Az előzetes terveknek megfelelően 2015. május 26-án a HM 6. emeleti tanácstermében tartotta 2015. II. negyedéves ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum, ahol a munkáltatói oldal szakértői csoportját Kun Szabó István vezérőrnagy a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára vezette, míg a munkavállalói oldalon helyet foglaló szervezetek (BEOSZ, HODOSZ, HOSZ) ügyvivői teendőit Czövek János a Hosz elnöke látta el…
A Fórum résztvevői tájékoztatót hallgattak meg a tervezett napirendnek megfelelően a HM Hatósági Hivatal előterjesztésében „A munkavédelem helyzete a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségébe tartozó alakulatoknál, szervezetekben és intézetekben” címmel. Az előterjesztés reálisan mutatta be a humán-erőforrás gazdálkodás munkabiztonsággal összefüggő jellemzőit, a munkavédelemmel kapcsolatos okmányrendszer helyzetét, a munkahelyek állapotát, a munkaegészségügy helyzetét valamint a bekövetkezett balesetek statisztikai összesítését és azok elemzését. Az átfogó értékelés elhangzását követően mindkét oldal képviselői hangsúlyozták az eszközök elhasználódottságából adódó nehéz helyzetet, valamint azt hogy meg kell őrizni a továbbiakban is azt a nagyon jelentős eredményt, mely szerint 2011 óta nem következett be halálos kimenetelü munkahelyi baleset az MH és a HM területén. A munkavállalói oldal kiemelte, hogy a követelménnyé váló fizikai alkalmasság szükségessé teszi a rendszeres testedzést, mely feltételrendszerei tovább javíthatóak a kampányszerü igénybevétel viszont jelentősen megnövelheti a sportbalesetek bekövetkezésének kockázatát.
A HÉF ülésen tájékoztató hangzott el a honvédségi közalkalmazottak 2015. évi bérkompenzációja végrehajtásának tapasztalatairól a HM VGH előterjesztésében.
Beszámolt a HÉF előtt a HM Humánpolitikai Főosztály „A 2015. évi béremelés helyzetéről” és az Országgyülés által megalkotott törvényeket követő minisztériumi szintü szabályozók létrejöttének állapotáról, melyeknek megfelelően a teljes katona állomány 2015. július 01-től már az átlagosan 30%-kal megemelt illetmény összegszerüségét fogja tapasztalni az augusztus eleji kifizetés alkalmával.
A HÉF ezt követően a HVK Személyügyi Csoportfőnökség tájékoztatóját hallgathatta meg „Honvédelmi üdültetés: a 2014-ben bevezetett új szabályok szerinti müködés tapasztalatai, az üdülők infrastrukturális állapota és kihasználtsága” címmel. Az előterjesztésben elhangzott, hogy az elmúlt évek során szinte teljes egészében átalakult az üdültetés, illetve a rekreáció rendszere, melynek eredményeképpen jelentősen javultak az egyes intézmények kihasználtsági mutatói. A tájékoztatóban elhangzott az is, hogy szükséges javítani a teljes személyi állomány tájékoztatásának színvonalát a különböző üdülési lehetőségek igénybevételéről, mellyel kapcsolatban a fórum mindkét oldalának képviselői kifejezték együttmüködési készségüket. Az üdültetési rendszer müködtetése kapcsán mindkét oldal egyetértett abban is, hogy az aktív állomány rekreációjának, illetve pihentetésének elsődlegessége mellett a nyugállományú katonák és családtagjaik pihentetésére is megfelelő figyelmet kell fordítani.
A HÉF a HM Vagyonfelügyeleti Főosztály helyzetértékelése alapján áttekintette a „lakásügyek és lakhatási támogatások 2015. évi alakulásáról” szóló előterjesztést. A honvédelmi tárca végrehajtotta a HM lakhatási támogatás rendszerének átalakítását, a rugalmasabb pénzbeli ellátásokat preferáló, az előmenetelt ösztönző támogatási rendszer kialakítását. Ennek keretében kidolgozásra került és 2014-ben hatályba lépett a lakáspénz és az egyszeri pénzbeli támogatás bevezetéséről szóló 10/2014. (VII. 25.) HM rendelet.Czövek János elnök kérte, hogy fegyveres- és rendvédelmi életpályamodellhez kapcsolódó második pillér keretében megvalósítandó lakhatást elősegítő intézkedések illeszkedjenek bele a már meglévő HM lakhatás támogatási rendszerébe. A HM lakáseladások időpontjával kapcsolatban az utóbbi időszakban megszaporodtak a hozzánk beérkezett érdeklődések. A kérdésre a HÉF munkáltatói oldala azt a választ adta, hogy megkezdődtek a lakáselidegenítést célzó intézkedések, az ebben érintetteket személyesen fogják kiértesíteni az illetékes szervek.
A HÉF ülés zárásaként mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldal képviselői elfogadták a fórum 2015. évi II. féléves munkatervét.
Szöveg és fotó: Dr. Hajós Dezső