2023. 05. 31. szerda
Angéla
: 371 Ft   : 348 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kerítés védi a magyar-szerb határt

Hosz  |  2015. 09. 18., 09:07

 A Magyar Honvédség szeptember 9-én kezdte meg a Határozott Fellépés 2015 elnevezésű gyakorlatát, amelynek célja, hogy a katonák felkészüljenek azon feladatokra, amelyek a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelése érdekében elfogadott jogszabály-módosításokkal várhatnak rájuk. A magyar-szerb határ közelében azonban már a gyakorlat előtt voltak katonai egységek, hiszen vezetésükkel épült meg a 175 kilométer hosszú ideiglenes biztonsági határzár…

Zsóri Ferenc őrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság müszaki tisztje, az ideiglenes biztonsági határzár tervezéséért és építésének koordinálásáért felelős szakembere a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a munka a politikai egyeztetésekkel, a tervezéssel, valamint a rendelkezésre álló erők, eszközök felmérésével június második felében kezdődött.

Július 13-18. között az úgynevezett referenciaszakaszt építették meg, amely a tervezéshez szükséges alapadatok és normaértékek meghatározására szolgált, illetve ekkor döntöttek a kerítés építése során alkalmazandó technológiáról is. „Az építés végrehajtásáért felelős katonai erők és eszközök átcsoportosítása július 13-án kezdődött meg. A munka augusztus végéig tartott. Ekkora a teljes szerb-magyar határszakaszt müszaki zárrendszerrel, vagy pedig müszaki zárrendszerrel és ideiglenes müszaki határzárral lezártuk” - emelte ki Zsóri őrnagy, akitől megtudtuk azt is, hogy augusztus első felében napi 10-12 órás munkarendben dolgoztak, majd a nemzeti ünnepet követően áttértek a napi két müszakos építési rendre.

Az ideiglenes biztonsági határzár különböző szerkezeti elemekből áll. A terület földrajzi viszonyai határozták meg a kiépítettséget és annak módját. Az úgynevezett vízügyi területeken - azaz élővíz-csatornákon, holtágakon, illetve a Tiszán - alapvetően gyoda (azaz gyorstelepítésü drótakadály) gúlákat alkalmaztak, de voltak olyan szakaszok, ahol csak az úgynevezett müszaki rendszer épült ki. Utóbbiak közé tartozik például a Köröséri-főcsatorna teljes, 16 kilométeres szakasza. „Az összes többi szakaszon a müszaki rendszerre épült rá az ideiglenes biztonsági határzár. A müszaki rendszert úgy kell elképzelni, hogy a négy sorban egymásra rakott gyodához kapcsoltuk hozzá az acéloszlopokra helyezett drótfonatokat, amelyeknek a tetejére még egy újabb gyoda-hengert tettünk. Ehhez csatlakozik még egy manőverút is, amit szintén ki kellett építeni” - mondta Zsóri Ferenc.

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.

  Háború Művészete magazin

„Katonáink ismét hősiesen teljesítették kötelességüket” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter május 30-án, Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.