2024. 10. 14. hétfő
Helén
: 401 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Demonstrációs sajtószemle

Hosz  |  2011. 05. 10., 09:14

A május 6-i fegyveres és rendvédelmi demonstrációról számos íírott és elektronikus médium is hírt adott, most ezekből válogattunk... 

ATV 2011.05.06.

Fegyveres tüntetés: ezrek vonulnak fáklyákkal a Parlamenthez

Elindult a Kossuth téren összegyült körülbelül háromezer demonstráló, hogy egy egyórás sétát tegyenek a környéken: többi közt érintik a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét is. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója ugyanakkor elmondta: a tüzoltók arról beszélnek, hogy fegyelmi eljárást indítanak azok ellen, akik védőöltözetben vesznek részt a rendezvényen.

Körülbelül háromezren gyültek össze péntek délután a Kossuth téren, ahol többi közt korkedvezményes nyugdíjuk tervezett eltörlése ellen demonstrálnak a rendvédelmi dolgozók, és civil szimpatizánsok. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a terveknek megfelelően megérkeztek a Hősök teréről indult autós felvonulás résztvevői is, és csatlakoztak a demonstrációhoz. Azóta a tömeg előtt felszólalt többi közt Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke, a demonstrációs bizottság vezetője, Árok Kornél, a Hivatásos Tüzoltók Független Szakszervezetének vezetője és Szima Judit a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára.A beszédek után, valamivel négy óra előtt elindult a tervezett menet, a körülbelül egyórás séta közben érintik a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét is, majd visszatérnek a Kossuth térre, ahol később élőláncot és fáklyás felvonulást szerveztek a Parlament köré.A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a tüzoltók közül most valamivel kevesebben viselnek védőruházatot, mint a három héttel ezelőtti megmozduláson. Úgy tudni, ennek ellenére Géczi Béla tüzoltó ezredes, a közép-pesti tüzmegelőzési régió vezetője már elrendelte a védőruházatok ellenőrzését a laktanyákban.Közben a Belügyminisztériumban a demonstrációval azonos időpontra szervezték meg a különféle érdekvédelmi fórumokkal, így a Rendvédelmi Szervek Érdekvédelmi Fórumával is az egyeztetést. A szakszervezetek azt közölték, hogy bármikor félbeszakítják, vagy ünnepséggé alakítják át a tüntetést, ha megfelelő jogi garanciákkal megegyezik velük a kormányzat.Mint ismert, a fegyveres és rendvédelmi dolgozók korábban "Hivatásunk védelmében" névvel indítottak demonstrációsorozatot. Péntekre hármas megmozdulást szerveztek: autós és gyalogos felvonulás mellett a Kossuth téren, a Parlamentnél fognak tiltakozni szerzett jogaik, köztük az utolsó, a korkedvezményes nyugdíj elvétele ellen. FH

hírTV 2011.05.06.

Megrohanták a Parlamentet az egyenruhások

Elözönlötték a Kossuth tér elzárt területét a tüzoltók vezérletével az egyenruhások – jelenti a hírTV helyszíni tudósítója. A tüntetők a Parlament lépcsőjére vonultak. A BRFK békésnek titulálta az eseményeket, ezért nem intézkedtek. Pintér Sándor ígéretet tett a tárgyalások újraindítására.

Nem volt a forgatókönyvben a Parlament előtti lezárt terület „megrohanása” – mondta el a hírTV helyszíni tudósítójának Kónya Péter, a demonstrációs bizottság elnöke. Hozzátette, hogy a történések ellenére továbbra is békés a tüntetés.

Néhány, a bizottság elnöke által provokátornak titulált elem korábban elégetett egy Dávid-csillagos lepedőt.

A hivatásos tüzoltók és a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége a korkedvezményes nyugdíjazás megtartása mellett kiszámítható életpályát és inflációkövető béreket követel.

