Május elseje

Egy kis történelem: Igaz, hogy tüntetések, sztrájkok hatására, de 1847-ben a nők és a gyermekek munkaidejét 10 órában maximalizálták Nagy-Britanniában. Európában az 1848-as forradalmak után a munkásmozgalmi vezetőket bebörtönözték vagy emigrációba kényszerítették. A XIX. század végén az észak-amerikai ipari nagyvárosok munkásai naponta több mint 10 órát dolgoztak és csak létminimumon éltek. Elviselhető napi 8 órás munkaidőt akartak. Ennek érdekében 1884-ben egyesítette erőit a három legnagyobb amerikai munkás szervezet. Elfogadták azt a javaslatot, hogy 1886. május 1-jére általános sztrájkot hirdessenek, amennyiben az érvényben lévő munkaügyi törvényt követeléseiknek megfelelően addig nem módosítják.A módosítások elmaradtak és jól szervezett tömegtüntetések robbantak ki több nagyvárosban. Május 3-án a három munkás szervezet egyike újabb gyülést hívott össze Chicagóban, amelyen 1400 munkás vett részt. Sajnálatosan a tüntetés során keletkezett konfliktus rendőrsortüzhöz vezetett. E miatt aznap kétszáznál is több súlyos sérülés és számos haláleset történt. 1889. július 14-én Párizsban megalakult a II. Internacionálé, ahol a következő határozatot fogadták el.

„Nagy nemzetközi tüntetést kell szervezni egy időpontban, oly módon, hogy a munkások egy meghatározott napon egyidejüleg valamennyi országban, minden nagyvárosban terjesszék a képviseleti szervek elé azt a követelést, hogy törvényesen csökkentsék a napi munkaidőt nyolc órára … Figyelembe véve, hogy az American Federation of Labor St. Louis-ban 1888-ban rendezett évi kongresszusán már határozatot hozott hasonló tüntetés rendezésére 1890. május elsejére, ezt a dátumot kell elfogadni a nemzetközi tüntetés időpontjaként.”

Ezen a kongresszuson részt vett a Magyarországi Általános Munkáspárt delegációja is, amely a hazai demonstráció szervezését tervezte. A korabeli Népszava becslése szerint hatvanezer ember trappolt végig a belügyminiszteri rosszallás ellenére a Kálvin tér, Kiskörút, Andrássy út, Városliget útvonalon:

„A csapatok katonás rendben érkeztek. Zárt sorban a város minden részéből, a liget határán kibontják a zászlót, magasra emelik a jelszavakat hirdető táblákat, melyekről a párizsi kongresszus három nyolcasa sötétlik: 8 óra munka, 8 óra szórakozás, 8 óra alvás.”

Ne feledjük mi történt azóta is a május elsejéken, emlékezzünk a munkásmozgalmi múltra, a bebörtönzött, kivégzett munkásmozgalmi, szakszervezeti mártírokra és nem kell csodálkozzunk, ha egyes szakszervezetek tüntettek ezen a napon. Ne feledjük hazánk sajátos múltját, hiszen elődeink csak 1945-re tudták kivívni a május elsejei munkaszüneti napot és lehetséges, hogy a közeljövőben ismét esedékessé válik rosszallásunk kifejezése, a napi 8 óra munka, a szakszervezeti és az alapvető munkavállalói jogok visszakövetelése.