2023. 06. 10. szombat
Gréta, Margit
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Debreceni katonák között

Hosz  |  2014. 10. 30., 09:11

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóalj állományának tartott 2014. október 27-én Debrecenben tájékoztatót Szendrei Zoltán Hosz alelnök, Jakubik András érdekvédelmi ügyvivő és Biri Viktor alapszervezeti vezető…

A szép számmal megjelent tagjainkat rögtön egy jó hírrel köszönthették a Hosz tisztségviselői: Hende Csaba honvédelmi miniszter aznap a sajtó nyilvánossága előtt bejelentette, hogy 2015. július 1-től átlagosan 30%-os illetményemelést kapnak a katonák és az azt követő négy éven keresztül minden évben 5-5%-ot.

A bejelentést sokak örömmel és reménykedve fogadták, de azért akadtak kételkedők is, akik még nem hitték el az illetményemelést. „Majd ha a számlámon lesz” mondták.

A Hosz aktuális tájékoztatóját követően a jelenlévők kérdésekkel ostromolták meg a tisztségviselőket. Többen arra voltak kíváncsiak, hogy a honvédelmi miniszter bejelentését követően az illetményemelés hogyan fog hatni a bérkompenzációra és az illetménykiegészítésre, illetve a béren kívüli juttatások közterheinek jelentős mértékü tervezett emelése hogyan fog hatni a katonák juttatásaira?

Szendrei Zoltán alelnök válaszában kifejtette, hogy ezek a kérdések teljesen jogosan merülnek fel minden érintettben. Az illetményemelést mindenképpen pozitívan kell értékelni, hisz 12 éve a katonák nem kaptak érdemi bérfejlesztést.  A részletes szabályozások kidolgozásánál a Honvédszakszervezet részt kíván venni és érdemben kívánja befolyásolni a juttatások rendszerét.

A kötetlen beszélgetéssé alakult tájékoztatón sokan érdeklődtek a katonákat érintő kérdésekről.

Összességében a rendezvényen a kölcsönös tájékoztatás valósult meg, hiszen első kézből kaptak tájékoztatást a Hosz tisztségviselői az állomány véleményéről, valamint a tagság a feltett kérdéseire minden esetben érdemi választ kapott.

Szöveg és fotó: Jakubik András

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.

  Háború Művészete magazin

Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára Kanadába látogatott, hogy egyeztessen többek között partnerével, Peter Hammerschmidt-tel, a kanadai Nemzetvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős államtitkárával.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.