2023. 09. 22. péntek
Móric
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Igaz történetek

Hosz  |  2011. 02. 22., 19:16

A Hosz múltja, jelene és jövője címet viselte a ,,20 év 20 program” elnevezésű rendezvénysorozat nyitó rendezvénye. A február 22-i eseményen megjelentek a KÉSZ és a Hosz volt és jelenlegi vezető tisztségviselői, valamint a ,,Szakszervezeti Munkáért” díjasok is. Egybehangzó vélemények szerint igazán jó hangulatú fórumon igaz történetek segítségével elevenítettük fel a múlt jeles és gondokkal terhelt eseményeit, majd kötetlen, baráti beszélgetésekre, egymás megismerésére is lehetőség nyílt...

A köszöntő szavak után, a rendezvény elején egyperces néma tiszteletadással adóztunk az elhunyt kollégák előtt, megemlékeztünk Borka István volt alelnök-főtitkárról, valamint Bakodi Zoltán és Gyárfás Győző Szakszervezeti Munkáért Díjasokról is.

Ezt követően Czövek János elnök köszöntötte a meghívott vendégeket, majd a múltat és az elődöket méltatta, aztán hivatalosan is megnyitotta a ,,20 év 20 program” rendezvénysorozatot.

A program visszaemlékezésekkel folytatódott. Először az 1989-1994 közötti időszakot elevenítettük fel. Horovitz Ferenc, dr. Paraizs József, Sörös István,

Juhász Mihály, Szekeres István, Bagdi Sándor és Csetényi László segítségével az alapgondolat megszületésétől a tiszacsegei eseményeken át a KÉSZ megalakulásáig megannyi – dr. Paraisz József volt alelnök szavaival élve – igaz történet és számos anekdota, személyes benyomás hangzott el.  

Az 1995-1998-ig tartó esztendőket Kónya Péter és Sörös István aktív közremüködésével dolgoztuk fel. Szó esett a Honvéd Nyugdíjpénztár, a Honvéd Egészségpénztár, a KÉSZ Női Tagozata megalakulásáról, és persze az 1995. szeptember 29-30-i tápiószecsői eseményről, a Hosz létrejöttéről is. Az emlékezők igaz történeteket adtak elő az 1996-os aláírásgyüjtő-akcióról, majd az 1997-es történelmi eseményről, az egyenruhás katonademonstrációról és annak hozadékairól, többek között az átlagosan 23,5%-os illetményfejlesztésről is beszélgettünk. Persze nem hagyhattuk ki a Hosz Nyugállományú Tagozatának megalakulásának, az 1998. február 20-21-i rendkívüli kongresszus történéseinek, valamint az immár 3180 fős taglétszám megemlítését sem.

Az 1998-2005-ig terjedő terminust dr. Heiling Ottó volt alelnök segítségével elemeztük.  Itt beszéltünk az 1998. május 27-i első HÉF ülésről, az 1999-es II. kongresszusról, a ,,Hosz 2000” elnevezésü alapprogramról, az illetményfejlesztésről, az életbe lépett Hjt.-ről, valamint az immár 8 ezres tagságról is. Ezt követően a 2003-as III. kongresszuson elfogadott új alapszabályról és struktúráról esett szó.

A 2005-2010-ig tartó időszakot a volt vezető tisztségviselők segítségével elevenítettük fel. Megemlítettük a HÉF ülések vitáit, valamint a három egyenruhás demonstrációt is. Ezt követően ,,Mi történt 2010. október 26 óta?” - címet viselte Lippai Csaba alelnök előadása. Az alelnök miután felidézte az elmúlt négy hónap dolgos hétköznapjait, rengeteg tárgyalását, a ,,20 év 20 program” rendezvénysorozat eseményeiről tájékoztatott részletesen.

Ezt követően Czövek János elnök a 2011-es kongresszusi esztendő fő tennivalóiról beszélt, majd a megjelentek számára átnyújtotta a Hosz ajándékát. Az ünnepi esemény kötetlen beszélgetéssel ért véget. A 2010-es Szakszervezeti Munkáért Díjas, Horváth Józsefné Icus szavait kölcsönvéve: ,,jó volt az elődökkel együtt lenni, jó volt őket megismerni”.  

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.