Tiszteljétek a közkatonákat!

TISZTELJÉTEK A KÖZKATONÁKAT!

Tiszt vagyok... ha lát a közlegénység,Tisztelkedve megyen el mellettem;Én pirúlok, gondolván magamban:Nincs igazság, nincs igazság ebben.Nekünk kéne köszönteni őket,Mert minálunk sokkal többet érnek. –Tiszteljétek a közkatonákat,Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Velök állunk a csaták tüzében,De mi tudjuk, hogy miért csatázunk,Mert van, ami győzelemre buzdít,Vagyon elvünk, van tán gazdaságunk,S von előre csábitó varázsaA dicsőség ragyogó szemének. –Tiszteljétek a közkatonákat,Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Ők az elvet hirből sem ismérik,És a haza? kemény mostohájok,Izzadásuk díjában nekik csakKenyeret vet s rongyokat dob rájok,S zászlajához hogyha odaállnak,Nyomorért csak új nyomort cserélnek. –Tiszteljétek a közkatonákat,Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

S mit tudják ők, mi az a dicsőség?S ha tudnák is, mi hasznuk van benne?Nincsen lap a történet könyvében,Ahol nevök följegyezve lenne.Ki is győzné mind fölírni, akikTömegestül el-elvérezének? –Tiszteljétek a közkatonákat,Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Ha megtérnek csonkán a csatákból,Koldusbotot ád a haza nékik,S ha elesnek a felejtés árjaFoly sírjukon s neveiken végig.És ők mégis nekimennek bátranAz ellenség kardjának, tüzének! –Tiszteljétek a közkatonákat,Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

(Debrecen, 1848. október–november.)