2023. 09. 21. csütörtök
Máté, Mirella
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Honvédszakszervezet közleménye a honvédség altiszti és legénységi állományának havi 10 ezer forintos kiegészítő juttatásával kapcsolatban

Hosz  |  2014. 02. 11., 09:36

„Az új közszolgálati életpályamodell teljes körű bevezetéséig havi bruttó 10 ezer forintos kiegészítő juttatást kap a Magyar Honvédség altiszti és legénységi állománya - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn, éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén.A miniszter elmondta: az érintett mintegy 12 600 katona januárig visszamenőlegesen márciussal kezdődően kapja meg emelt juttatását egészen addig, amíg életbe nem lép az új, magasabb illetményrendszert tartalmazó életpályamodell. Mint Hende Csaba kiemelte: a kormány múlt szerdai döntésében vállalta, hogy az illetménykiegészítéshez szükséges - 1,8 milliárd forintos - többletforrást biztosítja a honvédelmi költségvetés számára.”(MTI)

A 2014. január 28-i a BM évértékelő értekezletén hasonló bejelentés történt a Belügyminisztérium tiszthelyettesi állománya számára. Ezt követően a katonák egyetlen reprezentatív, érdekvédelmi szervezete 2014. január 29-én közleményt jelentetett meg arról, hogy üdvözli a Kormány újabb kereseti intézkedését és hasonló bejelentést vár a katona állomány vonatkozásában. A mai évértékelő és feladatszabó értekezleten Hende Csaba Magyarország honvédelmi miniszterének bejelentésével megvalósult a fegyveres és rendvédelmi szektorban egy újabb kereseti intézkedés az altiszti és a szerződéses legénységi állomány vonatkozásában.

Ezzel összefüggésben a Honvédszakszervezet hangsúlyozza, hogy jelentős lépés a mintegy 12.600 fő katona részére biztosított 10.000 Ft-os kiegészítő juttatás, mely segítség a mindennapos problémák megoldásához. A Hosz úgy értékeli, hogy a Kormány ezzel a döntéssel a katonák kiemelkedő teljesítményét és áldozatos munkavégzését ismerte el. Megítélésünk szerint a teljes megoldás azonban a közszolgálati életpálya-modell bevezetéséhez kapcsolódó magasabb illetményrendszer életbe léptetése lehet. A Honvédszakszervezet célja továbbra sem változott, kiáll a 20%-os béremelés szükségessége mellett, valamint elengedhetetlennek tartja a szolgálati nyugdíjrendszer újragondolását.

A katonák az esküjükben vállalt kötelezettségeiknek maradéktalanul eleget tesznek, a nemzetközi feladataikat kiválóan hajtják végre. Erejükön felül vállalnak részt az országot ért természeti katasztrófák idején az állampolgárok és javaik megvédésében. Továbbra is a legmagasabb felkészültségi szinten végzik a törvényekben meghatározott feladataikat.

A Honvédszakszervezet álláspontja szerint az illetményeket is olyan szintre kell emelni, hogy a személyi állomány érezze a társadalom megbecsülését a haza fegyveres szolgálata iránt.

Budapest, 2014. február 10. 

                                                                                                 Czövek János                                                                                                       elnök

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.