2017. 12. 12. kedd
Gabriella
: 314 Ft   : 266 Ft Benzin: 325 Ft/l   Dízel: 323 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Badacsonylábdi: Fókuszban az illetményemelés és a tagszervezés

Hosz  |  2013. 09. 24., 13:18

A 2014. évi illetményemelésért zajló küzdelem, a tagszervezés és a november 20-i küldöttgyűlésre történő eredményes felkészülés volt a legfőbb feladata a Badacsonylábdiban megtartott érdekképviseleti továbbképzésnek. A szeptember 23-24-i fórumon részt vett és felszólalt Gaskó István Liga elnök is, aki azt hangsúlyozta, hogy a Liga Szakszervezetek teljes kapacitásával áll a Honvédszakszervezet követelései mögött…  

A mintegy hetven résztvevő beérkezése, regisztrációja és a szálláshelyeik elfogadása után Czövek János elnök nyitotta meg a kétnapos érdekképviseleti továbbképzést. Az elnök bevezetőjében elmondta, hogy ez az utolsó alkalom, amikor ingyen bocsátja a Hosz rendelkezésére ezt a helyszínt a szaktárca.

Miután megindokolta a mostani továbbképzés szükségességét, legfontosabb célkitüzéseit, beszélt a november 20-ra tervezett küldöttgyülés legfőbb feladatairól, így többek között az szmsz megtárgyalásáról és elfogadásáról is.  

Az elnök ezt követően rátért a tagszervezés helyzetére is. Emlékeztetett a 2010-es történésekre, arra, hogy három évvel ezelőtt meg akarta szüntetni, illetve el akarta lehetetleníteni a tárca Honvédszakszervezetet, illetve annak müködését. Ezután sorra vette azokat az intézkedéseket (munkáltatói támogatás redukálása, tagdíjlevonás megszüntetése, stb.), melyek az elmúlt időszakban tovább sanyargatták létünket. Lobbi tevékenységünk eredményeként ma mégis létezünk – tette hozzá.

Ezt követően a további feladatokról, a kampányelemek alapszervezeti szintig történő levonásáról, majd a banki rendszerről és az alapszervezeti vezetők felkészítéséről ejtett szót. Az elnök ekkor kérte azt az alapszervezeti- és csoportvezetőktől, hogy a tagmegtartás, tagszervezés során aktívan vegyenek részt a helyi fórumokon és szervezzék meg a vezető tisztségviselők és a helyi tagság részvételét is.

Annak van realitása, hogy a volt tagság 70%-át átvigyük az új rendszerbe. Ezt a munkát sikeresen csak közösen végezhetjük el – tette hozzá az elnök.

Szendrei Zoltán alelnök a tagszervezés témaköréhöz hozzátette, hogy a legfontosabb a meggyőzés, a ,,miért éri meg nekem Hosz tagnak lenni?” kérdésre hiteles választ adni.

A siker érdekében lehet, hogy változtatni kell a módszereken, ha így van, tegyük meg. Az is körültekintő megoldást igényelt, hogy szinte nincs két azonos tagdíj. A tapasztalatok szerint tartanak a kollégák a csoportos tagdíjbeszedéstől. A Hosz vezetése minden meghívásnak eleget tesz, de azt is figyelembe kell venni, hogy nem azonosak az érdekek, van, akinek az elérendő illetményemelés, de van olyan is, akit az ingyenes rendezvényeken való részvétel a motiváló – füzte hozzá Szendrei alelnök. 

Bazsik István alelnök pedig azt emelte ki, hogy ez az új rendszer a bankoknak is új. Emellett azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy egy regionális közszolgáltató adatmennyiségével vetekszik a mi csoportos beszedésünk.

A függetlenedés irányában, a tervek szerint haladunk, decemberre minimum 5000 fizető taggal szeretnénk rendelkezni – hangsúlyozta Bazsik alelnök.

