2023. 09. 26. kedd
Jusztina, Pál
: 390 Ft   : 367 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A ruházati ellátás évszázados történetére emlékeztek

Hosz  |  2015. 10. 12., 08:33

Idén is elhelyezték az emlékezés koszorúit az egykori MH Ruházati Ellátó Központ objektumában, a Daróczi utcában október 5-én. Az ünnepségen felidézték a katonai ruházati ellátás évszázados történetét, és megemlékeztek a dolgozók áldozatos munkájáról. A Honvédszakszervezettől Szendrei Zoltán alelnök és Sörös István a Nyugállományú Tagozat elnöke vett részt a megemlékezésen…

Az egybegyülteket Vilner Péter nyugállományú ezredes, az MH REK volt parancsnokhelyettese köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a rendezvény katonaünnep, amely során kifejezik tiszteletüket az eltávozott elődök emléke előtt és ápolják a hagyományokat, de ez a nap elsősorban találkozó, közös öröm a régi intézetek egykori dolgozóinak. Az egykori parancsnokhelyettes emellett köszönetet mondott Újvári Mihály ezredesnek, aki évről évre meghatározó szerepet tölt be a rendezvény megszervezésében.

Hazuga Károly nyugállományú altábornagy ünnepi beszédében felidézte ruházati ellátás évszázados történetét. Felidézte, hogy a tömeghadseregek kora hívta életre azt a ruházatot, amely lehetővé tette, hogy a küzdő felek távolról is jól felismerjék a bajtársat és az ellenséget, ekkor terjedtek el a cifra, színes egyenruhák, amelyek a tizenkilencedik század végéig jelen voltak a harcmezőn. Beszélt a Magyar Királyi Honvéd Központi Ruhatár munkájáról is, amely korának egyik legkorszerübb speciálisan katonai ruházatot és felszerelést tároló ellátó intézményét hozták létre.

Hazuga Károly azt is kiemelte, 2001-ben csaknem egy évszázad ért véget a katonai ruházati ellátásban. Az intézet munkájának emlékét ezrek őrzik. Azok, akik életük nagy részét a Daróczi utcai objektum falai között töltötték, hiszen voltak, akik hadnagyként kerültek ide, és alezredesként mentek nyugdíjba, vagy akik menyasszonyként vállaltak munkát, és nagymamaként hagyták el az intézetet.

Az ünnepi beszéd után elhelyezték az emlékezés koszorúit az egykori MH Ruházati Ellátó Központ emlékét őrző emléktáblán, ahova az egykori ruházati dolgozók is elhelyezték virágaikat.

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők

  JETfly Magazin

A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága az utazási kereslet növekedése és szélestörzsű flottájának bővítése miatt tapasztalt pilótákat toboroz Magyarországról is.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.