2023. 09. 22. péntek
Móric
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Pályázatot írt ki az Elnökség

Hosz  |  2013. 12. 18., 15:08

A november 20-i Küldöttgyűlésen elhangzottaknak megfelelően, a tagtoborzás érdekében pályázatot írt ki a Honvédszakszervezet Elnöksége a 2013. december 13-i ülésen. A döntéshozó fórum megtárgyalta a Honvédszakszervezet gépjárműveinek üzemeltetési szabályozását, beszámolót hallgatott meg a KÖZDEMOSZ munkájáról, majd leltározási intézkedést fogadott el…

Napirend előtt az Elnökség elköszönt Szita Róbert kommunikációs szakértőtől. Czövek János elnök megfogalmazta, hogy a Honvédszakszervezet 2014. évi költségvetése nem teszi lehetővé, hogy külön kommunikációs szakértőt tudjunk foglalkoztatni. Szakszervezetünk elnöke megköszönte a 11 éven keresztül a Honvédszakszervezet érdekében végzett tevékenységét. Méltatta az Egység újság és a honlap szerkesztésében végzett kimagasló munkáját.

2013. december 13-án a Honvédszakszervezet Elnöksége a Központi Irodában tartotta az idei év utolsó ülését. A hagyományoknak megfelelően aktuális tájékoztatót tartottak a vezető tisztségviselők. Czövek János elnök elmondta, hogy a november 27-i HÉF ülés döntéseinek megfelelően december 18-án a MH Védelemgazdasági Hivatalnál szakértői egyeztetések kezdődnek a 2014. évi béren kívüli juttatásokról. December 19-én a HM Humánpolitikai Főosztályon, a Hjt. bevezetése után felmerült kérdésekkel kapcsolatosan kezdődnek meg az egyeztetések. Bazsik István alelnök tájékoztatta az Elnökséget a KÖZDEMOSZ munkájáról, illetve az Operatív Bizottsággal történő kapcsolattartásunkról. Szendrei Zoltán alelnök beszámolt a tagdíjlevonás új rendszerére történő áttérés tapasztalatairól, valamint a LIGA XIV. Kongresszusára való felkészülésről.

A Küldöttgyülésen elhangzott kérés alapján a Honvédszakszervezet Elnöksége kidolgozta, majd elfogadta az aktív alapszervezetek részére kiírt pályázatot. Az Elnökség tagjainak az a célja a pályázattal, hogy a 2013. év végi közösségi rendezvények minden alapszervezetnél, önálló csoportnál a tagmegtartás érdekében a korábbi évek rendezvényeinek szintjén kerüljenek megtartásra. A részleteket az alapszervezet és önállócsoport-vezetők személyes e-mail útján kapják meg. A pályázattal kapcsolatosan Bazsik István alelnök tud részletes felvilágosítást adni.

A Hosz gépjármüvek üzemeltetésének szabályozásáról külön határozatot fogadott el az Elnökség.

Az Egység 2002 Kft. ügyvezetője beszámolt a békésszentandrási üdülő bezárása kapcsán a végelszámolás pénzügyi költségeiről, majd az Elnökség döntött annak finanszírozásáról.

A 2013. év számviteli zárását előkészítendő, az Elnökség egyhangúlag támogatta a leltározási intézkedés elfogadását, ezzel megkezdhette előkészítő munkáját a Lippai Csaba vezette Leltározási Bizottság.

Az ülés utolsó döntéseként szakszervezeti megbízottat jelöltek ki a szolnoki 25/88-as alapszervezet megújításának érdekében. Az alapszervezet megújítására Jakubik Andrást kérte fel az Elnökség.  Az alapszervezet 2014 januárjában tartja meg tisztújító taggyülését.

A következő soros Elnökségi ülésre 2014. február 05-én kerül sor.

HoszFotó: Dr. Hajós Dezső

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.