A tájékoztatót követő fórum során – többek között – az új tagdíjfizetési rendszer anomáliáiról, a  tisztségviselők jövőbeni kikéréséről érdeklődtek a  megjelentek. A válaszokat az elnök és az alelnökök adták meg. Elhangzott, hogy noha december 31-ig 9200 fő a Hosz hivatalos taglétszáma, ennek ellenére a kialakult vis maior helyzet miatt, akik az elmúlt 3 hónapban nem fizettek tagdíjat, a szolgáltatásainkat már nem vehetik igénybe, például októberben már nem kapják meg az Egység újságot sem.

Amennyiben nem lesz sikeres a tagmegtartás, hanem súlyos vérveszteségeket szenvedünk, akkor 2014-ben jelentős strukturális átalakításokat kell majd végrehajtanunk – tette hozzá az alelnök.  

A témát összefoglaló Czövek János újfent azt kérte, hogy a helyi tisztségviselők szervezzék meg a személyes találkozókat, hiszen decemberig minden alakulatnál szükséges volna elérni a 70%-os arányt.

Optimisták vagyunk, hiszünk a,,Honvédszakszervezet megújul” címü kampányunk sikerében – emelte ki az elnök.

Az első napi ebéd előtt a Cerbona nevü cég tartott kóstolót. A cég képviselője tisztségviselőinknek elmondta, hogy magyar termékeket szeretnének nagykereskedelmi áron eljuttatni minél nagyobb tömegben a magyar lakossághoz.

Az első napi finom ebéd elfogyasztása után az illetményemelés érdekében indított offenzívánkról beszélt az elnök. Miután felelevenítette a honvédelmi költségvetésben bekövetkezett változásokat, arról is beszélt, hogy 11 éve nem volt érdemi illetményemelés, és a katonák anyagi helyzete miatt ez már 2014-nél tovább már nem halogatható. Hangsúlyozta, hogy minden törvényes lehetőséget kihasználva a miniszterelnöknek, a kormányfő hivatalát vezető államtitkárnak, majd a honvédelmi miniszternek is levelet fogalmazott a Hosz elnökeként. Ezután az OKÉT plenáris ülésén történtekről, majd a HÉF soron kívüli összehívásáról is tájékoztatott.

Bazsik István alelnök kiegészítendő az elnök mondandóját, elmondta, hogy a honvédelmi tárca semmit nem tett az illetményemelés érdekében. Ezért a költségvetési forrás módosítása érdekében kell most mindent megtennünk.

Az elnök ezután újra felhívta a figyelmet arra, hogya tárcánál semmilyen javaslat nem született az NGM felé az átcsoportosításokra.

Szendrei Zoltán alelnök ezután a HM 2013-ban teljesített vállalásairól informálta a megjelenteket. Erről is olvashattak már honlapunkon, de az Egység újság októberi számának 5.oldalán is erről értesülhetnek majd.

Ezt követően a Hosz új SzMSz-ét vitatták meg. Elhangzott, hogy november 10-ig várja a központi iroda a módosító javaslatokat, utána kerül majd a szakszervezet müködésének biztosításához elengedhetetlenül szükséges SzMSz a Küldöttgyülés elé.

A program Hajdók Marcell, az Etikai Bizottság elnöke által előterjesztett, etikai kódexről szóló vitával folytatódott. Az 1.0-ás változattal összefüggésben a bizottság elnöke azt kérte, hogy az írásbeli észrevételeket november 10-ig várja majd.

 

 

 

Ezután előzetes tájékoztató hangzott el a Hosz 2014. évi költségvetéséről. Bazsik István alelnök a tervezetről elmondta, hogy a fizető tagjaink számától függ, melyik verzió léphet hatályba, melyiket terjesszük a küldöttgyülés elé. ekkor szólt a bevételekről, a Liga Szakszervezetektől és az MNÜA-tól érkező forrásokról és a vagyonunkról is.  

Miután az alelnök beszélt a kiadásokról és a müködési költségekről is, a tatai alapszervezeti vezető a személyi kiadások csökkentését, többen pedig az Egység újság megszüntetését ésa honlap üzemeltetési költségeinek markáns csökkentését javasolták.