Pintér Sándor a Kossuth téren azt mondta, hogy ha a tüntetés rendben lezajlik, akkor a szakszervezeti vezetőkkel hétfőn reggel 8 órakor megkezdi a tárgyalásokat. Azt kérte a miniszter, hogy a hivatásukhoz híven fejezzék be a demonstrációt a fegyveres és rendvédelmi dolgozók. A tüzoltókról szólva pedig kiemelte, hogy ebben az évben mindenki megkapja az elmaradt túlórapénzt.

Kónya Péter bejelentette, megtartják este 8 órakor a fáklyás menetet, és várhatóan éjfélkor befejezik a tüntetést. (lm)

Echo TV 2011.05.06.

Akasztófa állt a Kossuth téren

Elégettek egy izraeli zászlót a rendvédelmi dolgozók pénteki tüntetésén, a fővárosi Kossuth Lajos téren felépített színpadon pedig egy lécekből ácsolt akasztófát helyeztek el, melynek köteléről egy csokor szegfü és egy zacskó narancs lógott – jelentették az MTI tudósítói a demonstráció helyszíneiről.

Az áprilisban megkezdett figyelemfelkeltő demonstráción a szakszervezetek kiszámítható, tisztes megélhetést biztosító életpályát követelnek, és azt szeretnék elérni, hogy a hivatásos állományúak változatlan feltételek mellett vonulhassanak nyugdíjba. A rendvédelmi dolgozók jobb munkakörülmények kialakítását sürgetik, továbbá azt kérik, hogy korszerü védő- és munkaeszközöket kapjanak.

A demonstráció résztvevői Kossuth Lajos szobra előtt gyülekeztek már péntek reggel 10 óra óta; a folyamatosan duzzadó tömeg estére már pár ezer főt számlált.

A demonstrálók a különböző szakszervezetek logóival ellátott formaruhákban jelentek meg, de például a tüzoltók - néhány kivételtől eltekintve - teljes bevetési ruhában voltak. A szakszervezeti és a nemzetiszínü zászlók mellett sok fekete lobogót lehetett látni a tüntetésen.

A tüntetők délután elhagyták a Kossuth teret és sípolva, kürtölve, dudálva az Akadémia utcán a Belügyminisztérium elé vonultak. A vonulás alatt és a minisztérium előtt több füstbombát is eldobtak; az Akadémia utcában hamarosan semmit sem lehetett látni.

A Belügyminisztérium előtt néhány percre felsorakozott a párezres tömeg - többen azt skandálták: "gyertek ki, gyertek ki!" - majd lassan továbbindultak a József Attila utca és a József nádor tér felé.

A téren, József nádor szobránál, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál elégettek egy izraeli zászlót.

A rendezvény - komoly rendőri biztosítás mellett - békésen zajlik. Az MTI tudósítói nem láttak szélsőséges szervezetek egyenruháit viselő embereket - néhány kivételtől eltekintve - a helyszínen.

MTI

Népszava Online 2011.05.09.

Pintér a Kossuth téren: hétfőn reggel várja a szakszervezeteket - a tüzoltóknak pénzt ígért

Hétfőn reggel nyolcra várja tárgyalásra a szakszervezeteket Pintér Sándor belügyminiszter. Pintér a tömegnek azt mondta, képviseli az érdekeiket, és felajánlotta, hogy gondolkodjanak együtt a megoldáson.

Pintér Sándor hétfőn reggel nyolc órakor várja a szakszervezetek képviselőit, hogy leüljenek tárgyalni. Mint azt a demonstrálóknak mondta, ezeket a kérdéseket nem az utcán kell eldönteni. "Úgy gondolom, hogy a demonstráció ötlete akkor született meg, amikor még nincs végleges koncepció arról, hogy mit szeretne a kormány, ez a magatartás nem segít hozzá a megegyezéshez" - számolt be Pintér Sándor beszédéről a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója, hozzátéve, hogy a demonstrálók a beszéd alatt folyamatosan bekiabáltak és füttyögtek.

