2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Idén is komoly kihívások várnak a haderőre

Hosz  |  2015. 01. 28., 13:28

 2015 legnagyobb feladata a katonai életpálya bevezetése lesz a Magyar Honvédségben, ám eközben számos további nemzetközi és hazai kihívás is vár a haderőre idén. E feladatokról tartott részletes előadást Hende Csaba honvédelmi miniszter Budapesten, január 27-én. A Honvédszakszervezetet a rendezvényen Czövek János elnök képviselte…

A Honvédelmi Minisztérium Lehel utcai objektumában tartotta éves feladatszabó értekezletét kedden délelőtt Hende Csaba. A rendezvény Áder János levelének ismertetésével kezdődött: a köztársasági elnök üzenetében méltatta a Magyar Honvédség erőn felüli teljesítményét, a NATO tevékenységéhez, müveleteihez való hozzájárulását, és sok sikert kívánt a 2015-ös esztendőre. 

Megváltozott nemzetközi biztonsági környezet

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: 2015 elején más körülmények között kell dolgoznia a Magyar Honvédségnek, mint egy évvel ezelőtt. A tárca és a haderő 2014-ben is eleget tett törvényi kötelezettségeinek, teljesítette feladatait, és megfelelően gazdálkodott a rendelkezésére bocsátott eszközökkel, ám eközben a tavalyi év folyamán alapvetően megváltozott a nemzetközi biztonsági környezet. Az ukrajnai események, a rekordszintü migráció és az Iszlám Állam előretörése a NATO határai közelében nagy kihívás elé állította a szövetséget és benne Magyarországot. A szeptemberi walesi NATO-csúcson megszülettek az új helyzet által megkívánt döntések, erősödött a szövetségen belüli egység és szolidaritás. Eldőlt: vége a válság által hozott leépítéseknek, a védelmi szféra mindenütt felértékelődik. Az elfogadott Készenléti Akcióterv megvalósításából Magyarország is kiveszi a részét, például a pápai repülőtér fejlesztése, a NATO gyorsreagálású kötelékhez való hozzájárulás, a litvániai lövészszázad, illetve egyéb törzstiszti beosztások betöltése által.

A tavalyi év eseményei közül Hende Csaba sikerként emelte ki a V4-es magyar elnökséghez kapcsolódó katonadiplomáciai feladatok ellátását, illetve a Várpalota Challenge 2014 és a Közös Fellépés 2014 gyakorlatok sikeres lebonyolítását. Utóbbi két gyakorlat visszaigazolta az elvégzett munkát és nemzetközi szinten is bizonyította csapataink felkészültségét. Az országban történt események ellenére is végrehajtották Ukrajnában a Tisza-zászlóalj Blonde Avalanche 2014gyakorlatát, pilótáink és a földi kiszolgáló személyzet pedig javában készül a baltikumi légtérvédelmi feladatok ellátására. Erre szeptembertől kerül majd sor négy hónapon át, a szlovén légtérben pedig már zajlik a járőrözés, sőt, az új év elején az első elfogás is megtörtént. Elkészült a medinai 3D-s radar, lezárult a tesztidőszak, májustól ez is szolgálatban áll.

 Külföldön és itthon is elismert teljesítmény

A missziókról szólva a miniszter elmondta: hazánk ezerfős részvételi ambíciószintje tavaly is megmaradt, ennek jegyében három földrész tizenkét országában látnak el különböző feladatokat a magyar katonák. A missziós szárazföldi erők arányát tekintve a NATO élmezőnyébe tartozunk. Tavaly folytatódott az erők fokozatos visszavonása az afganisztáni ISAF-misszióból, ebben az évben pedig már a kisebb léptékü, más jellegü Resolute Support müveletben veszünk részt a közép-ázsiai országban. Az afrikai missziók többségénél meghosszabbították a katonák mandátumát, a Sínai-félszigeten pedig áprilisban közel két évtized után eredményesen – mind az amerikai, mind az egyiptomi, mind az izraeli fél által elismert kiváló teljesítménnyel – véget ér a magyar szerepvállalás. Hende Csaba kiemelte: Magyarország biztonsága szempontjából a Nyugat-Balkán kiemelt geopolitikai jelentőséggel bír, a haderő pedig felkészült rá, hogy akár új feladatokat is vállaljon a régióban, elsősorban Bosznia-Hercegovinában.

A honvédség idehaza is rendkívül fontos feladatokat lát el, továbbra is nagy szerepet játszik a nemzet életében. A tüzszerészek 2014-ben is magas szakmai színvonalon, balesetmentesen végezték el a megtalált robbanószerek hatástalanítását, emberéleteket és óriási vagyoni értékeket megmentve ezáltal. Megújult a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszer, emellett pedig a honvédelmi tárca átvette a nemzeti rendezvények szervezését is, ami új területen helyezte középpontba a katonák munkáját. A minisztérium eddig sikeresen teljesítette a 2018-ig tartó közép-európai első világháborús centenáriumi megemlékezéssorozat feladatait. Továbbfejlesztették a hadisírgondozást, bővült a KatonaSuli-program, és folytatódott a gépjármü-beszerzési program is. Utóbbi keretében megkezdődtek a beszerzések a 2016-ra megteremteni tervezett harctámogató légi képességhez (close air support): ez a repülőeszközök éjjellátó fedélzeti eszközeire és a precíziós bombákra vonatkozik. Már folyik a pápai fejlesztések előkészítése is.

 Megújuló helikopterképesség

Szintén komoly előrelépés történt a helikopterképesség megújítása terén: kidolgozták a követelményrendszert, meghatározták a becsült forrásigényt, a program kezdő időpontjáról pedig – a pótlólagos források biztosítása mellett – a kormány dönt majd.

