2018. 02. 22. csütörtök
Gerzson
: 312 Ft   : 254 Ft Benzin: 325 Ft/l   Dízel: 323 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tízezer egyészségügyi dolgozó demonstrált május 12-én Budapesten

Hosz  |  2015. 05. 14., 07:15

Petíciókat adtak át tüntető egészségügyi dolgozók Budapesten az egészségügyi államtitkárnak, amelyben egyebek mellett szakdolgozói életpályamodellt, béremelést és megfelelő finanszírozást követeltek. Délután két helyszínről indultak a demonstrálók: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezésében a Hősök teréről, az Őszintén az Egészségügyről Akciószervezet szervezésében a Clark Ádám térről.

A tüntetők a Clark Ádám téren gyülekeztek, majd a Lánchíd, a József Attila utca és a Nádor utca érintésével vonultak a Kossuth Lajos térre. A menet elején egy kisteherautó haladt, amelyből zene szólt, azt követte egy mentőautó, majd pedig a tüntetés jelképei következtek: egy hordágyon, egy hullazsákban fekvő, nővérruhába öltöztetett próbababa és egy tolókocsiban ülő bábu, amely egy táblát tartott a karjaiban, amelyre azt írták, hogy "Retró ellátás, retró bérek!". A tömeget egy óriási molinóval vezették fel, amelyen az akciószervezet jelszava volt olvasható: "Értetek, értünk, veletek".

A Kossuth téren első felszólalóként, a fekete mozgalom kitalálója, Sándor Mária ápoló mondott beszédet.

Eddig nem jutott el a hangunk a Parlamentig, ezért jöttünk most ide. Ugyanazt akarjuk, mint minden magyar ember, becsületes betegellátást, hogy legyen idejünk és lehetőségük mindenkivel foglalkozni. Ehhez pénz kell, méltó béremelést kérünk,ami itthon tart és ösztönz minket - mondja a szónok. A több ezres tömeg a "Szép volt Mari!" skandálással üdvözölte a beszédet.

A nyolc érdekképviseletből álló akciószervezet rendezvényén Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke azt mondta: látni kell, hogy a magyar egészségügyet az ápolás felemelése nélkül nem lehet olyan színvonalra hozni, amilyet a betegek elvárnak. A mostani állapotokat tarthatatlannak nevezve kijelentette: "meg kell lépni", amit az egészségügy már nagyon régóta vár. "Bele kell nyúlni a pénztárcába, az állam pénztárcájába, oda kell adni azt a pénzt, azt a fizetést, azt az elismerést, amit ez az ágazat megérdemel" - hangsúlyozta.

Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke beszédében hangsúlyozta: mindenkire szükség van a gyógyításban, az orvos munkája "mit sem ér" az ápolók, az asszisztensek, a beteghordók vagy a mütőssegédek nélkül.Kiemelte: az egészségügyi rendszerre járuló terhelés egyre csak nő, a betegek "nem érzik biztonságban magukat". Hozzátette: egyre többen ismerik fel, hogy nem az ellátók tehetnek a kiszolgáltatottságról.

Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke úgy fogalmazott: az ápolók az egészségügy szíve, ami dobog, és életben tartja azt. Szavai szerint ennek ellenére az ápoló "a XXI. századi Magyarország rabszolgája", akit a munka szeretete láncol a betegágyhoz, úgy, hogy ezért nem kap megbecsülést. Fontosnak nevezte, hogy nem bérharcot folytatnak, hanem a betegek biztonságáért küzdenek. Hozzátette, hogy élhető, fenntartható, hálapénzmentes egészségügyet szeretnének, ahol lehet gyógyítani, gyógyulni, oktatni és okulni. Kiemelte azt is, hogy nem valami ellen tüntetnek, hanem valamiért, az egészségügyért.

A szervezők petíciót juttattak be a parlamentbe. A követeléseiket rögzítő dokumentumot György Bálint, a házelnök sajtóreferens-helyettese vette át. Követeléseik között egyebek mellett szerepelt a biztonságos betegellátás feltételeinek teljes körü biztosítása, az egészségügyi ellátás valós értékü finanszírozásának garantálása a költségvetésben, azonnali bérrendezés minden egészségügyi dolgozónak, valamint az, hogy meg kell teremteni a hálapénz-rendszer teljes körü kivezetésének kereteit.

