2023. 10. 03. kedd
Helga
: 387 Ft   : 367 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Jelentős illetményemelést kaphatnak jövő évtől a katonák

Hosz  |  2014. 10. 21., 14:53

„Jelentős illetményemelést kaphatnak jövő évtől a katonák” mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az M1 Ma reggel című műsorában, mellyel összefüggésben kérdezte a Klub Rádió Czövek János Hosz elnököt az életpályamodellről és az illetményemelésről. A honvédelmi tárca jelentős illetményemelést tervez, amely már a jövő évtől ugrásszerű javulást eredményezhet a katonák életében. A tárca vezetője pontos összegekről még nem tudott beszélni, mert a kormány jelenleg is dolgozik a költségvetésen…

Hallgassa meg!

A honvédelmi miniszter elmondta, a kormány intenzíven dolgozik azért, hogy a jövő évtől gyorsított ütemben be tudják vezetni azt az életpályamodellt, amely a méltó illetményen felül többek között garantált előmeneteli rendszert, képzést és továbbképzést, megfelelően támogatott lakhatást, valamint a nyugdíjkorig tartó kiszámíthatóságot biztosít. „Ez szükséges ahhoz, hogy meg tudják tartani és tovább tudják erősíteni azt a kiemelkedően képzett és elkötelezett személyi állományt, amely ma a Magyar Honvédséget jelenti” - nyilatkozta Hende Csaba - írja a Magyar Nemzet. A tárcavezető úgy látja, amikor a Walesi NATO-csúcs döntéseinek megfelelően felgyorsítják a honvédség modernizációját, legfőbb ideje, hogy ezt a folyamatot a legfontosabbal, az emberrel kezdjék.

Több mint tíz éve várnak béremelésre a honvédségnél- nyilatkozta a klubrádiónak a Honvédszakszervezet elnöke. Czövek János szerint minél több, jól képzett katonára van szükség, ehhez pedig kiszámítható életpálya modell kell.

Szöveg: (mno.hu/Klubrádió)

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 08. 28., 09:00
30 éves a magyar katonai felsővezető-képzés! A jubileumi év tiszteletére rendezett ünnepségre Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja meghív minden nyugállományú kollégát, aki az elmúlt 30 évben elvégezte a katonai felsővezető-képzést – köznapi nevén a vezérkari tanfolyamot.
2023. 09. 27., 12:32
2023.09.26-án Czövek János elnök és Bazsik István alelnök tartott tájékoztatót Kaposváron a HOSZ alapszervezeténél...
2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők

  JETfly Magazin

2023. szeptember 27-én jelentették be, hogy a cseh kormány jóváhagyta 24 db, ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgép megvásárlását, mellyel leváltják 14 gépes JAS 39C/D Gripen flottájukat.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.