2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Öt éve pusztított a vörösiszap-ár

Hosz  |  2015. 10. 06., 11:57

Pontosan öt évvel ezelőtt, 2010. október 4-én következett be Magyarország történetének legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófája: átszakadt a Mal Zrt. Ajka melletti egyik vöröiszap-tárolójának gátja, s a kiömlő közel egymillió köbméternyi, erősen lúgos kémhatású zagyvalék félig letarolta Kolontárt, Devecsert, valamint Somlóvásárhelyt. A katasztrófában tízen haltak meg, százhúszan pedig sérüléseket szenvedtek. Az eset következményeinek elhárításában hónapokon keresztül jelentős erővel részt vett a Magyar Honvédség is...

Mint a vizsgálat utólag megállapította, a baleset október 4-én 12.05 és 12.25 óra között történt: az Ajkai Timföldgyár 10-es számú zagytározójának északnyugati sarkánál átszakadt a gát, s a kiömlő vörösiszap mintegy negyven négyzetkilométeres területen folyt szét, 1017 hektárnyi mezőgazdasági területet árasztott el, hatalmas anyagi és gazdasági kárt, valamint felbecsülhetetlen ökológiai katasztrófát okozva a környéken. Egyebek mellett több száz ház vált lakhatatlanná, s teljesen kipusztult a Torna-patak élővilága, valamint a Marcal folyónak a Torna torkolata alatt fekvő része is.

A három településen több mint fél órán keresztül hömpölygött a vörösiszap-ár. A tározóból kitört közel egymillió köbméternyi veszélyes anyag a timföldgyártás során keletkezett, erősen lúgos melléktermék nagy mennyiségben tartalmaz nátrium-hidroxidot, vas-oxidot, titánt és egyéb más, ritka földfémeket is.

A Magyar Honvédség jelzőrendszere 22 perccel a tragédia bekövetkezte után már leadta a riasztást, és másfél órával később már mindenki talpon volt. Hat óra múlva a kijelölt alakulatok mindegyike a helyszínre ért, és megkezdte az emberfeletti munkát. Az elkövetkező hónapokban több mint kétezer katona és félezer technikai eszköz dolgozott a katasztrófa sújtotta térségben.

Aztán néhány nappal később, október 9-én, 23 órakor ismét riadóztatták a Magyar Honvédséget. A légierő egyik helikoptere – modern berendezéseinek köszönhetően – ugyanis felfedezte, hogy a gát tovább repedt, és felvetődött egy újabb katasztrófa lehetősége. Éjféltől reggel hatig olyan hatalmas erőkkel vonult fel a Magyar Honvédség a veszélyeztetett lakosság megmentésére, hogy a katonák egyetlen mozdulattal háromezer embert tudtak volna kitelepíteni. A közvetlen veszélyhelyzet elhárítása után a Magyar Honvédség katonái a kiömlött vörösiszap összegyüjtésében, az utcák és a jármüvek mentesítésében vettek részt, de parancsot kaptak arra is, hogy Kolontáron építsenek egy hidat az áradat elmosta korábbi átkelő helyére. A húsz tonnás teherbírású, tizenöt méter hosszú hidat alig hat nap alatt építették meg a Magyar Honvédség katonái.

A katasztrófa-elhárítási feladatokra kivezényelt katonák decemberben fejezték be a munkát Devecser és Kolontár térségében.

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.