2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Fókuszban az új Hjt. és a nyári szakszervezeti rendezvények

Hosz  |  2012. 05. 08., 11:24

Annak érdekében, hogy valamennyi hivatásos és szerződéses katona számára elfogadható új Hjt. szülessen, szükséges, hogy minél többen megfogalmazzák véleményüket - hangzott el május 8-i elnökségi ülésünkön. A döntéshozó fórum foglalkozott az Egység 2002 Kft. aktuális gazdasági helyzetével, valamint a közelgő nyári szakszervezeti rendezvények megszervezésével  is. A munkát Czövek János elnök vezette...

Az elnökségi tagok, titkárok, szekcióvezetők és a meghívottak köszöntése után a napirendi témákat fogadták el, majd a vezető tisztségviselők aktuális tájékoztatója hangzott el.

Czövek János elnök elmondta: a másfél hete megrendezett választmányi ülés óta eltelt időszak történéseit főleg a tagszervezési kampány és a jól sikerült  családi napok jellemezték.

Az elnök külön is megemlítette az új Hjt. tervezetét, az idei átpolitizált majálist, de beszélt a kaposvári családi nap sikeréről, a hódmezővásárhelyi érdekvédelmi tájékoztatóról, valamint az egyre aktívabb kerékpáros túrákról is.

Ezt követően Szendrei Zoltán és Bazsik István alelnökök egészítették ki személyes tapasztalataikkal az elhangzottakat. Szó esett a tagszervezési kampány egyes helyszínein tapasztalt gondokról, a szerződéses és hivatásos állomány megoldandó problémáiról, valamint a csapatoknál érzékelt pesszimista hangulatról is.

A szakszervezetpolitikai aktualitásokra, költségvetési nehézségekre rátérve Sörös István elnökségi tag hangsúlyozta: Ettől a tárcától többet már nem lehet elvenni, ide csak adni szabad és kell is.   

Jogsegélyszolgálatunk vezetője, dr. Szőcs Ferenc a vidéki ügyvédek munkájáról tájékoztatott, majd azt javasolta, hogy az alapszervezetek döntése alapján gondoljuk át, hogyan foglalkoztatjuk a jövőben a helyi jogászokat, ügyvédeket.

Szendrei Zoltán az Állatkert főigazgatójával történt megbeszéléséről visszaérkezve arról tájékoztatott, hogy Dr. Persányi István és munkatársai kidolgoznak egy nagyon kedvezményes akciós csomagot a Honvédszakszervezet tagsága számára. Az Állatkert munkatársai nagyon nyitottak, várják a Hosz tagokat és családtagjaikat - tette hozzá az alelnök.

Az egyes választmányi határozatok végrehajtásáról szóló napirendi témánál Czövek János elmondta, hogy az FRDÉSZ tagszervezeteit levélben tájékoztatta a szövetségből történő kilépésünkről.

Szendrei Zoltán alelnök pedig arról tájékoztatott, hogy az Euromil elnökségét levélben informálta a választmány döntéséről, a megfigyelői státuszról és a tagdíjfizetési kötelezettség felfüggesztéséről.  

A nyári Aquaparkos rendezvények megszervezéséről Bazsik István alelnök elmondta: az idei ceglédi és tatabányai családi napokat július 7-én rendezzük meg.

Ferenczi-Hevér Mónika, az Egység 2002 Kft. ügyvezetője pedig a szervezési részletekről tájékoztatott.  

Ezt követően szakszervezetünk által delegált kuratóriumi tag, Csetényi László által átadott tájékoztatót osztotta meg a megjelentekkel az elnök. A HM Szociálpolitikai Közalapítvány segélyezési tevékenységéről elhangzott: 2011-ben közel 40 millió forint összegben osztott ki segélyeket az Alapítvány. 

 Ezt követően Szendrei Zoltán alelnök a korábban már elfogadott szakszervezeti segélyezési ars poeticára hívta fel az elnökség figyelmét. A témával összefüggésben döntéshozó fórumunk azt kérte, hogy a rászorulók, a gyermeküket egyedül nevelők, illetve a 3 vagy több gyermeket nevelő családok a tisztségviselőinken keresztül forduljanak az Alapítványhoz.

