2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

69 éve értek véget a második világháború legádázabb utcai harcai

Hosz  |  2014. 02. 13., 13:37

Hatvankilenc évvel ezelőtt, 1945. február 13-án tették le a fegyvert a budai Várat védő német és magyar katonák, ezzel véget ért a második világháború egyik legvéresebb városi harca – hangzott el egyebek mellett az 1944-45-ös budapesti harcok során mindkét oldalon életüket áldozó magyar katonák emlékére tartott ünnepségen, február 12-én.

A megemlékezésen − amelyet szerda délelőtt a Vérmezőn, a Budai Önkéntes Ezred emlékmüvénél tartottak − Aulechla József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Rekreációs és Kulturális Igazgatóság igazgatója azt mondta: a világtörténelemben sokszor előfordult, hogy ugyanazon nép katonái harcoltak egymás ellen. A sors a magyarokkal sem tett kivételt.

A világháború egyik legádázabb utcai harca dúlt Budapesten 1945 elején, ezért a szovjet hadseregnek már szüksége volt magyar szövetségesekre is. A hadifoglyoknak és az átálló katonáknak felajánlották a fegyveres harcot, amit többen el is fogadtak. Döntésüket számos esetben megkönnyítette, hogy tisztjeik is átálltak, vagy jelezték e szándékukat – tette hozzá az ezredes. Január közepére már nemcsak hadifoglyok vállaltak szolgálatot az ostromlók mellett, hanem – elsősorban a budai oldalon – egyre több alegység is. E katonák szétszórt egységeiből február 12-én egy zászlóaljat állítottak fel, amely a Budai Önkéntes Ezred nevet csak később, a fővárosi harcok után kapta.

A szovjetek a legádázabb harcokban vetették be az ezredet, például a Déli pályaudvarnál, a Citadellánál vagy a budai Várnál, ahol a legtovább tartottak ki a németek és a hozzájuk hü magyar egységek. Ezeken a frontokon az átállt magyar katonák 60-70 százalékos veszteséget szenvedtek, de az is előfordult, hogy egy, a Farkasréti temetőben bevetett századból csak két sebesült katona maradt. Végül 1945. február 13-án a budai Várban lévő német, valamint magyar katonák megadták magukat, a háború Budapesten ezzel véget ért és megkezdődhetett az újjáépítés.

„Évek megfeszített munkájával Európa egyik legnagyobb romhalmazából ismét egy gyönyörü, élhető várost kellett építeni” – füzte hozzá Aulechla József.

Az ünnepség végén koszorút helyeztek el az emlékmünél mások mellett a Honvédelmi Minisztérium és a tárcát támogató civil szervezetek képviselői köztük a Honvédszakszervezet képviseletében Szendrei Zoltán alelnök.

Forrás: honvedelem.hu

Fotó: Dévényi Veronika

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.