szechenyi-terv-plusz
2025. 05. 19. hétfő
Ivó, Milán
: 403 Ft   : 358 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Fejér megyében kerékpároztunk

Hosz  |  2013. 10. 14., 06:44

A Honvédelmi Minisztérium - a balatoni és a Vas megyei túrák után - október 13-án Fejér megyében rendezte meg a „Tekerj a sereggel” elnevezésű kerékpártúrát. A Honvédszakszervezet csapatát ezúttal Lippai Csaba, Németh Nándor, dr. Hajós Dezső és Farkas Máté alkotta... 

A szervezők azokat várták, akik teljesíteni szerették volna a 80 kilométeres kihívást. A kerékpártúrára a hivatásos és szerződéses katonák mellett kormánytisztviselők, közalkalmazottak, valamint családtagjaik is jelentkezhettek. De természetesen a honvéd tisztjelöltek, a hallgatók, az önkéntes tartalékos katonák és a civilek is elindulhattak a kerékpártúrán.

A túra Székesfehérvárott, a János vitéz parkban lévő Petőfi szobor elől startolt, majd a Lovasberény - Velence - Gárdony - Pákozd (KEMP) - Velence - Gárdony - Székesfehérvár, János vitéz park útvonalon haladt végig.

A reggel 9 óra utáni start, majd a 20 km távolság utáni lovasberényi rövid pihenő után igazi megmérettetés következett. A Lovasberény-Nadap közötti rövid szakasz közel 150 méternyi szintkülönbsége ugyanis meglehetősen próbára tette a résztvevőket. Többen megállással és leszállással könnyítve tudták csak teljesíteni az emelkedőt.  

Így aztán - a komoly szintkülönbségek miatt - Farkas Anikó, a HM kabinetfőnöke is a nehezebb ,,Tekerj a sereggel”állomások közé sorolta a mostani túrát.

A Honvédelmi Minisztérium vezetése annak idején, amikor elindította ezt a sorozatot, azt a célt fogalmazta meg, hogy a társadalommal szorosabbra kell füzni a kapcsolatot. A szabadidősport nyilván más jellegü tevékenység, de úgy gondoltuk, hogy nemcsak a hétkönapok, de a sport területén is megmutatjuk, hogy a katonák milyen emberek, illetve, hogy mire képesek.

 

A mostani háromszáz résztvevő is ékes bizonyíték arra, hogy ez a kezdeményezés elérte célját, hiszen a katonák mellett a túra által érintett települések polgárai, tehát a civil lakosság is nagyon szívesen bekapcsolódott és teljesítette a mintegy 80 km-es távot, de olyan résztvevő is akadt, aki kisebb szakaszokat vállalt fel - nyilatkozta honlapunknak a kabinetfőnök.    

 

 

 

Szóval a nadapi emelkedő megviselte a mezőnyt, így szakszervezetünk csapatát is. Lippai Csaba érdekvédelmi ügyvivőtől a Pákozd környéki KEMP-ben (a finom ebéd után) kérdeztük meg, milyen is a Fejér megyei kerékpártúra.  

 

 

 

Nagyon jól érzem magam a kerékpártúrán. Eddig a legemlékezetesebb a nadapi emelkedő volt, ahol megfelelő bemelegítés és nagy küzdelem árán, de megállás és leszállás nélkül áttekertem. Amikor a domb után feltüntek a lassításra figyelmeztető bohócok – ez egyébként nagyon ötletes és figyelemfelkeltő volt, - akkor már tudtam, hogy sikerült, jöhet egy kis pihenés. Igaz, hogy ezután, már a lejtőn ,,túl is léptük" a megengedett sebességet, de ez már nagyon jólesett.

A célban aztán már azt mondta érdekvédelmi ügyvivőnk, hogy a csodálatos, már-már nyárias időjárás is hozzájárult ahhoz,hogy 20km/h feletti átlagsebességet produkálva teljesítettük a távot.    

Csapatunk másik tagja, Németh Nándor tempósabban haladt.

Az elején nagyon belekezdtem, sikerült igazi tempót mennem, aztán két menő kerékpároshoz csatlakozva sikerült tartanom a sebességet.

 

 

 

Az időjárás, a csapat, az útvonal is optimális volt, de a kerékpárom is kiválóan müködött - mondta el honlapunknak nyugat-magyarországi érdekvédelmi ügyvivőnk. 

 

 

 

 

Harmadik csapattagunkkal, dr. Hajós Dezső szolgáltatás és tagszervezővel (képünkön balra) a Velencei- tavi Vízi Sportiskola agárdi telephelyén találkoztunk. Tagszervezőnk a,,Tekerj a sereggel!” sorozat eddigi valamennyi állomását sikerrel teljesítette. A felkészüléséről pedig érdemes megjegyezni, hogy kollégánk nap mint nap kerékpárral jár be a lakásától mintegy 15 km-re lévő munkahelyére, de a közelmúltban megrendezett ,,Bakonyi kihívás” elnevezésü hegyi kerékpártúrát is sikerrel teljesítette. Ezek után nem lehetett gond számára sem a Fejér megyei túra.

Ez a negyedik része a sorozatnak, távolság szerint ugyan nem ez a leghosszabb útvonal, ám a Lovasberény-Nadap közötti jelentős emelkedő miatt ez is nagyon sokat kivett az emberből. Azt gondolom, hogy a tavalyi első kerékpártúra után, a Vas megyei, majd a második balatoni kör is jelentős létszámgyarapodást mutatott. Érdemes folytatni ezt a sportot, hiszen egyre több ember, egyre több katonakolléga veszi elő a kerékpárját, mozog, s ezzel is sokat tesz egészsége megőrzése, illetve a nagyon hasznos testmozgás érdekében.

 

Vasárnap délután 15 órakor, tehát közel 6 órányi kerekezés után érkezett meg a mezőny java a székesfehérvéri célba, ahol a szervezők mellett Czövek János Hosz elnök fogadta a Hosz lelkes csapatát.

A honvédelmi tárca szándékai szerint folytatódik a sorozat, a tervek szerint 2014 nyarán egy újabb kétnapos Balaton körüli megmérettetés következhet.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 01. 24., 10:40
Hétfőtől indul a Tik Tok oldalunk. Egy fiatal kollegina fog titeket információkkal ellátni ezen a csatornán keresztül a Honvéd Érdekképviseleti Szervezettel kapcsolatban. Mi úgy hívjuk őt Hészes Betti. Fogadjátok sok szeretettel tőle az infókat.
2024. 12. 10., 12:57
Tisztelt Tagtársunk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GINOP _ PLUSZ 3.2.3-24 „Szociális partnerek kapacitásépítésének támogatása”című pályázat keretében a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet 57.663.449 Ft pályázati forrást nyert el...
2024. 03. 01., 12:35
Örömmel tájékoztatjuk önöket, hogy 2024. július 1-től a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet minden egészségpénztári tagsággal rendelkező tagjának rendszeres támogatást biztosít.
2024. 07. 25., 13:35
A Magyar Közlöny 2024. évi 69. számában 2024. június 28-án kihirdetésre került a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (Hjkr.)

  JETfly Magazin

Ma (2025. május 19.) 21 éve, hogy a Wizz Air elindította első járatát Katowice és London között, a születésnap alkalmából a légitársaság akciót hirdetett: akár 21 százalékos kedvezménnyel is foglalhatók jegyek korlátozott számban a honlapon, illetve a mobilalkalmazásban.

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.