A Szerbia és Magyarország közötti határszakaszra telepítendő kerítés építése immáron két hónapja kezdődött meg a szükséges terepmunkálatokkal, amely kezdetben fakivágást, aljnövényzet irtást, és egyéb erőgéppel végzett feladatokat jelentett, majd megkezdődött a kerítésépítés, amely egyes esetekben emberfeletti teljesítményt igényel a személyi állománytól.…
A végrehajtást a kezdetektől figyelemmel kísérte a Honvédszakszervezet. Tisztségviselőink többször, több helyen személyesen is informálódtak a munkálatokat végző katonai állomány helyzetével kapcsolatban. Az elmúlt hét történéseit megelőzően az építkezés kapcsán kisebb hiányosságok, zavarok voltak csak említhetőek. Egyes helyeken munkavédelmi kesztyüből kellett volna több, máshol a beszállítók késtek a kerítésnek való eszközök szállításával, de összességében tervezetten, megfelelő ütemben zajlottak a munkálatok. A múlt hét során egymást érték a váratlannál is váratlanabb történések. Volt egy miniszterváltásunk, jelentős létszámú katona mozgósítása történt meg a kerítésépítésre, illetve az azt követő védelmi feladatokra felkészítő gyakorlatra, stb.
Ásotthalom, Kelebia, Bácsalmás, Bácsbokod, Bátmonostor, Gara, Baja, Röszke és sorolhatnánk még sokáig. Ma minden katona számára gyakran emelgetett településnevekről beszélünk. Ezek a határkerítés építők munkaterületei és települési pontjai. Tisztségviselőink mind helyben, mind telefonon rendszeresen tájékozódtak, és tájékozódnak a feladat kapcsán kialakult helyzetről. A létszámot, az építés alatt álló 175 km-es határszakasz hosszát, és a várható időtávot is figyelembe véve, mindenki számára világos, hogy a honvédség számára ez az elmúlt 25 év legnagyobb feladata. Még hasonló mértékü kihívással sem kellett összhonvédségi szinten megküzdeni az utóbbi időben.Az elmúlt héten váratlanul felgyorsított munkálatok sajnos magukkal vonták többek között azt is, hogy a korábbi időszakhoz képest megemelkedett a szakszervezet felé érkező észrevételek száma. Tekintettel a kommunikációs korlátozásokra, csak általánosságban említenénk meg, hogy a Honvédszakszervezet jelzéseit a tárca politikai és katonai vezetése is fogadta, azokra rövid időn belül igyekezett reagálni is. Így a teljesség igénye nélkül az alábbi helyzeteket sikerült megoldani az egyes települési pontokon:Egy helyszínen higiénés helyiségek hiánya, egy helyszínen higiénés helyiségek alacsony száma a létszámhoz képest, egy-egy esetben tisztálkodási lehetőség hiánya és hatósági megszüntetése, két alkalommal élelmezéssel kapcsolatosan több napig fennálló panaszok, több esetben munkavédelmi és munkaeszközök alacsony száma.
Az állomány folyamatos mozgatása, cseréje, és a feladatok változása (gyakorlat, kiképzés, építés) miatt egyes ügyek újra termelődnek, vagy újabb helyen jelennek meg. Ahol az elhelyezés és ellátás színvonala elérte a már megfelelőnek tekinthető szintet, ott előtérbe került a juttatások, illetmények, a munkaidő elszámolások, és normák szintjére vonatozó észrevétel, kérdés halmaz.
A Minisztérium képviselőivel történt egyeztetéseinknek megfelelően a beérkezett ügyeket azonnal továbbítjuk, a megoldásra rövid határidővel intézkedés történik.
A holnapi nap folyamán a VGH képviselőivel szakértői egyeztetésre kerül sor, ahol napirend előtt a juttatásokra vonatkozó kérdéseinket feltesszük, a megkapott információkat tisztségviselőinken keresztül továbbítjuk a tagság számára.
A Honvédszakszervezet továbbra is igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a megalapozott felvetések mihamarabb megoldásra kerüljenek.Továbbra is várunk minden építőszándékú, az állomány helyzetét pozitívan befolyásoló javaslatot, észrevételt!
Végül, de nem utolsósorban köszönjük a határszakaszon szolgálatot teljesítő katonáknak, hogy akár mostoha körülmények között, megfeszített erővel, és esetenként problémákkal küszködve is katonához és esküjükhöz méltóan, a rájuk rótt feladatot minden körülmények között végrehajtják! Büszkék vagyunk rátok!
Szöveg: Bazsik IstvánFotó: Archiv