Soha nem szabad elfelejteni Przemysl hőseit

Pontosan 100 évvel ezelőtt, 1914. szeptember 17-én indították meg az orosz csapatok az ostromot a lengyel erődítmény ellen. Az események hátteréhez hozzátartozik, hogy az oroszok sokkal gyorsabban vonultatták fel csapataikat, mint, ahogy a Monarchia hadvezetése várta. Az erődítmény azonban készen állt az ostromra: rengeteg élelmiszert és hadianyagot halmoztak fel már korábban, és a 130 ezernyi – több mint felerészben magyar − védő is készen állt.

Az első ütközet a védőknek kedvezett, az oroszok „eltakarodtak a várfalak alól”, azonban a hadihelyzet a keleti fronton nem javult, az utánpótlási vonalakat elvágták, így a második – november 2-án indult – ostrom már sikeresnek bizonyult: 1915 március elejére kénytelenek voltak feladni az erődöt. A hadihelyzet még ugyanabban az évben − a gorlicei áttöréssel − megfordult, így az erőd is visszakerült az Osztrák−Magyar Monarchia kezére; igaz, a valaha erős vár nagy része akkorra már romokban hevert.

A főtanácsos szerint a Przemysl névnek sok jelentése van: összeforrott a magyar történelemben a dicsőséggel, a szenvedéssel, a felemeltetéssel és a megaláztatással is. Olyan név ez, amelyet nem lehet, nem szabad elfelejtenünk sem ma, sem pedig a jövőben. „Annak idején úgy emlegették, mint a „kelet Verdunje”, mert igazi vérszivattyú volt ez is, mint a nyugati front nagy erődje” − mutatott rá.

„Tudnunk kell azt, hogy ugyan az emlékmüvek múltbéli eseményekre figyelmeztetnek bennünket, de mindig a jelennek, sőt mi több, a jövőnek szólnak” −  hangsúlyozta. Szerinte érthető, miért éppen egy oroszlánt mintázott meg az alkotó, Sződy Szilárd a talapzaton, hiszen azok a hősök, akiket a vár védelmére rendeltek, mindvégig megtették a kötelességüket, vagyis oroszlánként küzdöttek a hazáért. Ugyanakkor az oroszlán az az állat, amely képes méltósággal türni is, ha felismeri, hogy olyan helyzetbe került, amelyen nem képes változtatni. „Ezek az emberek méltósággal küzdöttek, és nemcsak meghaltak a hazáért, hanem méltósággal türték, elviselték a sorsukat” − füzte hozzá.

A megemlékezés végén, mások mellett Lengyelország budapesti nagykövete, valamint a lengyel katonai attasé is koszorút helyezett el az emlékmü lábánál. Az emlékmüvet az ostromot túlélt bajtársak állíttatták fel 1932-ben.

Hivatkozás: honvedelem.huFotó: Rácz Tünde