Hasznos és eredményes választmányi ülést tartottunk Bujákon, a Honvéd Üdülőben. A március 29-i döntéshozó fórum tárgyalt a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott szigorításokról, így a szolgálati nyugdíjrendszer megóvásáért kezdeményezett demonstráció-sorozaton történő megjelenésről, illetve az ezzel kapcsolatos mozgósításról is. Személyi kérdésekről is döntöttünk: légierő haderőnemi képviselőt, illetve helyettest, valamint budapesti területi ügyvivőt és az új jogi ügyvivőt is megválasztottuk...
A továbbképzéssel egybekötött szervezeti eseményünk első napján - március 28-án - a szolgálati nyugdíj intézményrendszeréről, a HM és a Hosz közötti kétoldalú megállapodás aláírásáról, a bértárgyalások folytatásáról, valamint az április 9-16 közötti demonstráció-sorozat előkészületeiről is vitaindító előadásokat vezető tisztségviselőink.
Ezt követően a megjelent alapszervezeti és csoportvezetők mondhatták el a témákkal kapcsolatos nézeteiket, javaslataikat.
A március 29-i választmányi ülés előtt Simán György, a bujáki Honvéd Üdülő igazgatója mutatta be a helyi rekreációs, pihenési lehetőségeket, majd arra ösztönözte a megjelenteket, hogy minél aktívabban vegyék igénybe a csodálatos környezetben lévő üdülő szolgáltatásait.
Czövek János elnök rövid köszöntője után, de még napirend előtt Sörös István elnökségi tag beszélt szakszervezetünk történelméről, az elmúlt két évtized legfontosabb pillanatairól, saját impresszióiról. A volt elnök – egyebek mellett – a kezdeti szárnypróbálgatásokról, a törvényi, jogszabályi háttérről, a KÉSZ 1991. évi megalakulásáról, a Hosz 1994. évi létrejöttéről, valamint az elmúlt húsz esztendő sikereiről és kudarcairól is megfogalmazta meglátásait.
Ezt követően – a választmányi ülés elején – a döntéshozó fórum tisztségviselőit választották meg a küldöttek. A levezető elnök dr. Oláh Gábor, segítője pedig Jeszenyi Ildikó lett.
A napirendi témák elfogadása után az elnökség beszámolója hangzott el. Az aktuális ügyekről Czövek János elnök tájékoztatott.
- Nagyon örülök, hogy egyre több tisztségviselőnk tartja szem előtt, és kezeli elsődleges feladatként az érdekvédelmi ügyeket. Két rendkívül fontos feladat előtt állunk: az egyik a bértárgyalások korrekt folytatása, befejezése, a másik pedig a szolgálati nyugdíj intézményrendszerének megóvása.
Az elnök kiemelte: eddigi tárgyalásainkon kiderült, hogy a kormány rendkívül elkötelezett a Széll Kálmán Tervben is megfogalmazott, a szolgálati nyugdíj megszüntetésével kapcsolatos bizonyos elvek iránt.
Ezt követően a demonstráció-sorozat egyes lépéseit ismertette, majd azt kérte, hogy ezeken minél nagyobb létszámban vegyen részt a tagság. Az elnök a szervezési kérdésekről, az utaztatásról, a demonstráción viselendő ruházatról informálta a megjelenteket. Ezt követően pedig az április 13-i, Parlament előtti információs-tájékoztató pontról, majd az április 16-i tiltakozó nagygyülésen történő részvételről is beszélt, majd kérdések hangzottak el a demonstráció technikai lebonyolításával kapcsolatban.
Személyi kérdésekről szóló napirendi téma tárgyalása során az előterjesztő Czövek János elmondta, hogy a korábbi jogi ügyvivő alelnökké történő megválsztása, illetve a korábbi budapesti ügyvivő nyugállományba vonulása miatt vált esedékessé a függetlenített tisztségviselők pótlása.
A jelöltek bemutatkozása után a választmány jogi ügyvivőnek dr. Szabó Dezsőt,
budapesti területi ügyvivőnek pedig Szendrei Zoltánt választotta meg.
Döntés született
Bácskai István légierő haderőnemi képviselő, illetve helyettese, Kiss Csaba Attila megválasztásáról is. Az elnökségi tag, illetve helyettese április elsejei hatállyal tölti be majd tisztségét.
Az egyebek napirendi téma során a demonstráció szervezési-technikai kérdéseiről egyeztettek, majd elfogadták a választmányi ülésről kiadott - e sorok írója által ismertetett - sajtóközleményt.