2023. 12. 03.
Ferenc, Olívia
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 615 Ft/l   Dízel: 645 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kongresszusra készült az elnökség

Hosz  |  2011. 11. 21., 23:35

A kongresszus előtti – november 21-én megrendezett – döntéshozó fórumon Czövek János elnök megköszönte a tisztségéről már korábban lemondó, katonai beosztásba távozó dr. Mészáros Melinda alelnök és az ugyancsak katonai beosztásába november 15-i hatállyal távozó Tóvári Róbert főhadnagy, korábbi légierő képviseleti titkár több mint 5 éves szakszervezeti tevékenységét. Ezt követően Czövek János elnök vezetésével a kongresszus napirendjét, ügyrendjét, az időközben beérkezett Alapszabályt módosító javaslatokat, valamint a beterjesztendő kongresszusi határozatokat - több órán keresztül, parázs vitáktól sem mentesen - tárgyalta meg az elnökség. Az ülésen a kongresszusi javaslatokat, előterjesztéseket benyújtó szakszervezeti tagok is részt vettek.  

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.

  Háború Művészete magazin

Az F-16-osok nem rendelkeznek beépített beszállólétrával, ami problémát jelenthet a jövőbeni műveletek során olyan helyszíneken, ahol korlátozott a földi támogatás. Mutatjuk az innovációs ötleteket!
Széchenyi 2020 europai szociális alap.