szechenyi-terv-plusz
2025. 04. 20.
Tivadar
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Bátorság...(?)

Hosz  |  2011. 05. 19., 10:46

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter megjelent a Rendvédelmi Dolgozók tüntetésén, 2011. 05. 06-án, a Parlament előtt, és beszédet tartott. Nagyon vigyáztak rá, így bátran jött közénk. A védelemre azért lehetett szüksége, mert talán úgy gondolta: az utazási irodájától követelik vissza a befizetett utat az elégedetlen utasok. De itt nem erről volt szó. Nem rongyos pénzről, hanem a hivatások, a rend távlati fennmaradása volt a cél, már úgy értem: a mi, a tiltakozók célja.

Mikor a belügyminiszter megjelent, a hangulat családiassá vált, többen jelezték, hogy ismerik felmenőit, rokonait, tisztában vannak foglalkozásukkal, és zajjal ünnepelték a hőst. Meg is jegyezte: így még nem fogadták sehol. De elfogadta az ünneplést, tudta: megérdemli. Lelkes közbekiabálások tarkították megfontolt beszédét, s ezekre időnként válaszolt is.

Egy bekiabálásra így szólt: De még nem is mondtam semmit, akkor nem is hazudtam!

Milyen igaz… Nem hazudott. Öt perce beszélt, és nem mondott semmit, így aztán nem is hazudhatott. De akkor miről is beszélt? Mindegy, biztosan szép volt.

A fegyverbarátság, és testvériség érzése őt is magával ragadta, ezért hivatkozhatott közös eskünkre, összetartozásunkra. Milyen szép gondolatok! S ő védi érdekeinket, kiáll igazunkért, reggel, délben, este… gondol ránk. Tesz. Már úgy értem: sokat.

De vegyük sorra magvas gondolatait:

Közös eskü: nem ugyanaz az eskü van érvényben! Őt a miniszteri eskü köti, ha köti. No és a párthüség. Frakciófegyelem, pártprogramok, Széll Kálmán-terv. Ez nem igazán közös nevező, az ellentétek erősek.

Életpálya-modell. Ezzel az a baj, hogy a pártja által felépített életpálya-modellel már találkoztak a tüzoltók 2001-ben: ELVETTÉK A VESZÉLYESSÉGI PÓTLÉKOT! Ha ez az általuk fémjelzett életpálya-modell fontos eleme: nem köszönjük, nem kérjük!

Ismét megígérte, mit már több alkalommal ő is, miniszterelnöke is: kifizetik a tüzoltóknak a jogos járandóságukat, a túlórapénzt. De még nem fizették ki, mint az előző kormány sem. Csak ígéretek vannak. Ez a kifizetés egyébként nem vívmány: KÖTELEZETTSÉG.

Tárgyalásra hívott minket. Ez teljesen rendben van. De eddig miért nem tárgyaltak??? Mert az nem tárgyalás, hogy közlik: itt a fagyi, hamm bekapni! De figyelem: CSAK tárgyalásra, nem megegyezésre hívott minket. Azt nem ígért.

A belügyminiszter majd akkor lesz bátor, ha megérti, és elfogadja a rendvédelem jogos követeléseit, s közvetíti a kormány felé, hittel, és becsülettel. Mert az általa felügyelt területen nincs minden rendben, talán már sehol sem. Azért miniszter, hogy megoldja a problémákat, s nem azért, hogy előidézze. S ha a kormány, melynek ő is tagja, nem kínál megoldást: távozzon emelt fővel. Akkor én is bátornak nevezem.

Ördög László, nyá. Tü. Ftörm.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 01. 24., 10:40
Hétfőtől indul a Tik Tok oldalunk. Egy fiatal kollegina fog titeket információkkal ellátni ezen a csatornán keresztül a Honvéd Érdekképviseleti Szervezettel kapcsolatban. Mi úgy hívjuk őt Hészes Betti. Fogadjátok sok szeretettel tőle az infókat.
2024. 12. 10., 12:57
Tisztelt Tagtársunk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GINOP _ PLUSZ 3.2.3-24 „Szociális partnerek kapacitásépítésének támogatása”című pályázat keretében a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet 57.663.449 Ft pályázati forrást nyert el...
2024. 03. 01., 12:35
Örömmel tájékoztatjuk önöket, hogy 2024. július 1-től a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet minden egészségpénztári tagsággal rendelkező tagjának rendszeres támogatást biztosít.
2024. 07. 25., 13:35
A Magyar Közlöny 2024. évi 69. számában 2024. június 28-án kihirdetésre került a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (Hjkr.)

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.