2023. 12. 05. kedd
Vilma
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 615 Ft/l   Dízel: 645 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Több százan látogattak a Győri laktanya nyílt napjára

Hosz  |  2014. 05. 20., 10:43

A Honvédszakszervezet az idei évben is meghívást kapott a MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred nyílt napjára, amelyet az előírásoknak megfelelően nagy körültekintéssel és az idelátogatók legnagyobb megelégedésére rendeztek 2014. május 17-én a Győri laktanyában…

A rendezvény megnyitóját követően Kovács Ferenc ezredes a katonai szervezet parancsnoka személyesen köszönte meg a bemutató helyeken a rendezvény érdekében tevékenykedők munkáját. A Honvédszakszervezet sátrában, - ahol Németh Nándor érdekvédelmi ügyvivő és Orbán Miklós alapszervezeti vezető köszöntötte a parancsnok Urat – többek közt elhangzott, hogy a szakszervezet nem csak a tagság, hanem az egész állomány érdekében munkálkodik, úgy a rendezvények biztosítása, mint az érdekvédelem megvalósulása területén.

A rendezvényen a statikus, állandó bemutató helyeken az alakuló téren haditechnikai bemutatót, a müvelődési házban makett kiállítást és a Borbála, valamint a Körösi emlékszobát látogathatták az érdeklődők. A kijelölt tantermekben IGLA és a repülőgép szimulátorokat próbálhatták ki az önként jelentkezők.

A dinamikus bemutató helyeken az ugrókötél zsonglőrök ügyességéről, a katonák alaki kiállásáról és a készenléti rendőrség felkészültségéről győződhettek meg a szemlélők.

Különösen nagy figyelem követte a Mobilis interaktív kiállítási központ diák munkatársainak kísérleti bemutatóját, ahol a fizika és a kémia őrdögi világába kalauzolták az érdeklődőket.

A rendezvény végeztével a hagyományoknak megfelelően a technikai eszközök elvonulásával tisztelegtek a katonacsaládoknak és a város polgárainak.

A rendezvény végén a haza indulók közül egy helyi lakos megjegyezte: „Megköszönhetjük a katonáknak, hogy minden évben lehetővé teszik számunkra, hogy bejöhessünk a laktanyába és egy kellemes napot tölthessünk itt.” Ez az értékelés, dicséret igazán büszkeséggel töltheti el az ezred vezetését és teljes személyi állományát.

Szöveg, fotó: Németh Nándor

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.

  Háború Művészete magazin

Az F-16-osok nem rendelkeznek beépített beszállólétrával, ami problémát jelenthet a jövőbeni műveletek során olyan helyszíneken, ahol korlátozott a földi támogatás. Mutatjuk az innovációs ötleteket!
Széchenyi 2020 europai szociális alap.