2024. 05. 26.
Evelin, Fülöp
: 386 Ft   : 356 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Húsz óra horgászat Tatán

Hosz  |  2011. 06. 17., 13:06

Húsz év, húsz program, húsz óra sporthorgászat. Röviden, de velősen így lehetne összefoglalni mindazt, ami június 11-12-én történt Tatán, a Bakodi tónál. Részletek az alábbiakban...

A megérkezést követően megkezdődött a regisztráció, az ebédjegyek kiosztása, illetve a felajánlók által minden csapat kapott egy ajándékcsomagot. 9 órakor volt a megnyitó, Lippai Csaba alelnök mondott beszédet, illetve köszöntőt. A helyszínen kiderült, hogy 39 csapat jelentkezett a versenyre, 31 csapat nevezését tudtuk elfogadni, ebből 26 csapat indult el a versenyen és közel 140-en vettek részt a rendezvényen. A megnyitó után Lippai Csaba és Bakodi Zoltán özvegye megkoszorúzta a tó névadójának emléktábláját. Dr. Kántor Rajmund tagozattitkár pedig a Bakodi tó történetét ismertette  a koszorúzás után.

 

 

Ezután Jáger Tibor ismertette a verseny szabályait. Ezután sorsolták ki a helyeket, majd a csapatok elfoglalták a kijelölt helyüket. 10 órakor dudaszóra indult a verseny. Kezdetek kezdetén kisebb halak akadtak a horogra, törpeharcsa, keszeg és kárász. Egy csapatnak sikerült nagyobb súlyú amurt és pontyot fognia.

 

 

 

 

A csapatok - közöttük a Lippai Csaba, Koncsecskó László, Szendrei Zoltán alkotta ,,központi trió" - mivel az időjárás szép volt és sütött a nap, estére és éjszakára vártak nagyobb fogásokat, így is történt.

 

 

 

 

 

 

Az ebéd babgulyás volt pogácsával, kenyérrel, melyet Oláh László őrnagy, az MH 25. Klapka György Lövészdandár hadtáp főnöke és segítői készítettek el. A büfé pedig biztosította a horgászok minden oldalú ellátását. Közben folyamatosan mérlegelt a tógazda, illetve Bálint Ákos a Bocanádi alapszervezet vezetője a tó körül.A rendezvény támogatói voltak: az MH 25 Klapka György Lövészdandár, a Hosz Tatai alapszervezete (itt ki kellene kiemelni az alapszervezet mellett Horváth Józsefné Ica segítségét, hiszen az oklevelek és a kupák elkészítését is Ők támogatták), Szák Horgászbolt, Klapka György Sporthorgász Egyesületet, ClarussoA különdíjakat támogatták: az MH VEK 2. Har. Táborfalva és Logisztikai Képviselete, az MH Logisztikai Ellátó Központ, az MH VEK Kiképzési Csoportfőnök, az MH 64. Bocanádi Alapszervezet.

A verseny eredményei:Az 1. helyezett csapat, a Hal-Ászok tagjai: Árva László, Imre István, Demeter György Összesen kifogott hal súlya: 70200 grammA 2. helyezett csapat, a Fekete Gyémánt tagjai: Tóth Krisztián, Takács Gábor, Orsós ZsoltÖsszesen kifogott hal súlya: 29500 grammA 3. helyezett csapat, az Arrabona tagjai: Kisbán Tibor, Seszták József, Galgói GáborÖsszesen kifogott hal súlya: 20000 gramm

A legnagyobb halat fogó férfi versenyző: 6750 grammal Demeter György (Hal-Ászok)A legnagyobb halat fogó női versenyző: 5500 grammal Makóné Lőrincz Katalin (Kézbalkezesek)A legnagyobb ragadozó halat fogó versenyző: 1300 grammos harcsával Dr. Kántor Raimund (Becs).             A darabban legtöbb halat fogó csapat: 505 darabbal az MH LEK Prologic Team (Szaulik György, Nagy Gábor, Varga Attila), mivel Ők voltak a felajánlók, így nyereményüket felajánlották a második legtöbb halat fogó versenyző csapatnak Kétbalkezeseknek, aki 203 darabot fogtak.A legvidámabb csapat a Kiskukac lett (Németh Csaba, Búzás Tibor, Ács Gergely Sándor).A nyerteseknek ezúton gratulálunk, illetve meg kellene köszönni a rendezvényen segítő kollegák segítségét!

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2024. 05. 07., 10:09
A kihasználtságra és a tapasztalatokra való tekintettel a szerdai meghosszabbított nyitva tartást kizárólag előzetes egeztetés alapján biztosítjuk!
2022. 07. 19., 11:59
A LIGA Szakszervezetek támogatásával a csatolt linken szereplő üdülési lehetőségeket érhetik el tajgaink a 2024-es évben. Ehhez mindössze rendszeres tagdíjfizetés és a tagkártya felmutatása szükséges.

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.