2024. 06. 13. csütörtök
Anett, Antal
: 395 Ft   : 366 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

HÉF: Közös érdek, hogy a legjobb Hjt. szülessen meg!

Hosz  |  2012. 07. 16., 14:29

A munkavállalói oldal kezdeményezésére - július 16-án - idén másodszor ült össze a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF). A plenáris ülés napirendjén az új Hjt., az érdekvédelmi szervezetek költségvetési támogatása, a honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek elhelyezése, valamint a HÉF II. félévi munkaterve szerepelt. Szakszervezetünket Czövek János elnök, Szendrei Zoltán és Bazsik István alelnökök, valamint Sörös István elnökségi tag és Lippai Csaba érdekvédelmi szakértő képviselte, az ülést Szpisják József dandártábornok vezette le. Az érdekegyeztetésen a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) képviselője, dr. Czuprák Ott elnök is jelen volt...

A plenáris ülés elején, még a napirendi témák megtárgyalása előtt Dr. Simicskó István kért szót. A parlamenti államtitkár bevezetőjében elmondta: a honvédelmi vezetés minden törekvésének, így az új Hjt. megalkotásának is az a célja, hogy a katonai életpályát kiszámíthatóvá tegye.

Ugyancsak napirend előtt Czövek János elnök azt kérdezte meg, hogy ,,az önkéntes tartalékos szolgálatra jelentkezőkkel mikor véglegesíti a tárca a szerződéseket?” A kérdésre reagáló Zsiga Tamás ezredes elmondta: bár bizonyos jogszabályok, rendeletek hatályba lépése még szükséges, ám július végéig ezek a még fennálló problémák is megoldódnak és nem lesz semmi akadálya a szerződések véglegesítésének.

Arról is érdeklődött szakszervezetünk elnöke, hogy az EMC kártyákat mikor osztják ki Hódmezővásárhelyen. Ehhez Bazsik István alelnök hozzáfüzte: hiába a jó szándék, ha valaki homokot szór a gépezetbe, könnyen megakaszthatja a folyamatot.

A HM KPH vezérigazgató-helyettese, dr. Balla István ezredes hangsúlyozta, hogy noha voltak bizonyos nehézségek, e héten Hódmezővásárhelyen is átvehetik az EMC kártyájukat a helyi katonák.

Czövek János - még mindig napirend előtt - azt is megkérdezte, hogy az iskolakezdési támogatás elköltése érdekében, köt-e az EMC Kft. helyi, akár kis forgalmat lebonyolító papír-írószerboltokkal is szerződést?

A HM KPH vezérigazgató-helyettese reakciójában elmondta, hogy - információi szerint a kisebb szakboltok nem akarnak szerződni az EMC Kft.-vel, ezekre sajnos nincs ráhatása a HM-nek sem. Ezt követően - a szakszervezeti kérésére - a HM KPH-val szakmai egyeztetést bonyolítanak le az érdekképviseletek.

Napirend szerint először a Hjt.-módosítás aktuális kérdéseiről hangzott el tájékoztató. A HM jogi főosztályvezetője, dr. Balogh András alezredes elmondta, hogy az elmúlt időszak, a korábbi évek több változást okoztak nemcsak a szövegben, az életben is, így például az új humánstratégia bizonyos elemei nem is kerülnek be az új Hjt.-be.

Az új Hjt. – a főosztályunk koncepciójában – egy ún. felhasználó-barát kézikönyvként müködne. Bizonyos, nem garanciális kérdések nem e törvényben, hanem rendeletekben lesznek szabályozva. A tárcán kívül álló okokból megszünt szolgálati nyugdíj miatt a rendszerben tartás viszont ,,garancia" lehet. Nagy horderejü változások nem lesznek. Ma megküldtük – egyeztetés céljából – a szakszervezeteknek a jogszabály-tervezetet. Ezúton is kérjük, hogy július 25-ig küldjék el javaslataikat, véleményeiket, majd személyes konzultációt is tartunk e témában - tette hozzá a főosztályvezető.

Az előterjesztés után Czövek János elnök így reflektált: noha ismerjük a HM koncepcióját, mégsem tiszta, hogy megszülettek-e a korábban még nem létező politikai döntések? Mi is felhasználó-barát Hjt.-t akarunk, bár tudjuk, hogy olyan törvény még nem született, mely mindenkinek tetszett volna!

Az elnök után megszólaló Bazsik István alelnök hozzátette: a személyi állomány vonatkozásában a Hosz elvárja és nyomatékosan azt kéri, hogy a honvédelmi költségvetés terhére - tekintettel a hivatásos és szerződéses állomány huzamosabb idő óta végzett áldozatos munkájára és leterheltségére - tervezze meg az illetményemelést!

