2023. 05. 31. szerda
Angéla
: 371 Ft   : 348 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Jelentős illetményfejlesztés a honvédségben

Hosz  |  2014. 10. 27., 14:07

A következő négy év alatt összesen átlagosan 50 százalékkal emelik a katonák illetményét – jelentette be Hende Csaba október 27-én, Budapesten. Az első lépés egy átlagosan 30 százalékos illetményfejlesztés lesz 2015. július 1-jétől.

A katonai életpályamodell bevezetéséről tartott sajtótájékoztatót Hende Csaba hétfő délelőtt Budapesten. Mint a honvédelmi miniszter fogalmazott, az ország köteles megbecsülni katonáit, és gondoskodnunk kell arról is, hogy a jól felkészített, elkötelezett katonákat megtartsuk a hadseregben. A kormány már az előző ciklus elején megkezdte a katonai életpályamodell kidolgozását: ennek bevezetését követően kiszámítható előmeneteli rendszer jön létre, és a haderő megtartóképessége is erősödik. Az életpályamodell egyes elemeit már az új szolgálati törvény is tartalmazta, a következő évek során pedig minden szükséges intézkedés megtörténik a további elemek bevezetésére is.

Kiszámíthatóság, világos karrierút

Mint a miniszter fogalmazott, a létrejövő teljesítmény-alapú, kiszámítható előmeneteli rendszerben világos karrierút áll majd a katonák előtt. A szigorú értékelési rendszer bevezetésének célja, hogy a legjobbak közül is a legjobbak álljanak a haza szolgálatában: a felkészüléshez az állomány minden támogatást megkap, az elmúlt négy évben átalakított, megerősített altiszt- és tisztképzés is ezt szolgálja. Az új rendszerben minden katona előtt kétirányú út áll majd: vagy magasabb beosztás lehet a cél, vagy pedig szakértői specializálódás bármely állománykategóriában. Az életpályamodell mindkét karrierutat honorálja. Akik pedig még a nyugdíjkorhatár elérése előtt kiválnak a rendszerből, azok számára a munkáltató biztosítja és garantálja, hogy amennyiben akarnak, a közszolgálat más területén dolgozhatnak tovább. A tárca és a haderő át- és továbbképzéssel is támogatja majd a második karrier megkezdését. „Senki kezét nem engedjük el, aki letette az élete feláldozását is tartalmazó esküt, és becsülettel szolgálta a hazát honvédként” - mondta Hende Csaba.

Az életpályamodell bevezetésével párhuzamosan az illetményrendszer és az egyéb juttatások rendszere is átalakul. A katonák anyagi megbecsülése alapvető szempont, és már az előző években is komoly lépések történtek e téren: ilyen volt például az egykulcsos személyi jövedelemadó vagy a gyermekek után járó adókedvezmények bevezetése, illetve az idén januártól az altiszteknek és a legénységi állománynak járó havi bruttó 10 ezer forintos illetménykiegészítés is. A következő években azonban még jelentősebb pozitív változásokra számíthatnak a katonák: 2015. július 1-jétől a kormány költségvetési javaslata szerint átlagosan 30 százalékos illetményfejlesztésre kerül sor, amelyet 2019. január 1-jével bezárólag évente további átlagos 5-5 százalékos emelés követ. Ezáltal négy év alatt összesen átlagosan 50 százalékkal emelik meg a katonák illetményét – mindez a miniszterelnök ígéretén és döntésén alapszik. Az illetményeket az új életpályamodellben a beosztás szintje és a hozzá tartozó rendszeresített rendfokozat, a szolgálati idő, illetve a szakértői fokozat határozza majd meg.Átalakuló lakástámogatási rendszerA pótlékok rendszere szintén jelentősen átalakul. Jelenleg bevezetés alatt áll az új lakhatás-támogatási rendszer, amely a jóval költségesebb és nem is annyira hatékony bérlakásos ellátás helyett már a pénzbeli támogatásokra épül. Itt két új forma meghatározó: a lakásbérletet és lakáslízinget támogató lakáspénz, illetve a lakásvásárlást és lakásépítést elősegítő egyszeri támogatás a hivatásos katonák körében. Hende Csaba rámutatott: a haderő esetében – más szférákkal ellentétben – nem szociális, hanem harckészültségi kérdés a lakhatás, hiszen a katona mindig ott lakik, ahová a szolgálat szólítja. A természetbeni források azonban mára kimerültek, az ingatlanok fenntartása pedig drága, így a pénzbeli támogatások rendszere célravezetőbb. A rendszer sok irányban differenciált: a helyi piaci viszonyok, az adott katona rendfokozata és beosztása, a család létszáma egyaránt számít, ám minden esetben egy bizonyos havi adómentes összegről van szó. Az egyszeri támogatások pedig elsősorban azokat érintik majd, akik vélhetően pályafutásuk utolsó helyőrségében szolgálnak: esetükben már a rendszerből történő kiválás utáni lakáskérdés megoldása is cél.Hende Csaba hozzátette: a kormány tervei között szerepel egy szélesebb körü közszolgálati lakásprogram beindítása is, amely szintén kiterjedhet a Magyar Honvédség állományára, ezekről az elképzelésekről azonban egyelőre nem akart többet mondani, mivel az egyeztetések még csak a kezdeti fázisban járnak. A jövőben létrejön egy új, közszolgálati biztosítási rendszer is, amely a katonai pálya során bekövetkezett rendkívüli helyzetek, váratlan történések esetén is segítséget biztosítana. A kabinet szándékai alapján itt egy saját, összkormányzati keretü nonprofit biztosítótársaság létrehozása a cél.