A demonstrálók füttykoncertjükkel egyszer hosszabb időre félbeszakították a beszédet, közben a hazudik, mondjon le és "elkúrtad" szavakat skandálták.

Pintér Sándor a tömeg előtt kijelentette: "azért jöttem ide, hogy tudjátok, képviselem az érdekeiteket. Azt kérem, hogy gondolkodjunk együtt, és találjuk meg a megoldást, hogyan lehet továbblépni." A belügyminiszter az egyenruhásoktól azt kérte, ne várják, hogy ígérjen, mert nem biztos, hogy be tudja tartani azt.

Mint fogalmazott, "ha itt minden rendben lesz, hétfőn tárgyalni fogok a szakszervezetekkel. Ha én bármire a szavamat adtam, azt mindig megtartottam. Hétfőn reggel nyolckor várom a szakszervezet képviselőit." A belügyminiszter külön szólt a tüzoltókhoz, azt mondta, 2004 óta nem kapták meg a pénzüket azok, akik 2004 és 2006 között túlóráztak, ebben az évben mindenki megkapja a pénzét.

Árok Kornél, a Hivatásos Tüzoltók Független Szakszervezetének vezetője a beszéd után azt mondta, ez a kormány utolsó utáni esélye, és ha a beígért pénz nem érkezik meg december 31-éig, lépni fognak. A parlamenti parkolóban lévőktől azt kérte, hogy jöjjenek ki onnan. Azt is kérte, hogy a fáklyás menet közben legyenek csöndben.

Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára ugyanerre reagálva azt mondta, szerinte Pintér Sándor nem mondott semmit és nem ígért semmit, óva int mindenkit attól, hogy pozitív érzete legyen a történtekkel, hallottakkal kapcsolatban, mert most adták el a szerzett jogaikat.

Egyenruhások demonstrációja - Pintér hamarosan a Kossuth térre érkezik

Hamarosan a Kossuth téri tüntetők előtt mond beszédet Pintér Sándor belügyminiszter, ezt Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke, a demonstrációs bizottság vezetője jelentette be fél hét körül.

Kónya Péter a hangosbemondóba azt mondta, garantálta a miniszter biztonságát, és kérte, a parlament lépcsőin, illetve a tér elkerített részén tartózkodókat, hogy menjenek vissza a Kossuth szobor előtti részre, mert ott hallják majd, hogy a miniszter mit mond nekik. A demonstrációs bizottság vezetője azt mondta, telefonon beszélt Pintér Sándorral.

Demonstráló egyenruhások - Dávid-csillagos zászlót égettek

Dávid-csillagos zászlót égettek a demonstrálók pénteken délután, a Nádor téren - számolt be az eseményről elsőként a mandiner.blog.hu. Tudósítója szerint az egyik tüntető egy Dávid-csillagos (az izraelire emlékeztető) lobogót lobbantott lángra.

A nagy füsttől nem sokat lehetett látni, így nem lehet tudni, hogy a zászlót meggyújtó, fekete kabátos férfi a rendvédelmi dolgozók közül, vagy esetleg a tüntetéshez csatlakozó Véderő vagy Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai közül került-e ki. A zászlóégetésről videófelvétel készült.

Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: az esetről van információja a rendőrségnek, dokumentálták a történteket és megtették a szükséges intézkedéseket. Arra a kérdésre, hogy történt-e előállítás vagy valamilyen rendőri intézkedés a zászlóégetés miatt, a szóvivő egyelőre nem válaszolt, későbbre ígért tájékoztatást.

Demonstráló egyenruhások - rohamrendőrök érkeztek a Kossuth térre - egy embert előállítottak

Pirotechnikai eszköz birtoklása miatt egyik kollégájukat voltak kénytelenek előállítani a rendőrök a Kossuth téren. Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta, az információk egy részét meg tudja erősíteni, egy embert valóban előállítottak, de az érintett személyiségi jogaira tekintettel azt nem árulhatja el, hogy civilről vagy rendőrről van-e szó.