Ezt követően minden képviselet külön is ülésezett. A szárazföldhöz, a légierőhöz, a logisztikához, és a közigazgatáshoz tartozó tisztségviselők elsősorban az illetményemelés szükségességéről, a jövő évi költségvetésről és a tagszervezés fontosságáról egyeztettek.      

Az első nap során került sor a Signal Biztosító képviselőjének tájékoztatójára is. Ennek során Reményi Zsuzsanna elmondta, hogy sokféleség, szolidaritás és megbízhatóság jellemzi a biztosító munkáját, szolgáltatásait. Értékes információkat hallottunk az egyéni élet- és balesetbiztosításokról, a lakás- és betegségbiztosításokról, valamint a csoportos munkavállalói felelősségbiztosításról is. 

                                                    

        

Ezt követően dr. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezető jogtanácsosa a szakszervezeti konföderáció által biztosított ingyenes jogpont+ szolgáltatásairól, majd az online jogsegélyszolgálatról tájékoztatta a tisztségviselőinket.  

 

 

 

Ezt követően Gaskó István Liga elnök aktuális tájékoztatója hangzott el. Ezt az írást elolvashatják, ha a http://www.hsz.hu/rovatok/akt/liga0923/ linkre kattintanak.

Az első nap kötetlen beszélgetéssel és szabad programmal zárult.

A második, szeptember 24-i napon a szolgáltatások kerültek a továbbképzés fókuszába.

 

Pintér Zoltán, a Vodafone Zrt.képviselője elmondta, hogy milyen változások érintik október 1-től a Hosz tagjait. Erről már bővebben is olvashattak honlapunkon, a legutóbbi elnökségi ülésről szóló tudósításunkban, illetve majd az októberi Egység újságban is. A rövid tájékoztató után a résztvevők kérdéseire válaszolt Pintér Zoltán.

A szolgáltatásokról szóló előadások sorát Pósfai Gergely, a Gyermelyi tészta képviselője folytatta. Miután bemutatta a gyár történetét, beszélt a legfontosabb tudnivalókról, a kiemelt termékekről, valamint a nettó árbevételről és a Honvédszakszervezettel ápolt partneri kapcsolatról is. Kiemelte, hogy a szakszervezetekkel történő kapcsolatuk 27%-át teszi ki a Hosz-szal való együttmüködés. Előadása végén miután Pósfai Gergely kifejezte, hogy bízik a jövőbeni együttmüködés sikerében, gyárlátogatásra is meghívta a résztvevőket.  

A második napi előadások sora Szekeres Istvánnak, a Katonákért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnökének tájékoztatójával folytatódott.

Az Alapítványnak december 20-ig van érvényes szerződése a Vodafone Zrt.-vel. A jövőbeni szerződésről majd a Hosz elnökségével egyeztetve hozunk döntést – mondta el Szekeres István.

Elhangzott, hogy a korábban saját bevételekkel is rendelkező Alapítvány 2014-es müködése veszélybe kerülhet, ugyanakkor a segélyezés folyamatos marad. Az alapítvány vezetője kiemelte, hogy 2013-ban több mint 6 millió forint érkezett be támogatásként, ebből 222 rászoruló részesült szociális segélyben. 

Amennyiben nem lesznek meg az Egység 2002 Kft. müködési költségeihez szükséges források, akkor gazdasági társaságunkat 2014-ben nyugalmi helyzetbe helyezzük. A békésszentandrási pihenőhely üzemeltetését forráshiány és veszteséges müködés miatt visszaadja a tárcának – ezekkel a mondatokkal vezette be az Egység 2002 Kft. tájékoztatóját Czövek János elnök.

Bódis Sándor ügyvezető kérdésekre válaszolva beszélt a gyermelyi tészta forgalmazásáról, az üdültetésről, az élményfürdőkben történő jegyeladásokról, és a Kft. jövőbeni feladatairól is.

 

Ezt követően a HM szakirányú képviselőjének, a HM védelemgazdasági Hivatal (HM VGH) munkatársának előadása hangzott el a szociális rendeletről, így a lakhatásról. Dr. Nagy Péter százados azt hangsúlyozta, hogy tartalmilag sok újdonságot nem tartalmaz az új rendelet.

