2023. 09. 22. péntek
Móric
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A holokauszt az egyik legnagyobb történelmi tragédiánk

Hosz  |  2014. 07. 07., 13:33

A soá elfoglalta méltó helyét a történelmünkben, a legnagyobb nemzeti tragédiáink között, hozzánk tartozik, elválaszthatatlan tőlünk, miénk a szégyene, a vesztesége és a gyásza – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Koszorús Ferenc posztumusz vezérezredes emléktáblájának koszorúzási ünnepségén július 4-én, pénteken a fővárosi Dohány utcában. Az ünnepségen a Honvédszakszervezetet Czövek János elnök képviselte…

A tárcavezető azt mondta: ma egy igaz ember emléke előtt tisztelgünk, egy ludovikás honvédtiszt előtt, aki hivatásának mintaképe volt, kitünő parancsnok, aki megállta a helyét a harcmezőn és a vezérkari irodában is. Koszorús Ferenc minden időben megtette a kötelességét, és nem nézte, hogy az mivel jár rá nézve.

A miniszter emlékeztetett: a posztumusz vezérezredes fellépett a Budapestre hívott csendőrök ellen, amivel kikényszerítette a több mint kétezer csillagos házban összegyüjtött mintegy negyedmillió zsidó deportálásának leállítását. „Ez sokaknak haladékot, a többségnek a megmenekülést jelentette” – füzte hozzá.

„Amikor Koszorús Ferencre emlékezünk, ma, hetven évvel a hőstette után, akkor azokra is emlékezünk, akiket megmentett, azokra, akiket kitagadtak a nemzetből, akiknek elvették a megélhetését, akiket az élet peremére szorítottak, azokra, akik rengeteg szenvedés után mégis megmenekültek és folytathatták az életüket. Ma azokra is emlékeznünk kell, akiket nem tudott megmenteni” – mondta. Ezek az emberek a nagyszüleinkkel éltek és haltak, velük jártak iskolába, együtt vásároltak a piacon, a piros-fehér-zöld zászló alatt harcoltak és véreztek az első világháborúban, mégis ők voltak, akiket a hitük és a származásuk miatt „halálra adtak”. „Halálra adtak a magyar állam és megannyi magyar tevőleges közremüködésével” – tette hozzá.

Hende Csaba úgy fogalmazott, a mi feladatunk és a mi küldetésünk, hogy megnyerjük a XXI. századot, újra összekössük a lelkekben azt, ami szétszakadt. Újra és újra nyilvánvalóvá kell tennünk: ez az ország mindenkié, aki velünk él, mindenkié, akinek a munkájából felépül, mindenkié, aki hajlandó dolgozni, és ha kell, meg is harcolni érte.

Az ünnepség végén – katonai tiszteletadás mellett − megkoszorúzták a Dohány utca egyik házának falán elhelyezett emléktáblát.

A rendezvényen mások mellett jelen volt Ilan Mor, Izrael rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, André Goodfriend, az Amerikai Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője és Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Hende Csaba az előző napon tartott díszvacsorán a „Hazáért” Érdemjelet adományozta Koszorús Ferenc posztumusz vezérezredesnek a Stefánia Palotában, amelyet fia, ifj. Koszorús Ferenc vett át.

Forrás: honvedelem.hu

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária és Rácz Tünde

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.