A két demonstráció résztvevői ezután az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkársága elé vonultak, itt adott át két petíciót Zombor Gábor államtitkárnak Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke és Balogh Zoltán MESZK-elnök.Az első petícióban egyebek között követelték a gyógyítás valós értéken történő finanszírozását, a 2012-es 2013-as béremelés beépítését az alapbérbe idén januárig visszamenőleg, 50 százalékos alapilletmény emelést, illetve a müszaki-gazdasági területen dolgozók béremelését, és az önálló Egészségügyi Minisztérium visszaállítását.

Utóbbi petícióban a szakdolgozói életpályamodellnek a tüntetők által elvárt elemeit sorolták fel, ezek között családtámogatási program, utazási, iskolakezdési kedvezmények iránti igényüket, továbbá ágazati egészségpénztár létrehozását, kiszámítható jövedelmi viszonyokat, pótlék-, valamint szakmai előmeneteli rendszert és a nyugdíj melletti foglalkoztatás ágazati szabályozását.

Zombor Gábor - aki zöld szalaggal a ruháján jelent meg - a petíciók átvétele után azt mondta, az államtitkárságon nem fog múlni a követelések teljesítése, ami az államtitkárság hatáskörébe tartozik abban segíteni fognak, ami pedig nem, abban képviselni fogják az ágazatot. "Semmitől és senkitől nem kell félniük, mert önöknek mindenben igazuk van" - zárta rövid beszédét az államtitkár.

A demonstráción "meglepetésvendégként" megjelent Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke is. Amikor színpadra lépett, a tömeg fújolásba, sípolásba kezdett, az EDDSZ elnöke nem tudta végigmondani beszédét.

Hivatkozás: www.mti.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2018. 02. 09., 09:17
A Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány rendezvényét február 06-07én tartották a Mátraházán található 4. számú KORK-ban. A rendezvény fókuszába a 2018. évi feladatokat, illetve az 1% adománygyűjtő kampány aktualitásait állították...
2018. 02. 05., 14:10
Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, budapesti sajtótájékoztatón, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.
2018-02-05 13:47:08
társadalombiztosítás területén, akár az egészségbiztosításban, akár a nyugellátásoknál, akár a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainál az ellátások összege több ellátásfajtánál egy általános mérőszámhoz igazodik, nem a jogosult egyéni jövedelméhez. Ilyen általános mérőszám a minimálbér, illetve az öregségi nyugdíj legkisebb összege. Ezen túlmenően bizonyos ellátások ún. fix összegűek, azaz szintén nem az egyéni keresetektől, jövedelemtől függenek, hanem mindenki számára azonosan határozzák meg.
2018-02-05 11:54:52
Egy történelmi pillanat részesei lehetünk, és ez örömmel tölt el minden magyar embert, a Magyar Honvédség katonáit pedig különösen, hiszen a légiszállítási képesség fontos, különösen a mai modern világban - mondta dr. Simicskó István február 2-án, pénteken, Kecskeméten. A honvédelmi miniszter az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartott sajtótájékoztatón hivatalosan is bemutatta a Magyar Honvédség két új csapatszállító repülőgépét.
2018-02-01 15:44:54
Egy hadsereg igazi ereje mindig hitében és szellemiségében rejlik, a százhetven éves Magyar Honvédségnek pedig mindig is a rendíthetetlen bátorság és hazaszeretet adta a karakterét – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter január 30-án Budapesten, a kétszáz esztendeje született Görgei Artúr tiszteletére rendezett megemlékezésen, ahol a Honvédszakszervezet részéről Czövek János elnök vett részt...
2018-01-31 11:34:38
Szolnokon a MH. 34 Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj és a MH. 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj összeolvadásából megalakuló MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred 2017. szeptember 01-jén Szolnok város napján a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében dandárrá alakult…
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 03., 12:20
Nagy hangsúlyt kell fektetni a toborzóirodákban nyújtott szolgáltatásokra, de a példamutató katona a legjobb toborzó.
2017. 03. 03., 12:17
2026-ra a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé fejlesztik a Magyar Honvédséget.
2017. 01. 13., 16:44

Esküt tettek a határvadászok

Az illegális migráció növekedése miatt tavaly augusztusban határozott a kormány a Készenléti Rendőrség létszámának növeléséről. A határvadászok elsőként hivatásos állományba vett tagjai január 12-én, csütörtökön tették le az esküt.
2017. 01. 13., 16:40
Márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző, felderítő és futárrepülőgépek, amelyeket a cseh Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek.

  JETfly Magazin

2018. február 16-án került sor a norvég F-35-ös fékernyőrendszerének első helyi tesztjére, melynek a norvég Ørland légibázis adott otthont. A fékernyő nem "tartozéka" az F-35-ösnek, a gyártó a norvég fél kérésére integrálja a rendszert a saját példányaikon.

  Háború Művészete magazin