 

Beszélt a családalapítási és a tanévindítási hozzájárulásról is. De arról is szót ejtett, hogy kedvező módon változott az illetményelőleggel kapcsolatos szabályozás.

Az idei költségvetési törvény szerint az MH, mint kafetéria rendszert nem alkalmazó szervezetet tartja nyilván. Ez a HM rendelet nagyon sokat vajúdott, hiszen nem volt egyszerü a KIM torkán letolni, hogy  a katonáknak van ilyen jellegü – a 200 ezer forintos kereten túli – juttatása is. A százados beszélt az EMC kártya elfogadóhelyek bővüléséről is.  

 

Az utolsó előadást dr. Ecsedi László őrnagy, a HM Hadfelszerelésiés vagyonfelügyeleti főosztály főtisztje tartotta. A számtalan szemléletes példával színesített előadás a lakásügy aktuális kérdéseiről tájékoztatott. A főtiszt a 8/2013-as, lakásértékesítésről szóló HM rendeletről - többek között - elmondta, hogy a tárca az új feltételek mentén folytatja az eladást. 

Az előadás után fórum keretében válaszoltak a HM szakelőadói tisztségviselőink kérdéseire.

A kétnapos továbbképzés Czövek János elnöki zárszavával ért véget.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2017. 11. 20., 13:59
Még Karácsony előtt a teljes személyi állomány egységesen 45.000 forint utalványban részesül. A honvédelmi miniszter és az érdekképviseleti szervezetek között 2017. november 20-án megállapodás került aláírásra „a Magyar Honvédség személyi állománya 2018. évi egyes illetményjellegű és illetményen kívüli juttatásairól”.
2017. 10. 13., 11:33
A Honvédszakszervezet hagyományaihoz híven ez év végén 2017. december 09-én 15 órai kezdettel ismét megrendezi a Fővárosi Nagycirkuszban tartandó rendezvényét megköszönve ezzel Tagjainknak az egész éves munkát…
2017. 12. 01., 11:55
2017. november 30-án a LIGA Tanács tisztújító ülését tartotta Budapesten. A tagszervezetek küldöttei szinte teljes egészében újjáválasztották a korábbi tisztségviselőket, így 99,1 százalékos szavazataránnyal Doszpolyné dr. Mészáros Melindát, a szervezet 2016 májusában megválasztott elnökét.
2017. 11. 28., 12:31
2017. november 21-én a HR Portál hosszabb interjút közölt a LIGA Szakszervezetek elnökével. A lap dr. Mészáros Melindát többek között a szakszervezetek terveiről, a munkaerő-piaci változásokról és a szakszervezetek-kormány tárgyalásokról kérdezte.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 03., 12:20
Nagy hangsúlyt kell fektetni a toborzóirodákban nyújtott szolgáltatásokra, de a példamutató katona a legjobb toborzó.
2017. 03. 03., 12:17
2026-ra a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé fejlesztik a Magyar Honvédséget.
2017. 01. 13., 16:44

Esküt tettek a határvadászok

Az illegális migráció növekedése miatt tavaly augusztusban határozott a kormány a Készenléti Rendőrség létszámának növeléséről. A határvadászok elsőként hivatásos állományba vett tagjai január 12-én, csütörtökön tették le az esküt.
2017. 01. 13., 16:40
Márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző, felderítő és futárrepülőgépek, amelyeket a cseh Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek.

  JETfly Magazin

A megújult szabályoknak köszönhetően minden eddiginél eseménydúsabbnak ígérkezik a Red Bull Air Race 2018-as versenysorozata Master és Challenger kategóriában egyaránt.

  Háború Művészete magazin

Új segítőkre lelt a Kecskeméti Szent László Lions Club a Durgó Tamás őrnagy vezette Bács-Kiskun megyei toborzó iroda katonái személyében, hisz mostantól több esetben közös programokon fognak együtt jótékonykodni.