2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Bazsik István és Szendrei Zoltán a két új alelnök!

Hosz  |  2011. 11. 23., 19:04

Szakszervezetünk V. kongresszusának második napján a küldöttek megválasztották az alelnököket, a képviseletvezetőket (elnökségi tagokat) és helyetteseiket, valamint az Ellenőrző Bizottságot is. Emellett a tagdíj mértékének irányelvéről is döntöttek, majd elfogadták a Hosz programját, valamint az Alapszabály módosítását is...  

Az alelnökválasztás során elsőként Bazsik István kapott lehetőséget a hozzászólásra. Elmondta, hogy becsülettel, hüséggel és kőkemény szolgálattal kívánja ellátni feladatát. Hozzátette: a tagság bizalma esetén vállalja, hogy akár önkéntes tartalékos katonaként is vállalja a tagság képviseletét. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy szükségesnek tartja a társfegyveres testületek képviselőivel való eredményes együttmüködést. Leszögezte: az FRDÉSZ-szel való kapcsolatot rövid időn belül felül kell vizsgálni és meg kell hozni az ezzel kapcsolatos döntést minél hamarabb.

Másodikként Dr. Kántor Raimund  következett, ám mivel az elnökválasztás során már bemutatkozott, illetve kérdésekre is válaszolt, most nem kapott kérdést.

Harmadikként Lippai Csaba mutatkozott be. Elmondta, hogy több mint egy éve alelnökként, tudása legjavát adva szolgálta a tagságot. A szívemre és az eszemre hallgatva szolgáltalak benneteket. Emelt fővel vállalom a tisztséget, illetve, ha kell, ugyancsak emelt fővel távozom. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kommunikáció terén előre kell lépni.

Negyedikként Szincsák Gyula kapott jelölést, de mint elmondta alelnökként már nem tudná megfelelően formálni az arculatot, így nem fogadja el a jelölést.

Ötödikként – Bácskai István elnökségi tag javaslatára – Szendrei Zoltán kapott jelölést. Mivel azonban már az elnökválasztás során ő is bemutatkozott, ezt már ez alkalommal nem kellett megtennie, kérdést nem kapott.

A szavazatszámláló-bizottság jelentése alapján felkerült a szavazólapra Bazsik István 117, Szendrei Zoltán 73, valamint Lippai Csaba 72 szavazattal.

 

A szavazási procedúra lebonyolítása után a szavazatszámláló bizottság elnöke, Grell Norbert bejelentette:  A Hosz két új alelnöke Bazsik István és Szendrei Zoltán lett, 99, illetve 74 voksot kapva, Lippai Csaba 62 szavazatot kapott.

 

Megválasztása után miután Bazsik István megköszönte a bizalmat, kijelentette: Bizonyítani szeretnék, és szeretném, ha mindenkit elégedettséggel töltene el a munkám.

Szendrei Zoltán miután megköszönte a szavazatokat, azt kérte, hogy megfelelően terheljék.

Lippai Csaba miután gratulált a két új alelnöknek, hangsúlyozta, hogy igyekszik majd segíteni a 2 új alelnök munkáját.

Czövek János elnök elmondta: köszönöm, hogy 2 olyan kollégát választottatok, akiket én is ajánlottam nektek. Miután Lippai Csaba munkáját méltatta, a volt alelnök tevékenységét tapssal köszönte meg a kongresszus.

Tagdíj mértékének irányelvéről szóló napirendi téma során élénk vita bontakozott ki a csoportok, alapszervezetek müködési költségeiről. A szakszervezethez befolyó tagdíj 20- illetve 30%-a az önálló csoportokat illeti meg – hangoztatták többen is. A tatai alapszervezet vezetője, Horváth Józsefné javaslatára a küldöttek úgy döntöttek, hogy a tagdíjak 30%-a marad az alapszervezeteknél, csoportoknál.

A nyugállományú tagok és a szolgálati járandóságban részesülők által befizetett tagdíj összege teljes mértékben a Nyugállományú Tagozatot illeti meg. Az ezután fennmaradó összeg a Hosz központi költségvetésébe kerül.

A Hosz programját Sörös István terjesztette be. A Nyugállományú Tagozat elnöke az előterjesztés szóbeli kiegészítésében elmondta, hogy azért több a Hosz bármely szakszervezetnél, mert a bajtársiasság összefogja a tagságot. A kongresszusi küldöttek egyhangúan elfogadták a Hosz programjáról szóló határozatot. 

A tisztségviselők megválasztása során Szekeres István ismertette a képviseletvezető-jelölteket és helyetteseket: Bácskai István és Kiss Csaba Attila (légierő), Bálint Ákos és Nagyfejeő Gábor (szárazföld), Mészáros Mária és Szijártó Zsolt (logisztika), Gáspár Tamásné és Horváth Béla (közigazgatás). A kongresszus valamennyi jelöltet megválasztotta.