A feladatszabó értekezlet szünetében megtartott sajtótájékoztatón Hende Csaba újságírói kérdésre elmondta: az ország helikopterflottája az évtized végére eléri élettartamának legvégső határidejét, és mivel a forgószárnyasok nemcsak honvédségi és katonai feladatok ellátásához szükségesek, a tárca a kormány megbízása alapján elvégezte a beszerzéshez szükséges előkészítő munkát. A kiírandó, teljesen nyitott és átlátható pályázaton minden helikoptergyártó el tud majd indulni, a fedezetet pedig a központi költségvetés biztosítja majd. Ez kormánydöntés függvénye, de mint a miniszter szintén kérdésre válaszolva elmondta, jelenleg körülbelül harminc szállítóhelikopter beszerzésével számolnak, ami mintegy 172 milliárd forintos forrásigényt támaszt. Ebbe a körbe nemcsak a honvédségi eszközök, hanem a társszervezetek helikopterei is beletartoznának.

Szintén folyik a merev szárnyas szállítóképesség újrafogalmazása, újrateremtése, hiszen a haderő tulajdonában lévő öt darab An−26-os átlagéletkora több mint negyven év, vagyis a közeljövőben elodázhatatlanná válik a kérdés megoldása. „Minden országnak szüksége van senkitől sem függő, extrém helyzetekben is müködőképes szállítórepülőgép-kapacitásra” − szögezte le Hende Csaba. A problémát kiélezi, hogy ma már nincs nemzeti légitársaságunk sem, így a Magyar Honvédség keretein belül kell létrehozni egy olyan képességet, amely egyszerre képes ellátni a honvédségi és állami szállítási feladatokat.

 Jelentős illetményemelés

Hende Csaba az idei költségvetésről szólva rámutatott: a tárca büdzséje 2015-ben 250 468 300 forint, amely 9 milliárddal magasabb a tavalyinál. A bejelentett illetményemelésre további 11 milliárd forintot szánnak, amelyet azonban csak július 1. után használnak fel: ez az összeg addig az államkincstárban marad, de ettől még a Magyar Honvédség részére megítélt, megszavazott összeg. Ezzel együtt tehát összesen 260,5 milliárd forintos az idei honvédelmi költségvetés, ami 20 milliárddal, 8,2 százalékkal magasabb a tavalyinál. Az illetményemelés esetében ráadásul a roppant alacsony infláció miatt a nominális növekedés megközelítőleg azonos lesz a reálérték-növekedéssel. Az idei emelés átlagosan 30 százalékos lesz, amelyet a következő négy évben további évi átlag 5-5 százalékos növekedés követ majd. Összesen tehát átlagosan 50 százalékos illetményemelésről van szó, amelynek révén minden katona jövedelme növekedni fog, a csapatoknál azonban arányosan nagyobb mértékben, mint az íróasztal mellett dolgozók körében. Az idei emelés az altiszteket és a legénységi állományt érinti a legkedvezőbb mértékben. A létrehozandó közszolgálati lakástámogatási rendszer és közszolgálati biztosító további terheket vesz majd le a katonák válláról.

Bevezetik az életpályamodellt

A miniszter kiemelte: az új honvédelmi vezetés 2010-ben a honvédelem rendszerének megújítását tüzte ki célul, e küldetés sikerét pedig elsősorban az idén bevezetendő katonai életpályamodell határozza meg. Utóbbi új kereteket jelöl ki a katonák számára. „Elvárom mindenkitől, hogy tegyen meg mindent az életpálya sikeréért” − jelentette ki Hende Csaba. Mint fogalmazott, a cél az, hogy a létrejövő rendszer a szolgálat idejére mindenki számára méltó megélhetést nyújtson, a rendszerből történő kilépés után pedig a továbblépéshez is megfelelő lehetőségeket teremtsen. A modell minden szolgálat által felvetett élethelyzet, probléma kezelésére megfelelő, méltányos megoldást kínál, és úgy gondoskodik a katonákról, hogy közben maradéktalanul képviseli a szolgálati érdekeket is.

Az életpálya bevezetése mindenképpen 2015 legnagyobb horderejü feladata lesz a haderőben, ám eközben nem csökken a további kihívások száma és erőssége sem. Hende Csaba a további idei tennivalók között említette az elmúlt ciklusokban elveszített, leépített képességek visszaszerzésére irányuló erőfeszítéseket, egy 2018-ig szóló honvédelmi szakpolitikai program kidolgozását, illetve a hadfelszerelés modernizálását a bővülő pénzügyi források körültekintő, megalapozott felhasználásával. E téren a február 1-jével felállítandó HM Beszerzési Hivatal játszik majd kiemelt szerepet. Szintén kiemelt prioritás a hazai hadiipar erősítése, a magyar hadiipari vállalkozások nemzetközi kapcsolatépítésének elősegítése is. Magyarország emellett továbbra is elkötelezetten vesz részt a nemzetközi válságkezelésben, és a 2016-os nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató alapos előkészítése is megkezdődik.

A honvédelmi minisztert követően dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök értékelte a 2014-es évet és szabott feladatokat a megjelentek számára 2015-re nézve.

 Hivatkozás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

Az utazás mindig élményekkel teli kaland, amikor végre kiszakadhatunk a mindennapok rutinjából és átadhatjuk magunkat a felfedezés örömének. A Budapest Airport számára épp ezért fontos, hogy a repülőtéri folyamatok mindenki számára stresszmentesek legyenek.

  Háború Művészete magazin

Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára Kanadába látogatott, hogy egyeztessen többek között partnerével, Peter Hammerschmidt-tel, a kanadai Nemzetvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős államtitkárával.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.