A már hosszú hagyományoknak örvendő Egység Kupa kispályás labdarúgó-torna idei megrendezéséről Bazsik István tájékoztatott. Az alelnök azt kérte, hogy valamely alapszervezet ajánlja fel segítségét, és rendezze meg, biztosítson helyszínt a várhatóan szeptember-októberben megrendezendő rangos sportesemény számára.

 

Az egyebek napirendi téma során először az Egység 2002 Kft aktuális helyzetéről tájékoztatott az ügyvezető asszony. Ferenczi-Hevér Mónika elsőként a gyömrői tónál megrendezendő szakszervezeti horgászverseny előkészületeiről adott információkat. A cég gazdasági helyzetét összefoglaló ügyvezető elmondta: nincs könnyü helyzetben a Kft., a bevételek egyre csekélyebbek, már a Vodafone-telefonszámlák okozta kintlévőségekből adódó behajtásból származó források is lecsökkentek. Sajnos kiadásainkon eddig nem tudtunk faragni, így a bevételeink sem egalizálhatják havi kiadásainkat.

A Honvédszakszervezet tagsága érdekében tevékenykedő Kft. minimális költségvetéssel dolgozik. Mivel azonban továbbra is az a célunk, az a jól felfogott érdekünk, hogy ezt követően is müködtessük a szolgáltatásainkat, ezért a költségeinket még inkább minimalizálni szükséges - foglalta össze az elhangzottakat Bazsik István alelnök.  

A legdrágább az üres üdülő, ezért az üdülőink kihasználtságának javítása érdekében célszerü lenne a helyi lapokban, illetve utazási irodákon keresztül hirdetni az üres férőhelyeket - javasolta Bácskai István.

Az új Hjt.-vel kapcsolatban Czövek János elnök azt kérte, hogy május 22-ig kell juttassák el az elnökségi tagok a véleményeket a jogsegélyszolgálat vezetőjének. Annak érdekében, hogy a teljes katona állomány számára elfogadható új Hjt. szülessen a képviseletek vezetőin keresztül azt kérte az elnök a tagságtól, hogy folyamatosan alakítsák ki és fogalmazzák meg álláspontjukat.

Az elnökség további aktuális - katonákat érintő - kérdésekről, így többek között a Honvéd Nyugdíjpénztár küldöttgyülésének feladatairól, valamint a szolgálat után járó pihenőnapok kiadásának anomáliáiról is egyeztetett.

Az elnökség június 5-én tartja következő ülését.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 01. 05., 10:17
Eddig Európa számos országában irigykedve figyelték katonatársaink, hogy nálunk szakszervezet működhet. Ez a jog tényszerűleg még az európai unióban is különleges kiváltság volt, amelyet a végletekig próbáltunk megőrizni. Az alapításunk, azaz 1991 óta eltelt több mint 32 év alatt folyamatosan azon küzdöttek elődeink, hogy a civil szférában megszokott jogok illessék meg a katonákat is, vagy legalább ahhoz erősen közelítő szintet sikerüljön elérni mind az egyéni, mind a kollektív jogérvényesítés terén...
2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2023. 12. 15., 11:16
Tisztelt Tagunk! Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Honvédszakszervezet (HOSZ) a jogszabályi környezet változásaira reagálva, valamint a szervezet működésének folyamatos biztosítása érdekében új Alapszabályt fogadott el és hamarosan Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét.
2024-02-13 13:05:08
2024.02.14-16-ig a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet személyes ügyfélfogadása technikai okok miatt (karbantartás) szünetel. Ezúton is köszönjük elhelyezési feltételeink jobbítását a HM HIM-nek! Telefonos ügyelet a 0670-374-30-83-as telefonszámon.

  JETfly Magazin

20 évvel ezelőtt, 2004. március 16-án érkezett meg Olaszországba két F-104 Starfighter kíséretében az első Eurofighter Typhoon. A jeles évforduló alkalmából nem maradhatott el egy jubileumi festésű példány bemutatása sem.

  Háború Művészete magazin

Széchenyi 2020 europai szociális alap.