Időközben több busznyi rohamrendőrt vezényeltek a térre, mert több száz demonstráló bement az elkerített parlamenti parkolóba, többen a főlépcsőre is feljutottak. A parancsnok most a szervezőkkel tárgyal, hogy állítsák vissza a rendet.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója ugyanakkor elmondta: a rendőrök pirotechnikai eszköz birtoklása miatt állítottak elő egy XIV. kerületben szolgálatot teljesítő rendőrt, akit az V. kerületi kapitányságra állítottak elő. Úgy tudni, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének pólójában volt.

Mint arról korábban a Független Hírügynökség beszámolt, több száz demonstráló foglalta el a Kossuth téren a virágládákkal és lánckorláttal körbekerített parlamenti parkolót. A tüntetők a lánckorláton átlépve jutottak a lezárt területre, majd leültek a földre. Közben többen zászlókkal a kezükben felmentek a főlépcsőn is, de onnan egy idő után valaki letessékelte őket. A kordonon belülre tüzoltók, vámosok és a büntetés-végrehajtás dolgozói is bementek. A rendőrség ezért több busznyi rohamrendőrt vezényelt a helyszínre, információk szerint a parancsnok a demonstráció szervezőivel tárgyal, hogy állítsák helyre a rendet.

Horvát Katalin Fanni rendőrségi szóvivő ezzel kapcsolatban azt mondta, a rendőrség megítélése szerint a történtek ellenére a rendezvény nem veszítette el békés jellegét, így azt nem kell feloszlatni.

Demonstráló egyenruhások - "áttörtek" a kordonon

Több száz demonstráló foglalta el a Kossuth téren a virágládákkal és lánckorláttal körbekerített parlamenti parkolót.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a tüntetők a lánckorláton átlépve jutottak a lezárt területre, majd leültek a földre. Közben többen zászlókkal a kezükben felmentek a főlépcsőn is, de onnan egy idő után valaki letessékelte őket. A kordonon belül tüzoltókat, vámosokat és a büntetés-végrehajtás dolgozóit látni.

A demonstrálók nem sokkal az után mentek a lezárt területre, hogy visszaértek a csaknem egyórás sétájukról, mely közben érintették a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét is. A BM épülete előtt körülbelül húsz percen keresztül tiltakoztak, közben azt skandálták: "Gyertek ki!" A demonstrálók a rendezvény kezdete óta több tucat úgynevezett könnygyertyát hoztak müködésbe, a minisztérium közelében is többet. Ez a szerkezet is nagy füstöt képez, de a füstbombával ellentétben nem eldobják, hanem a földre helyezik.

Elindult a menet

Elindult a Kossuth téren összegyült körülbelül háromezer demonstráló, hogy egy egyórás sétát tegyenek a környéken: többi közt érintik a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét is. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója ugyanakkor elmondta: a tüzoltók arról beszélnek, hogy fegyelmi eljárást indítanak azok ellen, akik védőöltözetben vesznek részt a rendezvényen.

Körülbelül háromezren gyültek össze péntek délután a Kossuth téren, ahol többi közt korkedvezményes nyugdíjuk tervezett eltörlése ellen demonstrálnak a rendvédelmi dolgozók, és civil szimpatizánsok. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a terveknek megfelelően megérkeztek a Hősök teréről indult autós felvonulás résztvevői is, és csatlakoztak a demonstrációhoz.

Azóta a tömeg előtt felszólalt többi közt Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke, a demonstrációs bizottság vezetője, Árok Kornél, a Hivatásos Tüzoltók Független Szakszervezetének vezetője és Szima Judit a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára.

A beszédek után, valamivel négy óra előtt elindult a tervezett menet, a körülbelül egyórás séta közben érintik a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét is, majd visszatérnek a Kossuth térre, ahol később élőláncot és fáklyás felvonulást szerveztek a Parlament köré.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a tüzoltók közül most valamivel kevesebben viselnek védőruházatot, mint a három héttel ezelőtti megmozduláson. Úgy tudni, ennek ellenére Géczi Béla tüzoltó ezredes, a közép-pesti tüzmegelőzési régió vezetője már elrendelte a védőruházatok ellenőrzését a laktanyákban.

