Szent Márton, a felderítők védőszentje

A történelem során mindig is nagy megbecsülés övezte a felderítő katonákat, akik – más fegyvernemek harcosaihoz hasonlóan – védőszentet is választottak maguk számára. Döntésük - az életét és tetteit övező legendák nyomán - Szent Márton személyére esett, aki a Római Birodalom területén, Savariában - vagyis a mai Szombathelyen - született Krisztus után 316-ban vagy 317-ben. A hagyomány szerint szülőháza felett áll a mai Szent Márton-templom. Apja jómódú, pogány katonatiszt volt, aki szolgálataiért cserébe, jutalomból Itáliában kapott egy kisebb birtokot, így a család ott telepedett le. Márton gyermekként Ticinumban - a mai Paviaban - nevelkedett. Apja akaratára 15 évesen belépett a hadseregbe, fiatal kora miatt azonban négy évig egy gyakorló csapatnál szolgált, így csak 19 évesen lett valódi katona.

Márton személyében és cselekedeteiben egyaránt megnyilvánultak az olyan általános emberi és katonai erények, mint a vitézség, a bátorság, a becsületesség, az odaadás, a harcok során megsebesültek gyámolítása, az önfeláldozás és az igazságra való törekvés. Elismerést váltott ki az egyszerüsége, életének tisztasága, önfeledt felebaráti szeretete.

334-ben Amiens-ben történt, hogy télvíz idején tiszti köpenyének felét odaadta egy ruhátlan koldusnak. E - sokszor és sokféleképpen ábrázolt - jelenetet a legenda a következőképpen meséli el. „Márton, római katonatisztként, lovon közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahőkölt az úton, mert megmozdult a hó, és egy koldus tápászkodott föl, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét a tiszt felé, és alamizsnát kért. Márton azonban katonatársaival épp az imént játszotta el minden pénzét, s így kiáltott: »Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz nincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad!« Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak: »Fogjad, barátom - mondta neki, és ráterítette a meleg anyagot -, és a lovamnak köszönd meg, mert a köpenynek ez a része őt takarta!«”

Szent Márton ábrázolás Pannonhalmáról (fotó: nyugat.hu)

341-ben, amikor barbárok támadtak Galliára, az uralkodó személyesen biztatta katonáit, a harcra és megajándékozta őket. Márton ezt az ajándékot nem akarta elfogadni, sőt kijelentette, hogy bár eddig a császárt szolgálta, mostantól Istent akarja szolgálni: „Krisztus katonája vagyok, nem szabad harcolnom” - mondta. Emiatt az uralkodó gyávasággal vádolta meg, amelyre válaszul Márton másnap fegyverek nélkül akart a csatába indulni. Ám az ütközet elmaradt, mivel a barbárok vezére békét kért a császártól. Az eset nagyon meglepte az embereket, akik a történteket csodának vélték. Márton ezután, még 341-ben kilépett a hadseregből, s hamarosan megkeresztelkedett.

Márton tisztelete halála után gyorsan terjedt; már életében legendák keringtek tetteiről és a jóságáról. Sírja felett 476-ban egy bazilikát építettek, amelyet - bár az elmúlt évszázadokban többször is leromboltak vagy leégett, így újjá kellett építeni - a mai napig nagyon sokan látogatnak. Holttestét ereklyeként tisztelik

A 2016-os évet a magyar kormány - születésének 1700. évfordulója alkalmából - Szent Márton-emlékévnek nyilvánította. A Magyar Honvédségben Szent Márton napját, november 11-ét immár két évtizede a felderítők napjaként ünnepelik.

Szent Márton püspök egy pannonhalmi üvegablak ábrázoláson (fotó: mek.oszk.hu)

Forrás: honvedelem.hu