 

Az Ellenőrző Bizottság elnöki tisztére javaslatot kapott, de nem fogadta el a jelölést Buzai László, Nagy Zoltán és Szabó István. Elfogadta a jelölést és felkerült a szavazólapokra Katócs Zsolt és Oláh József. Az EB elnöke Katócs Zsolt lett.

Az EB tagjairól szóló voksolás előtt Szekeres István ismertette a jelölteket. A jelölést elfogadta: Bali János, Balogh Tibor, Bálint Zoltán, Czettisch József, Mátyási Ferenc, Nagy Zoltán, Oláh József. Nem fogadta el a jelölést: Buzai László, Rózsahegyi Miklós, Szabó Csaba

Az EB tagja Bálint Zoltán 84, Balogh Tibor 83, Czettisch József 79, Oláh József 75, Mátyási Ferenc 74, Bali János 73 szavazattal lett. Póttaggá Nagy Zoltánt 54 szavazattal választották meg.

Itt kell megemlíteni, hogy a szavazatszámláló bizottság - azt hiszem a fentiekből is kiderült - óriási munkát végzett. A bizottság tagjai: Grell Norbert (elnök), Bálint Zoltán, Hujber László, Stranszky Zoltán és Szaulik György voltak. Köszönet illeti a tevékenységüket!

 

 

 

Alapszabály beterjesztése során Sörös István elmondta, hogy – a tervek szerint – csak olyan mértékben szabad módosítani az Alapszabályt, amely a legszükségesebb. Felkérte az elnökség tagjait, hogy készüljenek fel arra, hogy a megváltozó törvényi szabályzók ismeretében terjessze a rendkívüli kongresszus elé az új Alapszabályt. Az Alapszabály-módosítást a küldöttek 1 tartózkodással elfogadták.

 

 

 

Az egyebek napirend során a Szakszervezeti Munkáért Díj odaítéléséről terjesztett elő határozat-javaslatot Tóvári Róbert. Szeretném visszaállítani a díj igazi tiszteletét, becsületét – tette hozzá. A határozatot a küldöttek elfogadták.

 

 

 

 

A Szövetségi kapcsolatokról szóló határozati javaslatot Bácskai István terjesztette a kongresszus elé. Az elnökségnek felül kell vizsgálni az eddigi együttmüködést, a kapcsolatokat, majd a 2012. évi első választmányi ülésen számoljon be erről és tegyen javaslatot a jövőre vonatkozóan – mondta. A határozatot a kongresszus elfogadta.  

 

 

 

A fentiek mellett a Kongresszusi határozatok hatályon kívüli helyezéséről is döntöttek a küldöttek. Az ülés végén a szolgálati nyugdíj visszamenőleges hatállyal történő megszünésével kapcsolatos pertársaság jelenlegi helyzetéről tájékoztatott Szekeres István, a Katonákért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Ezt követően pedig e sorok írója ismertette a sajtóközlemyént, melyet Hefler István módosító javaslata után fogadta el a kongresszus.

Czövek János elnöki zárszavában elmondta: nyílt vitákat hozott a kongresszus. Régiós találkozókat szervezünk hamarosan, meneteljünk együtt és egy irányban. Ha ezt megoldjuk, akkor van jövője a Hosz-nak.

Ezt követően megtartotta az új összetételü elnökség az első ülését. Rövid feladategyeztetést követően abban állapodtak meg, hogy ezt követően az elnökség és az ügyvezetés tagjai együttes üléseket tartanak majd, a legközelebbi november 28-án lesz.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 01. 05., 10:17
Eddig Európa számos országában irigykedve figyelték katonatársaink, hogy nálunk szakszervezet működhet. Ez a jog tényszerűleg még az európai unióban is különleges kiváltság volt, amelyet a végletekig próbáltunk megőrizni. Az alapításunk, azaz 1991 óta eltelt több mint 32 év alatt folyamatosan azon küzdöttek elődeink, hogy a civil szférában megszokott jogok illessék meg a katonákat is, vagy legalább ahhoz erősen közelítő szintet sikerüljön elérni mind az egyéni, mind a kollektív jogérvényesítés terén...
2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2023. 12. 15., 11:16
Tisztelt Tagunk! Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Honvédszakszervezet (HOSZ) a jogszabályi környezet változásaira reagálva, valamint a szervezet működésének folyamatos biztosítása érdekében új Alapszabályt fogadott el és hamarosan Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét.
2024-02-13 13:05:08
2024.02.14-16-ig a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet személyes ügyfélfogadása technikai okok miatt (karbantartás) szünetel. Ezúton is köszönjük elhelyezési feltételeink jobbítását a HM HIM-nek! Telefonos ügyelet a 0670-374-30-83-as telefonszámon.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  Háború Művészete magazin

Széchenyi 2020 europai szociális alap.