Közben a Belügyminisztériumban a demonstrációval azonos időpontra szervezték meg a különféle érdekvédelmi fórumokkal, így a Rendvédelmi Szervek Érdekvédelmi Fórumával is az egyeztetést. A szakszervezetek azt közölték, hogy bármikor félbeszakítják, vagy ünnepséggé alakítják át a tüntetést, ha megfelelő jogi garanciákkal megegyezik velük a kormányzat.

Mint ismert, a fegyveres és rendvédelmi dolgozók korábban "Hivatásunk védelmében" névvel indítottak demonstrációsorozatot. Péntekre hármas megmozdulást szerveztek: autós és gyalogos felvonulás mellett a Kossuth téren, a Parlamentnél fognak tiltakozni szerzett jogaik, köztük az utolsó, a korkedvezményes nyugdíj elvétele ellen.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 07. 25., 13:35
A Magyar Közlöny 2024. évi 69. számában 2024. június 28-án kihirdetésre került a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (Hjkr.)
2024. 08. 29., 11:05
Tisztelt Tisztségviselők, Tagjaink! A hagyományoknak megfelelően 2024. szeptember14-én (09.00 – 19.00) a Fővárosi Állat- és Növénykertben kerül megrendezésre a HÉSZ családi napja. Az állatkert előírásai alapján a babajegy megvásárlása kötelező 2 éves korig, melyet szintén a HÉSZ-nél lehet igényelni. Az előzetes jegyrendelést a határozatokkal és a honlapon is megtalálható megrendelőlappal együtt a HÉSZ Központi Irodája részére (1581 Budapest, Pf. 65., E-mail: iroda@hsz.hu, Fax: 061/450-0347, HM: 261-77) kell eljuttatni legkésőbb 2024. szeptember 12-ig. A beléptetés a szokásos módon tisztségviselőink segítségével fog történni, a jegyeket előzetesen a HÉSZ központi irodájától, vagy a helyszínen lehet átvenni. A Fővárosi Állatkert főbejáratánál 2024. szeptember 14-én (szombaton) 09.00-13.00 között a HÉSZ központi iroda munkatársai - a főbejárat mellett - beléptető helyet fognak üzemeltetni, ahol vezető tisztségviselőink fogadják az érdeklődőket és itt lehet átvenni az előzetesen megrendelt belépőket is a fizetési (átutalás, határozat) igazolások ellenében. Megközelítés, parkolás: Tömegközlekedéssel: 1-es számú Millenniumi Földalattival történő utazás estén a Széchenyi Fürdő megállónál kell leszállni, majd néhány perces sétával lehet megközelíteni az Állatkert főbejáratát. Személygépkocsi esetén: Az Állatkert előtti útszakaszon a parkolás díj ellenében történik. Email: iroda@hsz.hu (másolatban lippai.csaba@hsz.hu) HM tel: 02 22/61-73 HM fax: 02 22/ 61-77 telefon: 06-1-450-0346 Lippai Csaba: 06-70-39-22-775
2024. 07. 05., 08:25
Megszületett a kétoldalú megállapodás a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet Között A hivatalos aláírási ceremóniára július 1-én 14:30-kor került sor a Honvédelmi Minisztérium Manfred Wörner termében.
2024. 07. 26., 09:48
2024.07.23-án Bazsik István elnök és Jakubik András érdekvédelmi ügyvivő tartott tájékoztatót Tatán
2024. 07. 15., 10:35
Az elmúlt napok ránk törő forrósága tette igazán népszerűvé a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet központi rendezvényét a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén, immáron tizennyolcadik alkalommal.

  JETfly Magazin

A Royal International Air Tattoo szervezői bizonyára már évekkel ezelőtt elővették az eseménynaptárt: milyen évfordulót illene megünnepelni 2024-ben? Nem volt nehéz dolguk.

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.