2023. 06. 06. kedd
Cintia, Norbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Átvették a szablyát az idén végzett tisztjelöltek

Hosz  |  2015. 08. 18., 16:03

 A most végzett honvédtisztjelöltek jobb feltételekkel indulnak el a katonai pályán, mint az előttük álló nemzedékek - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn, Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a hadtudományi és honvédtisztképző kar diplomaátadó ünnepségén...

Ez a 94 fiatal - fogalmazott a miniszter - „készen áll arra, hogy életét feltegye a nemzet szolgálatára”. Ezzel együtt a miniszter felhívta tisztjelöltek figyelmét, hogy már ott vannak a sarkukban a még jobbak. A miniszter elmondta: parancsőrtisztjét, Tar László őrnagyot - aki egykor felderítőként végzett, megjárta Afganisztánt, és nemrég tért vissza az Egyesült Államokból - felkérte arra, hogy „nézzen utána” a most végzett tisztjelölteknek. Hende Csaba szavai szerint parancsőrtisztje úgy fogalmazott: „ezek a fiatalok jobbak, mint amilyenek mi voltunk”. Tapasztalatai szerint az avatás előtt álló tisztjelölteket fölényes nyelvtudás, magabiztos informatikai tudás jellemzi, és öntevékeny hozzáállásukkal is bizonyították alkalmasságukat a katonai pályára.

Hende Csaba beszédében kitért arra is, hogy idén júliusban új időszámítás kezdődött a Magyar Honvédségben: bevezették a katonai életpályamodellt, amelynek részeként 2019 januárjáig összesen átlagosan 50 százalékkal emelkednek a katonai fizetések. A miniszter kiemelte továbbá, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Ludovika Zászlóalj páréves, közös történetében egy újabb fejezet zárul. Hende Csaba ugyanakkor kiemelte: a most végzettek egyetemi éveik során nemcsak tudást, élethivatást kaptak, hanem - a korábbi időszakokkal ellentétben - megtapasztalhatták „egy jó ügyért dolgozó, kitünő bajtársakból álló egy igazi honvédalakulat világát”.

Patyi András, az egyetem rektora köszöntőjében kiemelte: a Magyar Honvédség a hazáért tenni, áldozni képes parancsnokokat követel meg. Ehhez komoly képességekkel, kiemelkedő tudással, bátorsággal, kitartással kell rendelkezniük. A rektor felidézte: a száz évvel ezelőtt megnyílt olasz fronton - ahol sok magyar katona is harcolt - ország, világ láthatta, hogy bátorsággal és kitartással a nagy túlerő is legyőzhető. A rektor szerint a mai törvénytelen bevándorlástól, annak ismert és még ismeretlen terheitől rogyadozó Európa, valamint a szomszédos országban zajló háború ellenére még mindig vannak, akik megkérdőjelezik a hadsereg szükségességét. Felhívta a figyelmet, hogy a katonák feladatai közé tartozik - mint azt az alaptörvény is rögzíti - Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak védelme is. Ez utóbbinak napjainkban kiemelt szerepe lett - emelte ki. Az egyetem rektora a végzett tisztjelölteknek megköszönte bátorságukat, hogy a honvéd tiszti hivatást választották, a követelményeket teljesítették és készen állnak a szolgálatra.

Az ünnepségen a rektor és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök elismeréseket adott át mindazoknak, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el. Az ünnepségen Hende Csaba a végzett honvédtisztjelölteknek átadta szablyájukat. A tisztjelöltek a hagyományokhoz híven augusztus 20-án, csütörtökön a Parlament előtti Kossuth téren mondják majd el katonai esküjüket, a melyet a most átvett kardjuk meglendítésével „A hazáért mindhalálig!” felkiáltással zárnak.

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.