2023. 06. 01. csütörtök
Tünde
: 371 Ft   : 348 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A szervezeti és az egyéni érdek metszéspontjában

Hosz  |  2013. 11. 22., 11:27

Munkanapon, az ebéd utáni időpontban többen is várakoztak a Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnokának folyosóján. Ott voltak a személyügyi részleg munkatársai és azok, akik érintettek voltak a parancsnok által lefolytatni tervezett személyügyi beszélgetéseken. Az előzetes tervek megfelelően, az első beszélgetés során Kun Szabó István dandártábornok - a katonai udvariassági szabályoknak megfelelően - fogadta az irodájába érkező Kovács Attila őrvezetőt...  

Az MH BHD szerződéses gépjármüvezetője még október elején adta be az áthelyezési kérelmét, melynek végső elbírálásához - a Honvédszakszervezet tagjaként - élt a Hjt. biztosította jogával és kérte az érdekképviselet jelenlétét.

Így a beszélgetésen Szendrei Zoltán alelnök is részt vett. Kovács őrvezető 2011. évi bevonulását követően, az alapkiképzés után a 32-es Nemzeti Honvéd Díszegység állományánál, mint díszelgő katona teljesített szolgálatot, majd a Helyőrség Támogató Parancsnokság állományában, mint gépjármü vezető látta el szolgálati teendőit. Ezalatt az idő alatt Kovács Attila tovább is képezte magát, hisz megszerezte a magasabb kategóriájú gépjármü vezetésére érvényes vezetői engedélyt is. Napi bejáróként pedig Dunaújvárosból utazott budapesti szolgálati helyére. Eközben informális kapcsolatai révén szerzett tudomást arról a lehetőségről, hogy a lakóhelyéhez sokkal közelebb lévő Székesfehérváron, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj állományánál van betölthető szerződéses gépjármüvezetői beosztás. A szolgálati út betartásával kérvényezte Kovács őrvezető az áthelyezést, mely során minden elöljárói szint egyetértett annak engedélyezésével. Ennek utolsó lépcsőfoka volt a dandárparancsnok, Kun Szabó István dandártábornok által jegyzőkönyvben rögzített személyügyi beszélgetés, mely során az állományilletékes parancsnok minden további megkötés nélkül engedélyezte Kovács őrvezető december 1-jei áthelyezését.

A beszélgetés végén a tábornoki kézfogás pedig gesztus értékü útravalóul is szolgált a Hosz tagjának a további sikeres katonai szolgálat folytatásához.  Természetesen, még itt, szakszervezetünk média felületén sem állítható az, hogy az érdekképviseleti tagság vagy jelenlét döntő befolyással volt, Kovács őrvezető áthelyezési kérelmének pozitív elbírálása során.

Ez viszont mindenképpen megfelel a valóságnak, hogy a szervezet érdekében jó munkát végző szerződéses katona (aki a Hosz-nak is tagja) méltányolható egyéni igényét figyelembe veszik a különböző szintü katonai vezetők az MH BHD-nál. Az áthelyezéssel pedig nem csak az egyén nyert, hanem a szervezet is kapott egy megelégedett és motivált katonát, akinek ezután nem kell megtérítenie a havi 57.000 Ft-os MÁV bérlet árát. Ez pedig éves szinten több mint 680 ezer forint megtakarítást jelent a Magyar Honvédségnek. További sikeres szolgálatot, Attila!

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.

  Háború Művészete magazin

„Katonáink ismét hősiesen teljesítették kötelességüket” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter május 30-án, Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.