok iránti együttérzés késztette Kiss Csaba alapszervezeti vezetőt arra, hogy megszervezze az Összefogás éjszakája nevet viselő rendezvényt...

Ennek egyrészről az volt a célja, hogy méltóképpen, közösen megemlékezhessen mindenki az elvesztett katonatársakról, másrészről némi anyagi segítséget kívánt nyújtani az özvegyek számára. Az eseményre november 5-én a Club Caribe nevü kecskeméti szórakozóhelyen került sor. A 19 órai nyitás után hamar megtelt a szórakozó hely. A rendezvény nyitányaként beszédet mondott Czövek János, a Hosz elnöke, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis törzsfőnöke, valamint a helyi tábori lelkész is. Ezután póker, darts, és csocsó versenyen mérhették össze tudásukat az érdeklődők. Mindezzel párhuzamosan egész hajnalig zenés táncos est zajlott a táncteremben, illetve folyt az adománygyüjtés.

Az adakozó kedvü katonák, szakszervezeti tagok, és civilek összesen 699.000 Ft-ot gyüjtöttek össze, amelyet egyenlő összegben osztanak szét a három elhunyt személy özvegyei közt. Külön említésre méltó, hogy az adományok közül rendkívül kiemelkedett a Club Caribe tulajdonosának felajánlása, aki teljes összegben felajánlotta eme jótékony célra az alapszervezet által megfizetett terembérleti díjat és a helyi ételfogyasztás bevételét. A támogatási összegeket a Katonákért Alapítvány fogja az érintettek bankszámlájára átutalni.

Ha az özvegyek fájdalmát enyhíteni nem is tudta az Összefogás napja, de bízunk benne, hogy legalább némi lelki és anyagi támogatást nyújthatott számukra. Reméljük, hogy minél ritkábban lesz szükség arra, hogy ilyen módon bizonyítsuk bajtársiasságunkat, összetartásunkat, de ha valakit elér a szörnyü vég, akkor legalább abban bízhat, hogy a családja nem marad teljesen magára. Néhány katona, és szakszervezeti tag mindenképpen lesz, aki segít majd a bajba jutottakon!

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.