A Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi ülést tartott május 29-én. A Szekeres István kuratóriumi elnök vezette ülésen szakszervezetünket Szendrei Zoltán alelnök és Lippai Csaba budapesti érdekvédelmi ügyvivő képviselte. A kuratóriumi ülés napirendi témái között szerepelt az elmúlt időszak történéseiről szóló tájékoztató, valamint a 2012. évi közhasznú jelentés elfogadása is...
Szekeres István nyá. dandártábornok aktuális tájékoztatójában elmondta: A legutóbbi, február 21-i kuratóriumi ülés alapján tájékoztattam a Hosz elnökségét, majd május 15-én a szakszervezet kongresszusát is az alapítvány tevékenységéről. Változatlanul fő profilunk a segélyezés, aminek alapját a Hosz által átadott támogatás, az alapszervezetek és csoportok hozzájárulása és az szja 1%-ából befolyt források adták.
A pertársasággal összefüggő alapítványi feladatokról a kuratórium elnöke kiemelte: Egyszer már megszerzett, tulajdonként kezelt nyugdíjat vettek el tőlünk, ez pedig szerintünk tulajdonvédelmi diszkrimináció. Mivel az Alkotmánybíróság nem tudott döntést hozni ügyünkben, Strasbourgtól várjuk az ítéletet, a megoldást. Bizakodóak vagyunk, bár zavart kelt, hogy nem mi vagyunk az egyetlen aktív pertársaság e kérdésben. Az emberek nagyon várják, hogy érdemi döntés szülessen ügyükben.
Szekeres István hozzátette: szerintünk nem kell a bíróságot akciókkal befolyásolni, bízunk a beadványunk sikerében.
A megváltozott civil törvényről is elmondta véleményét a kuratórium vezetője: szerintünk a civil szervezetek megrostálása miatt változtattak a törvényen, így a szervezetek többsége valószínüleg nem fog megfelelni az előírásoknak, a gazdasági követelményeknek. A változások miatt módosítani kellett az alapító okiratunkat, de a belső szabályzatainkat is szükséges lesz megváltoztatni. A jogszabályi változások miatt a közhasznú és a vállalkozási tevékenységeinket is át kellett tekintenünk.
Szekeres István arról is tájékoztatta a kuratórium tagjait, hogy az szja 1%-aiból befolyt bevételek – az elmúlt évben – kétszeresére nőttek. Hozzátette: a túlélés érdekében nagyon fontos volna pályázati forrásokhoz jutni, ezért is élt a lehetőséggel és a XIII. kerületi önkormányzathoz nyújtott be pályázatot legutóbb a Katonákért Alapítvány. Sásik László kuratóriumi tag a kerületben egykor és jelenleg müködő laktanyákról állított össze értékes, tartalmas és részletes írásos pályázati anyagot.
A gazdasági helyzetről azt mondta el a kuratórium vezetője, hogy az idei esztendőt a rendelkezésre álló forrásaiból biztosítja az alapítvány. A 2014-es évet már nem látja ilyen optimistán Szekeres István.
A jövőre tervezett bevételek nem fedezik az állandó költségeinket, irodai alkalmazottunk és könyvelőnk fizetését. Ezért ez év második félévében az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy áttekintsük jövő évi lehetőségeinket. Amennyiben nem lesz idén döntés Strasbourgban, akkor 2014-ben is tervezni kell e feladattal, illetve a pertársasági költségekkel - tette hozzá az alapítvány elnöke.
A Hosz nevében felszólaló Szendrei Zoltán alelnök elmondta, hogy a törvényi változások miatt (új Hjt.) nagyon nehéz helyzetbe kerül szakszervezetünk. Az alelnök itt kérte, hogy az alapítvány is támogassa az új tagdíjfizetési rendszerre történő sikeres áttérés érdekében szervezett rendkívül fontos tagmegtartó rendezvényeket.
Lippai Csaba érdekvédelmi ügyvivő kiemelte, hogy a pozitív strasbourgi döntés nagyon jót tenne a tagmegtartásnak, a tagtoborzásnak.
Az esemény arra is lehetőséget adott, hogy a kuratórium elnöke megköszönje a Hosz alapító tagjának, az alapítvány kuratóriumi tagjának, illetve az alapítvány felügyelő bizottsági elnökének, dr. Paraizs Józsefnek több évtizedes eredményes tevékenységét. Ezt követően az alapítványi munkától visszavonuló, kicsit el is érzékenyülő ügyvéd köszönt el a kuratórium tagjaitól.
Őszintén köszönöm a búcsúztatást, a kedves szavakat, a közös munkát. Az alapítványi szerepvállalás és a KÉSZ alapítás mind-mind szoros szálakkal füz a szakszervezethez, illetve a Katonákért Alapítványhoz. Jó érzések vannak bennem, hisz az elmúlt két évtized alatt sok embernek tudtunk segíteni, én személyesen is számos katonának tudtam jót tenni. Sajnos az idő múlik, eljött az idő, hogy elköszönjek, de tudom, hogy a jelenlegi nehézségek ellenére továbbra is szükség van a szakszervezetre és az alapítványra is.
Ezt követően a 2012. évi közhasznú jelentést és a mérleget fogadta el a kuratórium. A jelentést május 31-ig kell a bíróság számára átadni.
Az egyebek napirendi téma során elhangzott, hogy a korábbiakhoz képest sokkal kevesebb per zajlik, hiába éri törvénytelenség az embereket, csak nagyon nehezen nyújtanak be szolgálati panaszt. Emellett az alapítvány vállalkozói tevékenységéről és a pertársaságról is tovább egyeztettek.
A kuratóriumi ülés kötetlen beszélgetéssel zárult.