A HM jogi főosztályvezetője válaszában kiemelte: Igen, megszülettek a politikai döntések, s ezeket már tartalmazza is a délelőtt kiküldött új Hjt. Ezek után kijelenthetjük, hogy közös érdekünk, hogy a legjobb Hjt. szülessen meg. A Hjt.-ben ,,az illetmények" címü fejezetben nem tervez változtatást a HM.A HÉF 2012. második féléves munkatervének kidolgozása témakört Lukácsházy Gergely terjesztette elő. A HÉF titkára arról tájékoztatott, hogy a Hosz jobbító javaslatokkal élt, ezeket Czövek János elnök ismertette. Rövid kiegészítések után a HÉF mindkét oldala elfogadta a fórum II. féléves munkatervét. Az egyebek napirendi téma során általános tájékoztató hangzott el ,,Az érdekvédelmi szervezetek költségvetési támogatásának kifizetése és felhasználási rendjéről”. A HM KPH képviselője, dr. Balla István ezredes, főigazgató-helyettes arról tájékoztatott, hogy december 31-ig kell felhasználni, illetve március 31-ig kell elszámolni a támogatásokkal. Kelemen József nyá. altábornagy, a BEOSZ elnöke ekkor tette szóvá, hogy minél hamarabb szükség volna a költségvetési támogatásra, egyben azt is kérte, hogy a fenti határidőket tolják ki. A rövid polémia után a felek szakmai egyeztetésben állapodtak meg.  Ezt követően ,,A honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek elhelyezésével kapcsolatos tárca szintü elképzelések, a vidéki helyőrségi klubokban elhelyezett társadalmi szervezetek müködésének biztosítási lehetősége” volt a HÉF ülés témája. Kocsi László alezredes részletes tájékoztatójában kiemelte: mindeddig két intézményhálózat biztosította és fedte le valamennyi civil szervezet müködését, ez azonban most megváltozott. 2011-ben miniszteri döntés született, miszerint az egyik intézmény, a HM Bessenyei Kft.-t felszámolják. Eddig – 2006-2010 között – 26 helyőrségi klubot adtunk át a városoknak, az önkormányzatoknak. Ezek jó része minőségibb helyzetbe került, hiszen sok helyen megtörténtek már az épület- illetve irodafelújítások is.

Elhangzott még az is, hogy ,,A toborzó- és érdekvédelmi irodákban is müködnek civil szervezetek. Ezen ingatlanok müködése, üzemeltetése azonban nem jól kihasznált.

Kocsi alezredes zalaegerszegi példát is említett: Zalaegerszegen már át is adtuk az ingatlant, sőt azt is elmondhatom, hogy egy kifejezetten jó együttmüködési megállapodást kötöttünk a várossal a HM-s civil szervezetek további müködése érdekében. Ez pedig jó és követendő példa lehet a többi cvil szervezet számára is.

Megtudtuk, hogy a HM, az önkormányzat, a katonai szervezet, valamint a társadalmi szervezet(ek) közötti – tehát 4 oldalú együttmüködési megállapodásokat készítenek elő mindenhol. Elhangzott az is, hogy az önkormányzatok mára belátták, hogy civil szervezeteink is tudnak a város érdekében tenni. Ezt követően az egyes helyőrségekben müködő önkormányzatokkal fennálló egyeztetésekről, megállapodásokról is beszámolt az alezredes.

Czövek János elnök reakciójában hangsúlyozta: Nagyon örülünk a megállapodásoknak, bár azt is tudjuk, hogy sok helyen még nem megoldott a téma. A még meg nem kötött együttmüködési szerződések előkészítésében pedig szeretnénk a továbbiakban is részt venni.

A Hosz elnöke azt is kiemelte, hogy nagyon sok olyan információ kelt szárnyra az elmúlt hetekben, miszerint költöznie kell – többek között – a szakszervezeteknek. Hozzátette, hogy szeretnénk időben értesülni a lehetséges költözésről.   

Dr. Simicskó István parlamenti államtitkár aláhúzta: Nagyon érzékeny kérdés a helyőrségi klubok helyzetét, az önkormányzatok és a civil szervezetek együttmüködését ismertető téma. Nem vonhatjuk kétségbe, hogy közösségi élettérre szükség van, minden problémás eset megoldást igényel, ezért aztán igyekszünk eljárni az önkormányzatok felé.

A költözéssel kapcsolatban az államtitkár kijelentette: noha vannak már konkrét elképzelések is, ám a kormányzati szervek között még nem született meg a megállapodás, döntés még nincs. 

A HÉF legközelebb majd ősszel tart plenáris ülést.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2024. 05. 07., 10:09
A kihasználtságra és a tapasztalatokra való tekintettel a szerdai meghosszabbított nyitva tartást kizárólag előzetes egeztetés alapján biztosítjuk!
2024. 05. 29., 10:52
Tájékoztató a Hész XVIII. Országos Horgászversenyéről 2024. június 29-30. A HÉSZ Központi Iroda, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár Tiszamenti Katonai Repülősök alapszervezetének közreműködésével 2024. június 29-30-án horgászversenyt szervez a kengyeli (Szolnok, Martfű térsége) Crazy Carp Lake horgásztavon...
2022. 07. 19., 11:59
A LIGA Szakszervezetek támogatásával a csatolt linken szereplő üdülési lehetőségeket érhetik el tajgaink a 2024-es évben. Ehhez mindössze rendszeres tagdíjfizetés és a tagkártya felmutatása szükséges.
2024-05-15 10:13:12
Sobri Jóska Élménypark 2024.05.26-án és 2024.06.02.-án Egésznapos felhőtlen szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak a Kislődi Sobri Jóska Élmény és Kalandpark...

  JETfly Magazin

Az elmúlt napokban a típus gyártására vonatkozóan kedvező híreket kapott az Eurofighter Typhoon gyártósora, hiszen Olaszország és Németország is vásárolna további példányokat.

  Háború Művészete magazin

Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.