2023. 09. 30. szombat
Jeromos
: 391 Ft   : 369 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Továbbra is Szijártó Zsolt a szekcióelnök

Hosz  |  2012. 02. 22., 18:33

A kötelezően előírt tisztújítás a szerződéses szekció küldöttgyűlésén is megtörtént. A Hosz elnökének és alelnökeinek részvételével megrendezett február 22-i esemény elején Szijártó Zsolt szekcióelnök köszöntötte a megjelenteket, majd az előírt feladatok, a levezető elnök és a küldöttgyűlés egyéb tisztségviselőinek megválasztása után Dr. Hajós Dezső szolgáltatás- és tagszervező az Egység 2002 Kft. és a Hosz szolgáltatásairól adott aktuális tájékoztatót, de a tagszervezés fontosságára is felhívta a figyelmet. Ezt követően Szijártó Zsolt szekcióelnök beszámolója és Czövek János Hosz aktuális tájékoztatója hangzott el...

Jakubik András levezető elnök köszöntő szavai után a szekcióelnök elmondta, hogy az illetmények mellett a ruházat és a felszerelés állapota az elsődleges, ami a szerződéses katonákat leginkább foglalkoztatja. A ruházati boltokban semmilyen katonai ruházatot nem lehet vásárolni. Szijártó Zsolt a szekció 2011. évi legfontosabb eseményeinek – közöttük a tatai konferencia – értékelése mellett a Hjt. módosításai között szereplő szerződés-hosszabbítási díj kifizetéséről, valamint egyéb aktuális gondokról is beszélt.

A szekcióelnök megfogalmazta, hogy a Magyar Honvédségnél szolgáló szerződéses legénységi állomány jelentős része teljesen letargikus állapotban van, sokan már a létminimum alatt élnek. Ezért a HM politikai és katonai vezetésének nagyon sürgősen reagálnia kellene ezekre az egyre súlyosbodó problémákra. Sajnos nem tudok sok pozitívumot felsorolni, ami szerződéses katonákra vonatkozna, a tavalyi évre a stagnálás volt jellemző – tette hozzá.   

Czövek János Hosz elnök miután megköszönte a szekció és az egész szerződéses állomány 2011. évi munkáját, az aktuális tájékoztatójában kijelentette: noha tavaly elmaradt, az ügy fontossága miatt minden erőmmel azon leszek, hogy 2012-ben újra megrendezzük a szerződéses katonák országos találkozóját. A 2012. évi kereset-tárgyalások jelenlegi stádiumáról az elnök elmondta: illetményemelés nem lesz idén, a béren kívüli juttatások vonatkozásában pedig még zajlanak az egyeztetések. A Hosz nagyon szeretné, ha a katonák megélhetési gondjainak enyhítése érdekében – még az év elején – egyösszegü kifizetést biztosítana a HM. A Hosz továbbra is támogatja a szerződéses szekció munkáját, és elvárja, hogy saját csatornáinkon ezt követően is juttassák el a legfontosabb információkat.

A tájékoztatók után a küldöttek kérdéseire válaszoltak a megjelent vezető tisztségviselők és dr. Szőcs Ferenc jogtanácsos. A súlyos problémák között a nagy létszámú kiáramlásra, a ruházati és felszerelési gondokra hívták fel a figyelmet. A hódmezővásárhelyi küldött azt is elmondta, hogy nagy pocsékolás folyik, emellett igaz, hogy kiáramlást ellensúlyozandó be is jönnek az emberek, ám a minőség fokozatosan romlik, emellett az újabb kiképzések mind-mind többletkiadást előfeltételeznek.

Szendrei Zoltán alelnök reakciójában elmondta, hogy a honvédelmi vezetés sok esetben statisztikai adatokkal indokolja, hogy a jelenlegi illetmények nem átlag alattiak, sőt bizonyos munkáltatókhoz képest ezek biztos, havi bevételeknek bizonyulnak. Az alelnök hozzátette: a Hosz külön kérte, hogy az adójogszabályok változása miatt ne csökkenjenek a Magyar Honvédségnél szolgáló katonák illetményei. A tervek szerint 2013-ban már lesz illetményemelés.

A tisztújítás során a jelöltek neveit ismertették, majd a voksoltak a szekcióelnök, a helyettes és a vezetőségi tagok személyére. A küldöttek döntése alapján a régi-új szekcióelnök Szijártó Zsolt, a helyettes pedig Biri Viktor lett. A szekció SZMSZ-ének módosítása után nyolctagú – Bozzayné Horkay Renáta, Pap Viktória, Hangel Rita, Rácz Sándor, Csontos László, Holc János, Justin János és Horváth István – lett a kibővített vezetőség.

Ezt követően a 2012. évi pénzfelhasználási tervről és a legfontosabb idei rendezvényekről esett szó. Az egyebekben folytatták azt a megbeszélést, amit a szerződéses állomány legégetőbb problémáiról már a szekcióülés elején megkezdtek. Többen is megfogalmazták, hogy jó lenne látni a bejövő állománynak, hogy mire számíthat, hogy mi lesz akkor, amikor elhagyja 5, 10, 15 vagy 20 év múlva a Magyar Honvédséget.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 28., 09:00
30 éves a magyar katonai felsővezető-képzés! A jubileumi év tiszteletére rendezett ünnepségre Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja meghív minden nyugállományú kollégát, aki az elmúlt 30 évben elvégezte a katonai felsővezető-képzést – köznapi nevén a vezérkari tanfolyamot.
2023. 09. 27., 12:32
2023.09.26-án Czövek János elnök és Bazsik István alelnök tartott tájékoztatót Kaposváron a HOSZ alapszervezeténél...
2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők

  JETfly Magazin

2023. szeptember 27-én jelentették be, hogy a cseh kormány jóváhagyta 24 db, ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgép megvásárlását, mellyel leváltják 14 gépes JAS 39C/D Gripen flottájukat.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.