Nem lesz arányeltolódásHende Csaba kérdésre válaszolva elmondta: az illetményrendszer változásai a honvédség teljes személyi állományát érintik majd. Az emelést az aránytalanságok korrekciójára is felhasználják, a jövő évi átlagosan 30 százalékos növelés preferált állománycsoportja az altiszti kar, „a hadsereg gerince” lesz, amelyet az átlagosnál jobban meg kívánnak erősíteni. A 2015-ös emeléshez mintegy 11 milliárd forint szükséges, az összeg évközi döntéssel, pót-előirányzatként kerül majd a honvédelmi tárca büdzséjébe. Emellett számolnak azzal is, hogy a jövőben létszámbeli erősödésre is szükség lesz a megváltozott biztonságpolitikai helyzettel, illetve a walesi NATO-csúcson tett vállalásainkkal összefüggésben. A fentiek jegyében egyrészt felülről nyitott előirányzatról beszélünk, másrészt projektfinanszírozások keretében a kormány szükség esetén készen áll további összegek folyósítására is.Hende Csaba szintén kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a honvédelmi tárca költségvetése az idei büdzséhez képest is emelkedik 2015-ben. Ami a belső arányokat illeti, a Magyar Honvédségben a személyi kiadások költsége jelenleg nem éri el az 50 százalékot, szemben a legtöbb NATO-haderővel, sőt, van olyan tagállam, ahol ez a mutató 70 százalék körül mozog. „Nem lesz arányeltolódás, torzulás azáltal, hogy a legfontosabbat, az embert erősítjük meg” - mondta a honvédelmi miniszter. Ennek jegyében a személyi költségek mellett a technikai fejlesztésekre is jut majd pénz: már jövőre megkezdődik a pápai bázisrepülőtér fejlesztése, aminek bekerülési költsége több év alatt vélhetően a 80 millió dollárt is meghaladja majd. Ezeket a forrásokat a Nemzetgazdasági Minisztériummal kötött megállapodás értelmében a költéségvetés célelőirányzataiból projektfinanszírozásként, többletként kapja meg a honvédelmi tárca.Hende Csaba újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az életpályamodell bevezetésének semmi köze az internetadóhoz, a szóban forgó változtatások előkészítése hosszú évek óta folyik, és „soha, még gondolati szinten sem merült fel, hogy a két dolog összetartozna”, különösen annak fényében, hogy a költségvetés logikája is egészen más.Hivatkozás: honvedelem.huFotó: Galovtsik Gábor és Mohai Balázs (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.

  Háború Művészete magazin

„Katonáink ismét hősiesen teljesítették kötelességüket” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter május 30-án, Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.